Page 173 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- Az istenek rossz szemmel nézik a szerencsejátékosokat - szólalt meg Ser Rodrik szigorúan.
Északról származott és osztotta a Starkok véleményét a lovagi tornákkal kapcsolatban.
- Rám tényleg rossz szemmel néztek - folytatta az énekes. - A ti kegyetlen isteneitek és a Virág-
lovag közös erővel kikészítettek engem.
- Remélem, tanultál a dologból - jegyezte meg Ser Rodrik.
- Igen. Ezúttal Ser Lorasra fogok tenni.
Ser Rodrik megpróbálta meghúzni nem létező szakállát, de mielőtt rendre utasíthatta volna az if-
jút, sietve megérkezett a felszolgálólegény. Kenyérrel megrakott fatányérokat tett eléjük és egy
nyársról barnára sült, forró szafttól csepegő húsdarabokkal pakolta meg őket. Egy másik nyárson
hagymát és méregerős borssal megszórt kövér gombákat hozott. Ser Rodrik elszántan nekilátott,
mialatt a legény elszaladt, hogy sört hozzon nekik.
- A nevem Marillion - mondta a dalnok és megpendített egy húrt a hárfáján. - Már biztosan hal-
lottál játszani valahol.
A viselkedése mosolyt csalt Catelyn arcára. Kevés vándor énekes merészkedett fel Deresig, de
jól ismerte a fajtájukat zúgói gyermekkorából.
- Attól tartok, nem - válaszolta neki.
Az ifjú panaszos akkordot csalt elő a hárfából.
- Ez nagy veszteség számodra - sóhajtott. - Ki volt a legjobb énekes, akit hallottál?
- Braavosi Alia - vágta rá Ser Rodrik.
- Óh, én sokkal jobb vagyok annál a vén karónál! - jelentette ki Marillion. - Ha van egy ezüstöd
a dalért, boldogan bebizonyítom neked.
- Van éppen egy-két rezem, de előbb dobom a kútba, mint hogy fizessek a vonításodért! -
morogta Ser Rodrik. Az énekesek iránt érzett ellenszenve közismert volt. Szerinte a zene nagyszerű
dolog a lányok számára, de képtelen volt megérteni, hogy egészséges fiúk miért hárfát vesznek a
kezükbe, amikor kardot is forgathatnának.
- A nagyapádnak savanyú természete van - mondta Marillion Catelynnek. - Én tiszteletem jeléül
gondoltam. Hódolat gyanánt szépséged előtt. Én valójában arra termettem, hogy királyoknak és
nagyuraknak daloljak.
- Óh, efelől semmi kétségem - felelte Catelyn. - Úgy hallottam, Lord Tully kedveli a zenét.
Gondolom, már jártál Zúgóban.
- Legalább százszor - legyintett a zenész könnyedén. - Külön szobájuk van a számomra, az ifjú
lord pedig olyan, mintha a testvérem lenne.
Catelyn elmosolyodott. Arra gondolt, vajon mit szólna ehhez Edmure. Egy énekes egyszer
együtt hált egy leánnyal, akit a bátyja szeretett, s azóta gyűlöli a fajtájukat.
- És Deresben? - kérdezte. - Jártál már északon?
- Miért mennék oda? - kérdezett vissza Marillion. - Arrafelé csak hóviharok meg medvebőrök
vannak, a Starkok pedig nem ismerik a zenét, csak a farkasüvöltést. - Az asszony távolról érzékelte,
hogy a terem túlsó végén kinyílik az ajtó.
- Fogadós! - hallatszott mögötte egy szolgáló hangja. - El kellene látni a lovainkat, s Lannister
uramnak szobára és forró fürdőre van szüksége!
Masha Heddle hajlongott és rút mosolyát villogtatta.
- Sajnálom, uram, de tényleg tele vagyunk, minden szoba.
Catelyn látta, hogy négyen vannak. Egy öregember az Éjjeli Őrség fekete gúnyájában, két szol-
gáló... és ő maga, teljes életnagyságban.
- Az embereim az istállódban alszanak, ami pedig engem illet, nos, én nem igénylek nagy szo-
bát, amint magad is láthatod - gúnyosan elvigyorodott. - Amíg a tűz meleg, a szalma pedig vi-
szonylag mentes a tetvektől, boldog ember vagyok!
Masha Heddle kétségbe esett.
- Uram, nincs semmi, a torna miatt van, nem tudok mit tenni, ó jaj...
Tyrion Lannister elővett egy pénzérmét a bugyellárisából, feldobta a feje fölé és elkapta, majd
megint feldobta. Az arany villanása még a szoba másik sarkában is összetéveszthetetlen volt, ahol

176