Page 183 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD

- Magam virrasztottam mellette - mondta Ser Barristan Selmy. A szekér hátuljában heverő holt-
testet nézték. - Senkije sem volt itt vele. Azt mondják, az anyja valahol a Völgyben él.
Az ifjú lovag olyan volt a sápadt hajnali fényben, mintha aludna. Nem volt jóképű, de a halál el-
simította durva arcvonásait, a csendes nővérek pedig legjobb bársonyruhájába öltöztették, a roncso-
lást pedig, amit a lándzsa okozott a torkán, magas gallérral fedték el. Eddard Stark az arcát nézte és
azon tűnődött, vajon az ő tiszteletére halt-e meg a fiú. A Lannisterek zászlóvivője gyilkolta meg,
mielőtt beszélhetett volna vele. Ez vajon véletlen volt? Attól tartott, sohasem tudja meg.
- Hugh négy éven át volt Jon Arryn fegyverhordozója - folytatta Selmy. - A király azelőtt ütötte
lovaggá Jon emlékére, hogy északra ment volna. A fiú nagyon akarta, de attól félek, nem állt ké-
szen.
Ned rosszul aludt az éjjel és a fáradtságtól évekkel idősebbnek érezte magát.
- Soha, egyikünk sem áll készen - szólalt meg.
- A lovagságra?
- A halálra - Ned gyengéden betakarta a fiút a köpenyével, egy véráztatta kék ruhadarabbal,
amit félholdak szegélyeztek.
Amikor majd az anyja megkérdezi, miért halt meg a fia, gondolta keserűen, azt fogják mondani
neki, hogy a Király Segítője, Eddard Stark tiszteletére küzdött.
- Erre nem lett volna szükség. A háborúnak nem lenne szabad játékká válnia - Ned a szekér mel-
lett álló, szürke lepelbe burkolózó asszonyhoz fordult, akinek a szeme kivételével az egész arcából
semmi sem látszott. A csendes nővérek készítették elő a halottakat a sírhoz és rosszat jelentett a ha-
lál arcába nézni. - Küldjétek haza a páncélját a Völgybe! Az anyja bizonyára szeretné megtartani.
- Egy jó ezüstöt ér - mondta Ser Barristan. - A fiú kifejezetten a tornára kovácsoltatta. Egyszerű
munka, de jó. Nem tudom, teljesen kifizette-e a kovácsot.
- Tegnap kifizette, uram és drága árat adott érte - felelte Ned. A csendes nővérhez pedig így
szólt: - Küldjétek el a páncélt az anyának, én majd elintézem azt a kovácsot. - A nő meghajtotta a
fejét.
Ser Barristan ezután elkísérte Nedet a király pavilonjához. A tábor mozgolódni kezdett. Kövér
hurkák sisteregtek és köpködtek a tűzhelyek felett, fokhagyma és bors illatával töltve meg a leve-
gőt. Ifjú fegyverhordozók siettek a dolgukra, ahogy a gazdáik ásítozva és nyújtózkodva ébredeztek,
hogy köszöntsék az előttük álló napot. Egy szolgáló, hóna alatt egy libával térdet hajtott, amikor
megpillantotta őket.
- Uraim - motyogta, miközben a liba gágogott és az ujját csipkedte.
A sátrak elé kiállított pajzsok a lakókat jelezték: Tengerszem ezüst sasa, Bryce Caron fülemüléi,
a Redwyne-ok szőlőfürtje, csíkos vadkan, vörös ökör, égő fa, fehér kos, hármas spirál, bíbor egy-
szarvú, táncoló szűz, fekete vipera, ikertornyok, fülesbagoly, s végül a Királyi Testőrség tiszta fe-
hér címere, amely fénylett, mint a hajnal.
- A király ma küzdeni akar a közelharcban - mondta Ser Barristan, miközben elhaladtak Ser
Meryn pajzsa előtt. A festést mély vágás verte le, ahol Loras Tyrell lándzsája felhasította a fát,
amikor kivetette a lovagot a nyeregből.
- Igen - sóhajtott Ned komoran. Jory felébresztette a múlt éjjel, hogy elmondja neki a hírt. Nem
csoda, hogy olyan rosszul aludt.
Ser Barristan gondterheltnek látszott.
- Azt mondják, az éjszaka virágai hajnalban elhervadnak, a bor gyermekeit pedig gyakran kita-
gadják a reggel fényében.
- Így mondják - bólintott Ned -, de ez nem igaz Robertre.
Más ember talán átgondolná, amit részeg hősködésében mondott, de Robert Baratheon emlék-
szik rá, és mivel emlékszik, sohasem fog meghátrálni.
A király pavilonja a folyó közelében állt, és a víz felől érkező hajnali párafelhők szürke lepelbe

186