Page 56 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TYRION
- Idelent!
A magas férfi lebámult a földre és úgy tett, mintha akkor venné észre.
- A kis Lord Tyrion! - mondta. - Bocsánatot kérek. Nem láttam, hogy ott állsz.
- Ma nincs hangulatom az arcátlanságodhoz - Tyrion az unokaöccséhez fordult. - Joffrey, itt az
ideje, hogy felkeresd Lord Eddardot és az asszonyát, hogy vigasszal szolgálj nekik.
Joffrey olyan sértődötten nézett, ahogyan arra csak egy hercegecske képes.
- Ugyan mit használna nekik az én vigasztalásom?
- Semmit - válaszolta Tyrion. - Ez mégis elvárás veled szemben. A távolléted feltűnt.
- A Stark-fiú semmit sem jelent nekem - közölte Joffrey. - Képtelen vagyok elviselni az asszo-
nyok sírását.
Tyrion Lannister felemelte a kezét és keményen pofon vágta unokaöccsét. A fiú arca vörössé
vált.
- Még egy szó - mondta Tyrion -, és újra megütlek.
- Elmondom Anyának! - kiabált Joffrey.
Tyrion újra megütötte. Most már arcának mindkét oldala izzott.
- Elmondod anyádnak - közölte Tyrion -, de előbb Lord és Lady Starkhoz mész, térdre borulsz
előttük és megmondod nekik, mennyire fájdalmasan érint a dolog, és hogy a szolgálatukra leszel,
ha a legcsekélyebb segítséget nyújthatod nekik, és hogy az övék vagy ezen a gyászos órán, és hogy
minden imád feléjük száll. Megértetted? Megértetted?
A fiún látszott, hogy közel áll a síráshoz. Ehelyett azonban sikerült egy erőtlen fejbólintással vá-
laszolni, majd megfordult és kirohant az udvarról, kezeivel az arcán. Tyrion figyelte, ahogy elsza-
lad.
Árnyék borult az arcára. Megfordult. Clegane állt ott szirtként magasodva fölébe. Koromfekete
páncélja mintha kioltotta volna a napot. Leeresztett sisakrostélya vicsorgó fekete kutyát mintázott.
Bár ijesztő volt ránézni, Tyrion mindig úgy vélte, hogy ez semmiség Clegane saját, förtelmesen
összeégett arcához képest.
- A herceg nem fogja ezt elfelejteni, kis lord - figyelmeztette a Véreb. A sisak öblös morajlássá
tompította nevetését.
- Remélem is, hogy nem - felelte Tyrion Lannister. - Ha mégis elfelejtené, légy jó kutya, és em-
lékeztesd rá! - körbepillantott az udvaron. - Nem tudod véletlenül, merre találom a bátyámat?
- Éppen reggelijét költi a királynéval.
- Ah - mondta Tyrion. Hanyagul biccentett Sandor Clegane-nek és olyan fürgén távozott,
amennyire csak satnya lábai engedték, s közben fütyörészett. Szánta az első lovagot, aki ma a Vér-
eb útjába kerül. Ez az ember tényleg rendkívül indulatos volt.
Hideg, komor étkezéshez terítettek a Vendégház reggelizőszobájában. Jaime, Cersei és a gyere-
kek az asztalnál ültek és fojtott hangon beszélgettek.
- Robert még mindig ágyban van? - kérdezte Tyrion miközben hívatlanul helyet foglalt az asz-
talnál.
Nővére a halvány undornak azzal a kifejezésével az arcán bámult rá, amit azóta viselt, hogy
Tyrion megszületett.
- A király egyáltalán nem aludt - világosította fel. - Lord Eddarddal van. Mélyen a lelkére vette
a bánatukat.
- A mi Robertünknek hatalmas szíve van - jegyezte meg Jaime egy lusta mosoly kíséretében.
Nagyon kevés dolog volt, amit Jaime komolyan vett. Tyrion jól tudta ezt a bátyjáról és elnézte ne-
ki. Gyermekkorának hosszú, rettenetes évei alatt Jaime volt az egyetlen, aki hajlandó volt érzelmet
vagy tiszteletet tanúsítani iránta, s Tyrion ezért kész volt majdnem mindent elnézni neki.
Egy szolgáló érkezett.
- Kenyeret - rendelkezett Tyrion -, kettőt azok közül a kis halak közül és egy korsót abból a jó
barna sörből, hogy leöblítsem őket. Óh, és némi szalonnát. Addig süsd, míg fekete nem lesz.
A szolgáló meghajolt és elment. Tyrion visszafordult a testvéreihez. Ikrek, férfi és nő. Ma reg-
gel különösen egyformának néztek ki. Mindketten mélyzöld ruhát választottak, ami illett a sze-

59