Page 473 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
mondtál nekem. Csak halállal válthatjuk meg az életet.
Mirri Maz Duur kinyitotta a száját, de nem válaszolt. Amikor hátrébb lépett, Dany látta, hogy a
megvetés eltűnt a maegi fakó fekete szeméből, s a helyében olyasvalami bujkált, amit félelemnek is
lehetett nevezni. Ezután nem kellet mást tenni, csak figyelni a napot és megvárni, míg az első csil-
lag feltűnik az égen.
Ha egy khal meghal, megölik a lovát is, hogy büszkén vágtathasson az éj földjére. A testet a
szabad ég alatt égetik el és a lóúr a tüzes paripán emelkedik a magasba, hogy elfoglalja a helyét a
csillagok között. Minél vadabbul égett egy férfi életében, annál fényesebben ragyog majd a csillaga
a sötétségben.
Jhogo vette észre elsőként.
- Ott - szólalt meg fojtott hangon. Dany arrafelé pillantott és ő is meglátta a keleti égbolt alján.
Az első csillag vörösen izzó üstökös volt. Vérvörös, lángvörös sárkányfarok. Dany nem is remélhe-
tett volna határozottabb jelet.
Kivette a fáklyát Aggo kezéből és a fatuskók közé hajította. Az olaj azonnal tüzet fogott, a galy-
lyak és a száraz fű egy szívverésnyi idővel később. Apró lángocskák száguldottak fel a fán, mint
fürge, vörös egerek, végigszánkáztak az olajon és ide-oda ugráltak a fakéreg, az ágak és a levelek
között. A forróság lágyan és hirtelen a lány arcába lehelt, mint egy szerelmes lélegzete, de pillana-
tokon belül elviselhetetlenül forróvá vált. Dany hátralépett. A fa ropogni kezdett, egyre hangosab-
ban és hangosabban. Mirri Maz Duur éles, jajveszékelő hangon énekelni kezdett. A lángok kava-
rogtak és vonaglottak, egymással versengve rohantak a máglya teteje felé. Az alkonyat vibrálni lát-
szott, ahogy maga a levegő is szinte cseppfolyóssá vált a hőségtől. Dany hallotta, amint a tuskók
köpnek és szétrepednek. A tűz elérte Mirri Maz Duurt. A dal még hangosabbá, még áthatóbbá erő-
södött... aztán felnyögött, újra meg újra és az éneke reszkető, vékony, magas és kínnal teli jajve-
székelésbe csapott át.
Akkor a lángok elérték az ő Drogóját és körülfogták. A ruhája tüzet fogott és egy pillanatra úgy
látszott, mintha a khal lobogó narancsszínű selymet és tekeredő, szürke és folyékony füstindákat
viselne. Dany ajkai szétváltak és visszatartotta a lélegzetét. Egy része szeretett volna ott lenni vele,
ahogyan attól Ser Jorah is tartott, szerette volna belevetni magát a lángok közé, hogy a bocsánatáért
esedezzen és még egyszer utoljára magába fogadja őt, hogy a tűz leolvassza a húst a csontjaikról,
míg örökké eggyé nem válnak.
Égő hús szagát érezte. Semmiben sem különbözött a tábortűz felett pirított lóhús szagától. A
máglya úgy üvöltött az egyre mélyülő alkonyban, mint valami óriási szörnyeteg, elfojtotta Mirri
Maz Duur kiáltozásának gyengébb hangját. Hosszú lángnyelvek nyalogatták az éjszaka hasát.
Ahogy a füst egyre sűrűbbé vált, a dothrakik köhögve hátrálni kezdtek. Hatalmas, narancssárga
lánglobogók bontakoztak ki a pokoli szélviharban, a tuskók sziszegtek és recsegtek, a füst hátán iz-
zó zsarátnokok emelkedtek a magasba, majd szétrepültek az éjben, mint megannyi újonnan szüle-
tett szentjánosbogár. A forróság roppant, vörös szárnyai csapkodtak a levegőben és egyre hátrébb
hajtották a dothrakikat, még Mormontot is meghátrálásra kényszerítették, Dany azonban a helyén
maradt. A sárkány vére volt és a tűz őbenne lakozott.
Már nagyon régen megérezte magában az igazságot - gondolta a lány és közelebb lépett a tűzvi-
harhoz -, de a tűzhely annak idején nem volt elég meleg. A lángok úgy kígyóztak körülötte, mint az
asszonyok, akik az esküvőjén táncoltak, kavarogtak, daloltak és pörgették sárga, narancsszínű és
vörös fátylaikat. Félelmetes látvány volt, ugyanakkor gyönyörűséges is, annyira gyönyörűséges,
eleven és forró. Dany kitárta feléjük a karját, a bőre felhevült és ragyogott. Ez is esküvő, gondolta.
Mirri Maz Duur elhallgatott. A papnő gyermeknek hitte, de a gyermekek felnőnek és a gyermekek
tanulnak.
Még egy lépés és Dany még a sarukon át is megérezte a homok forróságát a talpa alatt. Verejték
csorgott le a combjain és a mellei között, apró csermelyként folyt végig az arcán, ahol nem is olyan
régen még könnyek patakzottak. Ser Jorah kiabált mögötte, de ő már nem számított többé, csak a
tűz számított. A lángok olyan gyönyörűek voltak, a legpompásabb látvány, amiben valaha része
volt, mindegyik egy-egy sárga, narancsszín és vörös köntösbe öltözött boszorkány, amint hosszú,

476