Page 181 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
ragtól izzó, részeg szemek. Oda kellett néznie.
Arcának jobb oldala vékony volt. Éles pofacsontok álltak ki belőle és sűrű szemöldöke alól
szürke szem meredt rá. Az orra nagy volt és horgas, a haja vékony szálú és sötét. Hosszúra növesz-
tette és oldalra fésülve hordta, mert annak az arcnak a másik oldalán nem volt haj.
Arcának bal oldala egy roncs volt. A füle teljesen elégett, nem maradt belőle más, csak egy
üreg. A szeme jó volt még, de körülötte torz sebek tömege húzódott, a páncélszerű, kemény, fekete
bőrt pedig kráterek és mély hasadékok szabdalták, amelyek vörösen és nedvesen izzottak, amikor
megmozdult. Lejjebb az állkapcsán, ahol a hús elsorvadt, látni lehetett a csontot.
Sansa sírni kezdett. A férfi ekkor elengedte és eloltotta a fáklyát a porban.
- Erre nincsenek csinos szavacskáid, leány? Kis bókok, amiket a septa tanított? - Amikor nem
érkezett válasz, folytatta. - A legtöbben azt hiszik, hogy valami csatában történt. Egy ostrom, egy
égő torony, egy ellenség fáklyával. Valami bolond megkérdezte, hogy sárkánytűz perzselte-e meg!
- A nevetése ezúttal halkabb volt, de ugyanolyan keserű. - Elmondom neked, mi történt vele, leány
- szólt a hang az éjszakából, az árnyék, amely olyan közel hajolt hozzá, hogy a lány érezte a bor
savanykás illatát a leheletén.
- Fiatalabb voltam, mint te most, hat, talán hét éves. Egy fafaragó nyitott üzletet az apám erődje
alatti faluban, és hogy megnyerje a kegyeit, ajándékokat küldött nekünk. A vénember gyönyörű já-
tékokat készített. Nem emlékszem, én mit kaptam, de azt tudom, hogy Gregor ajándékát akartam.
Egy fa lovag volt, kifestve, minden testrészét külön faragták ki és madzagok tartották össze, úgy-
hogy lehetett vele harcolni. Gregor öt évvel idősebb nálam, a játék semmit sem jelentett neki, már
fegyverhordozó volt, majdnem hat láb magas és erős, mint egy bivaly. Elloptam hát a lovagját, de
mondhatom, nem volt benne örömem. Állandóan féltem és nem ok nélkül, mert megtalálta nálam.
Volt a szobában egy kályha. Gregor nem szólt egy szót sem, csak a hóna alá vett és bedugta az ar-
com egyik felét az izzó szén közé és ott tartott, mialatt én üvöltöttem és üvöltöttem. Láttad, milyen
erős. Már akkor is három felnőtt ember kellett hozzá, hogy leszedjék rólam. A septonok a hét po-
kolról prédikálnak. Mit tudnak azok? Csak az tudja igazán, milyen a pokol, aki megégett.
- Az apám mindenkinek azt mondta, hogy az ágyam fogott tüzet, a mesterünk pedig kenőcsöket
adott. Kenőcsöket! Gregor is megkapta a kenőcseit. Négy évvel később felkenték a hét olajjal, el-
mondta a lovagi fogadalmakat, Rhaegar Targaryen megérintette a vállát és azt mondta neki: „Állj
fel, Ser Gregor!"
A recsegő hang elhalt. Csendesen guggolt a lány előtt. Nagydarab, fekete alak az éj sötétjében,
elrejtve a szemei elől. Sansa hallotta a férfi szaggatott légzését. Rádöbbent, hogy sajnálja. A félel-
me valahogy elszállt.
Csak hallgattak, olyan sokáig, hogy megint félni kezdett, de most már érte, nem saját magáért.
Kezei megkeresték az egyik hatalmas vállat.
- Nem volt igaz lovag - suttogta.
A Véreb hátravetette a fejét és felüvöltött. Sansa hátratántorodott, menekülni akart, a férfi azon-
ban elkapta a karját.
- Nem! - hörögte. - Nem, kismadaram, nem volt igaz lovag!
A városba vezető út hátralévő részén Sandor Clegane egy szót sem szólt. Odavezette, ahol a
szekerek álltak, rászólt a kocsisra, hogy vigye vissza őket a Vörös Toronyba, majd bemászott a
lány mellé. Csendben haladtak át a Királykapu alatt és végig a fáklyafényes utcákon. A férfi kinyi-
totta az ajtót és bevezette a kastélyba. Égett arca vonaglott, a szemei pedig komoran meredtek a
semmibe. Egy lépéssel a lány mögött ment felfelé a torony lépcsőin. Biztonságban elkísérte egé-
szen a hálóterme folyosójáig.
- Köszönöm, uram - mondta Sansa félénken.
A Véreb megragadta a karját és odahajolt hozzá.
- Amiket ma éjjel mondtam neked... - kezdte még a szokásosnál is durvább hangon. - Ha valaha
is elmondod Joffreynak... a húgodnak, az apádnak... bármelyiküknek...
- Nem fogom - suttogta Sansa. - Megígérem.
Ez azonban nem volt elég.

184