Page 60 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON
vére ajkait.
- Azt akartam, hogy itt maradjon velem - szólalt meg Lady Stark lágyan.
Jon óvatosan figyelte az asszonyt. Még csak rá sem nézett. Hozzá beszélt, de neki olyan volt,
mintha ott sem lenne a szobában.
- Imádkoztam érte - mondta fakó hangon. - Ő volt az én különleges fiam. Elmentem a szentély-
be és hétszer imádkoztam Isten hét arcához, hogy Ned gondolja meg magát és hagyja itt őt velem.
Az imádságok néha meghallgattatnak.
Jon nem tudta, mit mondjon.
- Nem a te hibád volt - nyögte ki végül hosszú, kínos csend után.
Az asszony szemei megtalálták őt. Szinte csepegett belőlük a méreg.
- Nincs szükségem a feloldozásodra, fattyú!
Jon lesütötte a szemét. A nő Bran egyik kezét szorongatta. Ő megfogta a másikat és melegen
megszorította. Az ujjak: akár a madárcsont.
- Isten veled - mondta halkan.
Már az ajtónál járt, amikor Lady Catelyn utánaszólt.
- Jon!
Tovább kellett volna mennie, de az asszony még sohasem szólította a nevén azelőtt. Megfordult.
A nő az arcát nézte, mintha most látná először.
- Igen?
- Veled kellett volna megtörténnie - mondta neki. Ezután visszafordult Branhez és sírni kezdett.
Egész teste remegett a zokogástól. Jon még sohasem látta sírni őt.
Hosszú volt az út az udvarig.
Odakint zaj és felfordulás fogadta. Szekereket raktak meg, emberek kiáltoztak, lovakat szerszá-
moztak és nyergeltek fel, majd kivezették őket az istállókból. Apró pelyhekben hullott a hó, és
mindenki tolakodott, hogy indulhasson már.
Robb az egész kavalkád kellős közepén állt és parancsokat osztogatott. Úgy tűnt, megnőtt mos-
tanában, mintha Bran balesete és anyja összeomlása valahogy erősebbé tette volna. Szürke Szél
mellette volt.
- Benjen bácsi téged keres - kiáltott oda Jonnak. - Már egy órával ezelőtt el akart indulni.
- Tudom - felelte Jon. - Azonnal - körülnézett a zajban és a kavarodásban. - Nehezebb elmenni,
mint gondoltam.
- Nekem is - vallotta be Robb. A hajára hullott hópelyhek elolvadtak testének melegétől. -Voltál
nála?
Jon bólintott. Nem mert megszólalni.
- Nem fog meghalni - mondta Robb. - Tudom.
- Benneteket, Starkokat nehéz elpusztítani - értett egyet Jon. Hangja tompa és fáradt volt. A lá-
togatás minden erejét kiszívta.
Robb tudta, hogy valami nincs rendben.
- Az anyám...
- Nagyon... kedves volt - mondta neki Jon.
Robb megkönnyebbült.
- Jól van - mosolygott. - Amikor legközelebb találkozunk, csupa feketében leszel.
Jon erőltetetten visszamosolygott rá.
- Úgyis mindig az volt az én színem. Mit gondolsz, mikor kerül rá sor?
- Nemsokára - ígérte Robb. Magához vonta Jont és szorosan megölelte. - Isten veled, Jon!
Jon viszonozta az ölelést.
- Veled is, Stark! Vigyázz Branre!
- Vigyázok - elszakadtak egymástól és esetlenül bámultak a hóesésbe. - Benjen bácsi azt mond-
ta, küldjelek az istállókhoz, ha meglátlak - szólalt meg végül Robb.
- Még valakitől el kell búcsúznom - mondta Jon.
- Akkor nem találkoztunk - felelte Robb. Jon otthagyta a hóban, szekerekkel, farkasokkal és lo-

63