Page 41 - SZERVUSZ 2019/3. szám
P. 41
TISZTELETADÁS
Dr. Mihály Sándor tetett sportolónak, amit a walesi csapat
két tagja vett át. Tom stafétabotját Bir-
mingham ékszernegyedében készített
két bronzkéz tartja, ami a donáció által
nyújtott ÉLET ajándékának adását és fo-
gadását szimbolizálja.
Lisa elmondta: „Óriási megtisztel-
tetés az a lehetőség, hogy Tom staféta-
botját a Transzplantáltak Sportszerve-
zetének adományozzuk. Amikor Tom
kórházban volt, az apja azt mondta,
hogy senki semmit nem tehet Tomért,
de van valami, amit másokért tehetne.
Később rájöttünk, hogy az egyetem
ideje alatt Tom már feliratkozott a szerv-
donorok nyilvántartásába. Annyira örü-
is ok-okozati összefüggése, azért nem Királyságban is hasonló támogatást kapja- lünk, hogy tudtuk, hogy döntésünk he-
könnyű ezt az ajándékot elfogadni. Két nak. Európában az egyik legjobban műkö- lyes volt. Tudom, hogy Tom halála után
évvel később, 1997-ben már ott voltam a dő donor családokat segítő hálózat Angli- valaki másnak új élete kezdődik.
Szervátültetettek Világjátékán Sydney-ben ában van. Az angolok Lizája és Jane-je a
és nagyon megható élmény volt számom- Az idén augusztusban Ha találkozunk egy- mi Irmánk! Emlékhelyet hozott
ra, hogy a sportversenyek nyerteseinek Newcastle-ban rendezett egy donor családtaggal, létre, ahol a donor családok
az érmeket donor családtagok adták át, XII. Szervátültetettek Világ- akikkel egymásra tudunk tagjai és a szervátültetet-
nyakukban az elhunyt szerettük képével. játéka alatt sok donor csa- mosolyogni, akkor nekünk is tek együtt emlékezhetnek,
Mindannyian mosolyogtak, és amikor átad- lád tagjával találkozhattunk. könnyebb ezt az ajándékot találkozhatnak egymással,
ták az érmet, átöleltek bennünket. Életem- A csapatvezetők fogadásán elfogadni. így tartva életben az em-
ben először találkoztam donor családokkal, volt alkalmam személyesen is léküket, és negyedszázaddal
és úgy tűnt, hogy örömmel tölti el őket az találkozni és beszélni Lisa Wilsonnal, aki később, mint az angolok dr. Domján
éremátadás és a velünk való találkozás. négy évvel ezelőtt, 2015. december 9-én Mihály pszichológussal együtt elindí-
Az itthoni találkozás jó néhány évet vesztette el 22 éves fiát, Tomot egy szörnyű tották a Donor családok egymásért
váratott magára, amikor a Csikós család jégkorong-balesetben. Mély gyászukban klubot.
először eljött a március 21-i megemléke-
zésre a Fiumei úti temetőbe. Mindannyian
feketében álltak ott, azonnal tudtam, hogy
ők a másik oldalt képviselik. Aztán amikor
a következő évben megkértem Irmát, hogy
szeretne-e beszélni a megemlékezésen
azonnal igent mondott.
És amikor megjelent a temetőben fehér
kabátban és piros sállal, akkor azt éreztem,
hogy mi is segítettünk abban, hogy levesse ő és férje, Graham megállapodtak abban, Igaz, hogy a két országnak teljesen má-
a fekete ruhát. hogy Tom szerveit és szöveteit felajánlják sok a hagyományai, a törvényei és a szo-
Új életet kapni ajándékba a legna- transzplantációra. kásrendje, de egyben biztos vagyok, hogy
gyobb kegyelem, ember ennél többet Mindössze nyolc héttel később Lisa ebben itthon történelmet írtak.
nem kaphat. Eddig nem volt kinek meg- a férjét, Grahamet is elveszítette egy A donorod is veled fut! – ez volt a szlog-
köszönnünk. Így, hogy megismertük egy- szepszis következtében. Angliában – ez enje a 2006-ban Helsinkiben megrende-
mást, jó érzés szemtől szembe valakinek év végéig – a közvetlen beleegyezés zett Európa-bajnokságnak. A donorok
azt mondani, hogy köszönöm, még akkor törvénye van életben, és ezek után Lisa velünk vannak fizikailag is, hiszen szerveik
is, ha tudom, hogy nem ő az, akitől a szer- szenvedélyes tagjává vált a szervdo- bennünk élnek tovább, és ha találkozunk
vet kaptam. nációért végzett kampánynak. Ezen egy-egy donor családtaggal, akikkel egy-
Az angolszász országokban nagy ha- a nyáron pedig különleges szerepet másra tudunk mosolyogni, akkor nekünk
gyománya van a donor családok közötti vállalt a British Transplant Games nyi- is könnyebb ezt az ajándékot elfogadni.
hálózat kiépítésének. tóünnepségén, a dél-walesi Newport- Mert higgyék el, hogy sorstársaim között
David Nix és felesége, Jane 1997-ben ban. Huszonnégy éves lányával, Lizával sokan küzdenek azzal a tudattal lelkük
alapították meg Angliában a Donor Family együtt gyújtotta meg a Donorok láng- mélyén, hogy van-e jogunk egy donor
Networköt, azaz a Donor Családok Hálóza- ját, az életet ajándékba adó donorok családjára rámosolyognunk.
tát, miután lányuk, Rebecca meghalt egy emlékére és elismerésére. A Wilson Köszönjük, Irma, mindannyian hálásak
amerikai közúti balesetben. Az ott tapasz- család egy szimbolikus, Tom staféta- vagyunk neked, nektek.
talt feléjük irányuló törődés és tanácsadás botja elnevezésű plakettet csináltatott,
hatására úgy döntöttek, hogy tesznek amelyet a megnyitó ünnepségen adtak Fotó:
azért, hogy a donor családok az Egyesült át a játékokon részt vevő 900 szervátül- Félegyházi Közlöny
SZERVUSZ MAGAZIN · 2019. DECEMBER 41

