Page 179 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
A szolgák egész éjszaka újra meg újra megtöltötték a kupákat, Sansa azonban később arra sem
emlékezett, hogy egyáltalán megkóstolta volna a bort. Nem volt szüksége az italra, mert megrésze-
gítette az este varázsa, kótyagos lett a csillogástól és magukkal ragadták mindazok a szépségek,
amelyekről csak álmodozni mert egész életében és sohasem merte remélni, hogy egyszer megis-
merheti őket. A király pavilonja előtt énekesek ültek és az éjszakát betöltötte a zene. Egy zsonglőr
égő fáklyákat táncoltatott a levegőben. A király bolondja, a Holdfiúnak nevezett félkegyelmű, tar-
kabarka ruhákba öltözve gólyalábakon táncolt körbe-körbe és olyan kíméletlen ügyességgel űzött
gúnyt mindenkiből, hogy Sansa eltűnődött, vajon valóban bolond-e. Még Septa Mordane sem bírt
ellenállni neki. Amikor elénekelt egy kis dalocskát a Főseptonról, a nevelőnő úgy nevetett, hogy
leöntötte magát borral.
Joffrey pedig maga volt a megtestesült udvariasság. Egész éjjel Sansával beszélgetett, elhalmoz-
ta bókokkal, megnevettette, beavatta néhány udvari pletykába és megmagyarázta neki a Holdfiú
tréfáit. Sansát annyira rabul ejtette, hogy teljesen megfeledkezett a jó modorról, és ügyet sem vetett
a balján ülő Septa Mordane-re.
A fogások pedig egyre csak jöttek és jöttek. Sűrű árpaleves szarvashússal. Saláta édesfűből,
spenótból és szilvából, őrölt dióval megszórva. Csigák mézes és hagymás mártásban. Sansa még
sohasem evett csigát, ezért Joffrey megmutatta neki, hogyan kell kivenni az állatot a házából és az
első édes falatot ő adta a szájába. Ezután a folyóból frissen fogott pisztráng következett, agyagban
megsütve. A hercege segített neki feltörni a kemény burkot és a réteges, fehér hús a felszínre került.
Amikor pedig a húsos fogást hozták, saját kezűleg szolgálta ki, királyi méretű darabot vágott le a
pecsenyéből és mosolyogva tette a tányérjára. A lány látta a mozdulataiból, hogy a jobb karja még
mindig fáj, ám a fiú egyetlen panaszos szót sem ejtett.
Később édeskenyér, galambpástétom, fahéjtól illatozó sült alma és cukorban fagyasztott citro-
mos sütemény érkezett, de addigra Sansa már annyira tele volt, hogy két apró citromos sütemény-
nél többet képtelen volt leerőszakolni a torkán, bármennyire is imádta. Éppen azon tűnődött, meg-
próbálkozzon-e egy harmadikkal is, amikor a király kiáltozni kezdett.
Robert király egyre harsányabb lett minden fogással. Sansa időnként hallotta, ahogy hangosan
röhög, vagy parancsokat osztogat, túlkiabálva a zenét és a tányérok meg az evőeszközök csilingelé-
sét, de túl messze volt ahhoz, hogy ki tudta volna venni a szavait.
Most azonban mindenki hallotta.
- Nem! - mennydörögte minden más hangot elfojtva. Sansa rémülten látta, hogy a király már
nem ül, hanem vörös arccal, dülöngélve áll az asztal mellett. Egyik kezében egy kancsó bort tartott
és olyan részeg volt, amilyen részeg csak lehet az ember. - Nem fogod megmondani nekem, hogy
mit csináljak, asszony! - ordított Cersei királynéra. - Én vagyok itt a király, megértetted? Én ural-
kodok itt, ha pedig úgy döntök, hogy megvívok holnap, akkor megvívok!
Mindenki őt nézte. Sansa látta Ser Barristant, Renlyt, a király öccsét és az alacsony férfit, aki
olyan furcsákat mondott neki és megérintette a haját, de senki sem mozdult, hogy közbeavatkoz-
zon. A királyné arca olyan volt, mint egy álarc, olyan vértelen, hogy akár hóból is formázhatták
volna. Felállt az asztaltól, összefogta a szoknyáit és csendben elvonult. Szolgáinak raja követte.
Jaime Lannister a király vállára tette a kezét, de az erősen ellökte magától. Lannister megbotlott
és elesett. A király röhögni kezdett.
- A nagy lovag. Még mindig a porba tudlak taszítani. Ne feledd ezt, Királygyilkos! - A mellére
csapott a drágaköves kancsóval, borral fröcskölve tele selyemtunikáját. - Adjátok ide a pörölyömet
és a birodalom egyetlen férfija sem állhat meg előttem!
Jaime Lannister felállt és leporolta magát.
- Ahogy akarod, felség - a hangja komor volt.
Lord Renly mosolyogva előrelépett.
- Kiöntötted a borodat, Robert. Hadd hozzak neked egy új kancsóval!
Sansa összerezzent, amikor Joffrey megérintette a karját.
- Későre jár - mondta a herceg. Arcán különös kifejezés ült, mintha egyáltalán nem is látta volna
a lányt. - Kívánod, hogy visszakísérjelek a kastélyba?

182