Page 172 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN
vitáját apja kötelessége volt elsimítani, Lady Whentet, aki családja utolsó élő tagja volt és
Harrenhal hatalmas termeiben élt a kísérteteivel. A robbanékony Lord Freyt, aki hét feleséget élt túl
és ikervárait gyermekekkel, unokákkal, dédunokákkal, törvénytelen gyermekekkel, sőt törvényte-
len unokákkal népesítette be. Mindnyájan a Tullyk zászlóvivői voltak, kardjukat Zúgó szolgálatára
ajánlották fel. Catelyn azon tűnődött, vajon elég lesz-e mindez, ha háború tör ki. Apja a valaha élt
leghűségesebb ember volt és az asszony nem kételkedett benne, hogy összehívná a zászlóit... de va-
jon a zászlók jönnének-e? A Darryk, a Rygerek és a Mootonok felesküdtek ugyan Zúgóra is, de a
Három Folyónál Rhaegar Targaryen oldalán harcoltak, Lord Frey pedig jóval azután érkezett meg
az embereivel, hogy a csata eldőlt, s ezzel némi kétséget támasztott a tekintetben, hogy melyik ol-
dalhoz is akart csatlakozni. Később ünnepélyesen biztosította a győzteseket arról, hogy természete-
sen az övékhez, de apja azóta is csak az Elkésett Lord Frey-ként emlegeti. Nem szabad, hogy hábo-
rúra kerüljön a sor, határozta el az asszony. Nem szabad, hogy engedjék.
Ser Rodrik lépett hozzá, amint a harang elhallgatott.
- Sietnünk kellene, ha ételhez akarunk jutni ma este, úrnőm!
- Biztonságosabb volna, ha nem lovag és úrnő lennénk, míg át nem keltünk a Nyakon -mondta
neki Catelyn. - Az egyszerű utazók kisebb feltűnést keltenek. Legyünk, mondjuk, apa és lánya,
akik családi ügyben járnak el.
- Ahogy óhajtod, úrnőm - egyezett bele Ser Rodrik. Csak amikor az asszony nevetni kezdett,
akkor jött rá, mi mondott. - A régi udvariasság nehezen tűnik el... leányom - meg akarta fogni hi-
ányzó szakállát és elkeseredetten felsóhajtott.
Catelyn megfogta a karját.
- Gyere, apám - mondta neki. - Meglátod, Masha Heddle remek vacsorát készített, de próbáld
meg nem dicsérni! Nem hiszem, hogy örömmel vennéd, ha elmosolyodna.
A közös helyiség hosszú volt és huzatos. Egyik oldalán nagy fahordók sorakoztak, a másikon
pedig egy kandalló égett. Egy felszolgálólegény nyársra húzott húsokkal szaladgált ide-oda, Masha
pedig sört csapolt a hordókból és folyamatosan rágcsálta a savanyúlevelét.
A padok zsúfolásig megteltek. Városlakók és parasztok szabadon keveredtek a mindenféle ren-
dű és rangú utazóval. A keresztút különös társaságokat hozott össze: fekete és bíborszín kezű kel-
mefestők haltól bűzlő folyólakókkal osztották meg az asztalukat, egy duzzadó izmú kovácsmester
egy aszott septon mellett kuporgott, a harcedzett zsoldosok pedig úgy csereberélték a híreket hájas
kereskedőkkel, mint a legvidámabb cimborák.
A társaságban több volt a fegyveres, mint azt Catelyn szerette volna. Három férfi a tűz mellett a
Brackenek vörös csődörét viselte a ruháján, egy nagyobb csapat pedig sodronyingben és ezüstszür-
ke körgallérban feszített. Vállukon újabb ismerős címer: a Frey-ház ikertornyai. Az asszony szem-
ügyre vette az arcukat, de mindegyik túl fiatal volt, semhogy felismerhette volna őt. A legidősebb
sem lehetett idősebb, mint most Bran, amikor ő északra ment.
Ser Rodrik talált maguknak egy szabad helyet a konyhához közeli padon. Az asztal másik olda-
lán egy jó kiállású legény hárfát pengetett.
- Legyetek hétszer áldottak, jóemberek! - mondta nekik, amikor helyet foglaltak. Üres
boroskupa állt előtte az asztalon.
- Te is, énekes! - viszonozta az üdvözlést Catelyn. Ser Rodrik kenyeret, húst és sört rendelt
olyan hangon, amely nem tűrt haladékot. A dalnok, egy tizennyolc éves forma legény merészen
méregette őket és megkérdezte, hová utaznak, milyen híreket hoznak. A kérdései úgy röpködtek,
mint a nyílvesszők, s sohasem hagyott időt a válasznak.
- Két héttel ezelőtt hagytuk el Királyvárat - válaszolta Catelyn, a legbiztonságosabb kérdésre fe-
lelve.
- Én éppen oda tartok - mondta az ifjú. Az asszony jól sejtette: sokkal jobban érdekelte, hogy
elmondhassa a saját történetét, mint hogy meghallgassa az övéket. Az énekesek semmit sem szeret-
nek úgy, mint a saját hangjukat. - A Segítő tornája gazdag főurakat jelent vastag pénzeszacskókkal.
Legutóbb több ezüstöt zsebeltem be, mint amennyit elbírtam... azazhogy zsebeltem volna, ha nem
teszem fel mindet a Királygyilkos győzelmére.

175