Page 474 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

FÜGGELÉK
füstös palástot lenget maga körül. Karmazsin tűzoroszlánokat látott, hatalmas, sárga kígyókat és
halványkék, lángtestű egyszarvúkat. Halakat, rókákat és szörnyetegeket látott, farkasokat, fényes
madarakat és lángoló fákat, mindegyik gyönyörűbb volt, mint az előzőek. Egy lovat is észrevett,
hatalmas termetű, füsttel körülvett szürke csődört, lobogó sörénye kék lángcsóva. Igen, szerelmem,
napom és csillagom, igen, szállj lóra és vágtass!
A mellénye parázslani kezdett. Dany lerázta magáról és hagyta a földre hullani. A festett bőr
hirtelen lángra kapott, ő pedig még közelebb lépett a tűzhöz, a sugárzó forróság elérte meztelen
melleit, duzzadt, vörös mellbimbóiból tej csordult ki. Most, gondolta, most és egy pillanatra meg-
látta maga előtt Khal Drogót, ahogy a szürke füstparipán ül, kezében lángoló ostor. A férfi rámo-
solygott és az ostorszíj sziszegve lecsapott a máglyára.
Reccsenést hallott, összezúzódó kő hangját. A fa, gally és fű alkotta halom megmozdult és ön-
magába roskadt. Égő fadarabok csúsztak le a lányra és elborította a hamu és a parázs. Még valami
lezuhant onnét. Pattogott, gurult és a lábainál állt meg. Egy görbe, sápadt és arannyal erezett, törött
és füstölgő szikladarab. A morajlás betöltötte a világot, a tűzesőn túl azonban Dany asszonyok si-
koltását és gyermekek döbbent kiáltásait hallotta.
Csak halállal válthatjuk meg az életet.
Aztán még egy reccsenés hallatszott. Hangos volt és éles, mint a mennydörgés, a füst kavarogni
és kígyózni kezdett körülötte, a máglya megroggyant, a fatuskók felrobbantak, ahogy a tűz elérte
titkos szívüket. Rémült lovak nyerítését és a rettegő dothrakik sikolyait hallotta és Ser Jorah-t,
amint a nevén szólítja és szitkozódik. Ne, akarta üvölteni a férfinak, ne, jó lovagom, ne félts engem!
A tűz az enyém. Viharban Született Daenerys vagyok, sárkányok leánya, sárkányok menyasszonya,
sárkányok anyja, nem látod? Hát nem látod? A máglya, harminc láb magas láng- és füstoszlopot
böffentve az égre, összeroskadt körülötte. Dany félelem nélkül belépett a tűzviharba és a gyerme-
keit szólította.
A harmadik reccsenés olyan hangos és éles volt, mintha a világ hasadt volna ketté.
Amikor a tűz végül elhalt és a talaj elég hűvös lett, hogy járni lehessen rajta, Ser Jorah megtalál-
ta őt a hamu között. Megfeketedett farönkök, izzó parazsak, férfi, asszony és csődör összeégett
csontjai vették körül. Meztelen volt, a testét korom borította, a ruhái elhamvadtak, gyönyörű haja
elégett... de ő maga sértetlen volt.
A krémszínű sárkány a bal, a bronzzöld a jobb mellét szopta. A lány magához szorította őket a
karjaival. A fekete-vörös szörny a vállán pihent, hosszú, izmos nyaka a lány álla alá tekeredett.
Amikor meglátta Jorah-t, felemelte a fejét és rámeredt izzó, vörös szemeivel.
A lovag szótlanul térdre hullott. A khas harcosai is megjelentek mögötte. Jhogo helyezte
arakhját elsőként a lábai elé.
- Vér a véremből! - suttogta és a füstölgő földre nyomta az arcát.
- Vér a véremből! - hallotta Aggo hangját.
- Vér a véremből! - kiáltotta Rakharo.
Őket a szolgálólányai követték, majd a többiek, az összes dothraki, férfiak, asszonyok és gyer-
mekek. Danynek csak bele kellett néznie a szemükbe és tudta, hogy mostantól az övéi, ma és hol-
nap és örökre, úgy tartoznak hozzá, ahogy Drogóhoz sohasem tartoztak.
Ahogy Daenerys Targaryen felállt, a fekete felszisszent és halvány füst szállt elő a szájából és
orrlikaiból. A másik kettő elengedte a mellét és hangjuk csatlakozott az elsőjéhez. Áttetsző szár-
nyuk kinyílt, csapkodni kezdte a levegőt, és évszázadok óta először az éjszaka ismét megelevene-
dett a sárkányok muzsikájától.

477