Page 491 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- Egy pillanat, nagybácsi - visszafordult a Myraham felé. - A holmimat! - parancsolt a kapitány-
ra.
Egy tengerész levitte hosszú tiszafa íját és nyílvesszőit, a jó ruháit tartalmazó csomagot azonban
a kapitány lánya cipelte.
- Uram - a szemei vörösek voltak. Amikor Theon átvette a csomagot, a lány olyan mozdulatot
tett, mintha meg akarná ölelni a saját apja, a fiú szentéletű nagybátyja és a fél sziget szeme láttára.
Theon gyorsan elfordult.
- Köszönöm.
- Kérlek! - felelte a lány. - Tényleg nagyon szeretlek, uram.
- Mennem kell. - A nagybátyja után sietett, aki már jóval beljebb járt a mólón. Theon néhány
hosszú lépéssel utolérte. - Nem téged vártalak, nagybácsi. Tíz év után azt hittem, nemes atyám és
nagyságos anyám maguk jönnek ki a fogadásomra, de legalábbis kiküldik Degmart egy díszkíséret-
tel.
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy megkérdőjelezhesd Pyke Kaszás Urának parancsait. -A pap
fagyos hangulatban volt, és igen kevéssé hasonlított arra a férfira, akire Theon emlékezett. Valaha
Aeron Greyjoy volt a legbarátságosabb a nagybátyjai közül. Kicsapongó volt, könnyen nevetett,
szerette a dalt, a sört és az asszonyokat. - Ami Degmart illeti, a Hasadtajkú Öreg Wykbe ment apád
parancsára, hogy megmozdítsa Sziklaházat és a Drummokat.
- Mi célból? - kérdezte Theon élesen. - Miért gyülekeznek a hosszúhajók a kikötőben?
- Miért szoktak a hosszúhajók gyülekezni? - A nagybátyja a parti fogadó előtt hagyta kikötve a
lovakat. Amikor odaértek, Theonhoz fordult. - Mondd meg az igazat, öcsém! Most a
farkasistenekhez imádkozol?
Theon nagyon ritkán imádkozott, de az ilyet az ember nemigen vallja be egy papnak, még akkor
sem, ha az saját apja fivére.
- Ned Stark egy fához imádkozott. Nem, nem érdekelnek Stark istenei.
- Jól van. Térdelj le!
A talaj csupa kavics és sár volt.
- Nagybácsi, én...
- Térdelj le! Vagy talán túl büszke vagy? Az úrfi a zöld földekről eljött közénk?
Theon dühösen letérdelt. Idejövetelének célja volt és könnyen lehet, hogy Aeron segítségére is
szüksége lesz e cél eléréséhez. Úgy döntött, egy korona megér egy kis iszapot és lószart a nadrág-
ján.
- Hajtsd le a fejed! - A pap felemelte a tömlőt, kihúzta a dugót és a vékony vízsugarat Theon fe-
jére irányította. A víz eláztatta a fejét és a homlokán keresztül lefolyt a szemébe. A víz vékony ré-
tegben mosta az arcát, egy hideg patakocska pedig belopakodott a köpönyege és a zekéje alá, majd
végigcsurgott a gerincén. A só égette a szemét és minden önuralmára szüksége volt, hogy ne kiált-
son fel. Az óceán ízét érezte az ajkán. - Engedd, hogy Theon szolgád újjá szülessen a tengerből,
ahogyan te is tetted! - kántálta Aeron Geryjoy. - Áldd meg őt sóval, áldd meg őt kővel, áldd meg őt
acéllal! Öcsém, emlékszel még a szavakra?
- Ami halott, sohasem halhat meg - idézte fel Theon.
- Ami halott, sohasem halhat meg - visszhangozta a nagybátyja -, hanem új életre kel, kemé-
nyebben és erősebben. Állj fel!
Theon felállt, sűrűn pislogva a szemébe került sótól. A nagybátyja szó nélkül bedugaszolta a
vizestömlőt, eloldotta a lovát és nyeregbe szállt. Theon ugyanezt tette. Elindultak, maguk mögött
hagyva a fogadót és a kikötőt, elhaladtak Lord Botley kastélya mellett, fel a sziklás dombok közé.
A pap egy szót sem szólt többé.
- Fél életemet az otthonomtól távol töltöttem - próbálkozott egy idő múlva Theon. - Megválto-
zott a sziget?
- Az emberek halásznak a tengerben, ássák a földet és meghalnak. Az asszonyok vér és fájdalom
közepette gyermekeket szülnek és meghalnak. Éj következik a nappalra. A szelek és a hullámok
nem változnak. A szigetek olyanok, amilyennek az istenünk teremtette őket.

504