Page 180 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

SANSA
- Nem - kezdte Sansa. Szemeivel Septa Mordane-t kereste és meglepetten látta, hogy a tisztes
matróna arccal az asztalra borulva fekszik és halk, úrhölgyekhez illő horkantásokat hallat.
- Akarom mondani... igen, köszönöm, az nagyon kedves volna tőled. Tényleg fáradt vagyok és
az út olyan sötét. Örülnék egy kis védelemnek.
Joffrey elkiáltotta magát.
- Kutya!
Sandor Clegane olyan hirtelen jelent meg, mintha az éjszakából öltött volna testet. Páncélját pi-
ros gyapjútunikára cserélte, amelyet elöl bőrből varrt kutyafej díszített. Összeégett arca mélyvörö-
sen izzott a fáklyák fényében.
- Igen, felség? - szólalt meg.
- Kísérd vissza a jegyesemet a kastélyba és tegyél róla, hogy ne érje bántódás! - utasította a her-
ceg nyersen és egyetlen búcsúszó nélkül távozott, magára hagyva őt.
Sansa érezte, hogy a Véreb őt bámulja.
- Azt hitted, Joff maga fog elkísérni? - nevetett. A nevetése úgy hangzott, mintha egy falka ku-
tya morogna egy veremben. - Annak nagyon kicsi az esélye. - Erőfeszítés nélkül a lábára állította. -
Gyere, nem te vagy az egyetlen, akinek alvásra van szüksége. Túl sokat ittam és lehet, hogy holnap
meg kell ölnöm a bátyámat. - Megint röhögött.
Sansa rémülten rázta meg Septa Mordane vállát, hátha fel tudja ébreszteni, de az asszony csak
még hangosabban kezdett horkolni. Robert király eltántorgott, és a padok fele hirtelen kiürült. A
lakoma véget ért, s vele együtt a gyönyörű álom is.
A Véreb megragadott egy fáklyát, hogy megvilágítsa az utat. Sansa szorosan mögötte lépkedett.
A talaj sziklás volt és egyenetlen, és az imbolygó fény miatt úgy látszott, mintha mozogna és hul-
lámzana alatta. A lány lefelé nézett és figyelte, hová lép. A pavilonok között jártak. Mindegyik te-
tején zászló lebegett és mindegyik előtt páncél állt. A csend minden lépésnél súlyosabb lett. Sansa
a férfi látványát sem bírta elviselni, annyira rettegett tőle, mégis udvariasságra nevelték. Egy igazi
hölgy nem venne tudomást az arcáról, mondta magának.
- Nagyszerűen küzdöttél ma, Ser Sandor! - úgy kellett rávennie magát, hogy ezt mondja.
Sandor Clegane rávicsorgott.
- Kímélj meg az üres kis bókjaidtól, leány... és a „ser"-jeidtől is! Nem vagyok lovag. Köpök rá-
juk és a fogadalmaikra. A bátyám lovag. Láttad ma harcolni?
- Igen - suttogta remegve Sansa. - Nagyon...
- Lovagias volt? - fejezte be a Véreb.
Gúnyolódik rajta, jött rá.
- Senki sem bírta megállítani - nyögte ki végül. Büszke volt magára. Nem hazudott.
Sandor Clegane hirtelen megtorpant egy üres, sötét tér közepén. Nem volt más választása, mint
megállni mellette.
- Valami septa jól kitanított. Olyan vagy, mint azok a kismadárkák a Nyár Szigetekről, nem?
Csinos kis beszélő madárka, aki elismétel minden csinos kis szócskát, amit tanítottak neki.
- Ez sértő - Sansa érezte, hogy a szíve nagyot ugrik a mellkasában. - Megijesztesz. Most el aka-
rok menni.
- Senki sem bírta megállítani - hörögte a Véreb. - Ez így igaz. Soha senki sem volt képes megál-
lítani Gregort. Az a fiú ma, a második ellenfele, szép munka volt. Láttad, ugye? Ostoba kölyök,
semmi keresnivalója nem volt ebben a társaságban. Nem volt pénze, nem volt fegyverhordozója,
senki sem segített neki azzal a páncéllal. A nyakvédő nem volt rendesen felszíjazva. Azt hiszed,
Gregor nem vette ezt észre? Azt hiszed, Ser Gregor lándzsája véletlenül csúszott fel, hm? Csinos
kicsi beszélő leány, hidd el, olyan üres a fejed, mint egy madárnak! Gregor lándzsája odamegy,
ahová Gregor akarja, hogy menjen. Nézz rám! Nézz rám! - Sandor Clegane az álla alá feszítette ha-
talmas kezét és felemelte az arcát. Leguggolt elé és közelebb tartotta a fáklyát. - Itt van az én szép-
ségem neked. Nézd meg jól! Tudom jól, hogy akarod. Láttam, hogy egész úton dél felé végig el-
fordultál. Leszarom, tudod? Nézz rám!
Az ujjai olyan erősen tartották az állát, mint egy acélcsapda. A tekintete az övébe fúródott. Ha-

183