Page 12 - SZERVUSZ 2021/2. szám

FIATAL ARCOK A KLINIKÁN

Amikor 14 évesen pályaválasztás előtt álltam, már tudtam,
hogy az egészségügyet fogom választani. Mindig nagy volt
bennem a segíteni akarás. Édesanyám próbált lebeszélni róla,
de mivel mindig is makacs voltam, nem hagytam magam. Már
csak azért sem! Akkor ez még a negatív tulajdonságaim közé
tartozott, de mára ez a makacsság sok nehézségen átlendített.
Ha valami nem sikerült - legyen az egy vérvétel -, addig gyako-
roltam, amíg nem lett tökéletes.
Még az iskolában volt egy felhívás, hogy jelentkezni lehet
a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Kliniká-
jára dolgozni. Már hallottam a szervátültetésről, tanultunk is
róla, de itt szembesültem ténylegesen vele. Mikor elmentem
megnézni, végig vezettek a klinikán, ahol - az eddigi gyakorlati
helyekhez képest - sokkal modernebb felszereltséggel találkoz-
tam. Nagyon megtetszett, hogy a szervátültetés miatt valami
pluszt is jelent a klinika, az embereknek visszaadott életet. Így
boldog voltam, hogy felvettek dolgozni. Meglepetésemre itt
találkoztam dr. Péter Antallal és dr. Végső Gyulával, akiket már
korábban a gyakorlati időm alatt megismertem. Jó volt ismerős
arcokat is látni. Először a sebészeti osztályon kezdtem. Néhány
májtranszplantált betegre már a kezdetektől fogva emlék-
szem, pedig ennek huszonöt éve. Sok jó emlékem van erről az
időszakról. Néhány év után azonban úgy éreztem, hogy váltani
kellene, más területeket is megismerni. Így elmentem egy dialí-
zis központba dolgozni. Azt is szerettem, bár teljesen más volt,
mint a klinikán az osztályos munka.

Pár év múlva azonban érkezett az az idő, amikor a
magánélet kapott nagyobb szerepet. Megszületett a lányom
Lili. Így három évet otthon voltam vele, és kiteljesedtem, mint
anyuka. Ezzel lett egész kerek minden az életemben.
Amikor letelt a GYES, egy műszakos állást kerestem.
Visszasodort az élet a Transzplantációs és Sebészeti Kliniká-
ra, a sebészeti ambulanciára. Az ott eltöltött évek alatt időnként
átjártam helyettesíteni a májambulanciára, mikor az ott dolgozó
kolléganő szabadságon volt. Így, amikor oda kerestek még
egy asszisztens - az akkor érkező új doktornő mellé -, evidens
volt, hogy engem kérnek fel. Viszont a főnővér kérdésére akkor
nemet mondtam. Nem akartam otthagyni a sebészeti ambu-
lanciát, jól éreztem magam ott, ahol voltam. De a makacsságom
nem hagyott nyugodni, otthon sokat rágódtam ezen. Végül
elővettem egy papírt, és elkezdtem írni, hogy mi szól ellene és
mi mellette. A család is pártolta, hogy új helyzeteket, új lehe-
tőségeket ismerhetek meg. Reggel bementem Sandil doktor-
nőhöz, és megkérdeztem, hogyan képzeli el a közös munkát.
Beszélgettünk kicsit, szimpatikusak voltunk egymásnak, és
egyféleképpen gondolkodtunk a feladatok elvégzéséről is. Így
kerültem át a májambulanciára.
Tényleg kihívás volt a kezdeti időszak, de nagyon izgalmas
is. Minden nap más érdekes feladatot hoz számomra. Van, ami-
kor csak általános vizsgálatokat végzünk, vérvételekkel, de van,
hogy éves kontrollra jönnek a betegek, vagy éppen a várólis-
tához adjuk ki a vizsgálati kérőlapokat. Keddenként bizottsági
ülésen is jelen vagyok, ilyenkor teszik fel várólistára a betegeket.
Érzelmileg is minden nap más. A frontosabb időszakok
sok sírást hoznak, mert nagyon érzékenyek a betegeink. Van,
aki depressziós, nem tudja feldolgozni, hogy meghalt valaki,
aki által ő tovább élhet. Sokan évek múltán is küzdenek ezzel
a problémával. Olyan esetünk is volt, hogy a pszichológus
segítségével tudtuk meg, mi is a valódi probléma. Ő írta le, hogy
még várólistás korában öngyilkos akart lenni, mert nem akarta

12 SZERVUSZ MAGAZIN · 2021. SZEPTEMBER