Page 103 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
És mindezek felett Aegon magas dombjáról szigorúan meredt rájuk a Vörös Torony: hét óriási,
hengeres vártorony, tetejük vas bástyafallal szegélyezve, egy roppant, komor kapuerőd, boltozatos
csarnokok, fedett hidak, kaszárnyák, kazamaták, magtárak és erőteljes védfalak fedezékekkel ellát-
va az íjászok számára, mind-mind sápadt vörös kőből. A várat Hódító Aegon parancsára kezdték
építeni és fia, Kegyetlen Maegor uralma idején fejezték be. A munkálatok befejeztével a király
minden kőművest, ácsot és építőmunkást lefejeztetett, aki csak dolgozott az építkezésen. Megfo-
gadta, hogy a sárkány vérén kívül soha senki nem ismerheti meg a Sárkányurak által emelt erőd tit-
kait.
A lobogók azonban, amelyeket most a szél a bástyaormokról lengetett, már nem feketék, hanem
aranyszínűek voltak, s ahol egykor a háromfejű sárkány okádta a tüzet, most a Baratheon ház
aranyszínű szarvasa lépdelt peckesen.
A kikötőből éppen egy Nyár Szigetekről érkezett magas árbocú, hattyúszerűen kecses hajó fu-
tott ki, az erős széltől dagadó fehér vitorlákkal. A Vihartáncos elhaladt mellette, egyenesen a kikö-
tőnek tartva.
- Úrnőm - szólalt meg Ser Rodrik. - Míg ágyban feküdtem, gondolkoztam rajta, miként lehetne
a legjobban eljárnunk. Neked nem szabad belépned a kastélyba. Én megyek oda helyetted és elho-
zom neked Ser Aront valami biztonságos helyre.
Az asszony a vén lovagot tanulmányozta, ahogy a hajó közeledett a mólóhoz. Moreo a Szabad
Városok durva valyriai nyelvén kiáltozott.
- Te éppen akkora veszélyben lennél, mint én.
Ser Rodrik elmosolyodott.
- Én másként gondolom. Nemrég megtekintettem az arcomat a vízben és alig ismertem magam-
ra. Az édesanyám volt az utolsó, aki pofaszakáll nélkül látott, s ő már negyven esztendeje meghalt.
Úgy hiszem, biztonságban leszek, úrnőm.
Moreo valami parancsot mennydörgött. Hatvan evező emelkedett ki egyként a vízből, majd újra
elmerült és az ellenkező irányba kezdett húzni. A gálya lelassult. Újabb kiáltás és az evezők eltűn-
nek a hajótestben. Amint tompa zajjal a kikötőhöz ütődtek, tyroshi tengerészek szökkentek le, hogy
rögzítsék a hajót. Moreo odament hozzájuk, arca sugárzott a mosolytól.
- Királyvár, úrnőm, ahogy parancsoltad! Soha hajó nem tett még meg gyorsabb és biztonságo-
sabb utat. Szükséged van esetleg segítségre holmijaid elszállításához a kastélyba?
- Nem a kastélyba megyünk. Talán tudnál ajánlani egy fogadót, amely tiszta, kényelmes és nem
esik túl messzire a folyótól.
A tyroshi babrálni kezdte zöld, villás szakállát.
- Nos, igen. Számos helyről tudok, amely megfelelhetne igényeidnek. Előbb azonban, ha bátor-
kodhatom megjegyezni, itt van még a fizetség második része, ahogy megegyeztünk. És természete-
sen a külön ezüst, amit kegyeskedtél megígérni. Hatvan szarvas, ha jól emlékszem.
- Az evezősöknek - figyelmeztette Catelyn.
- Óh, az csak természetes! - mondta Moreo. - Bár meglehet, hogy én őrzöm majd nekik, míg
vissza nem érünk Tyroshba. Feleségük és gyermekeik érdekében. Ha itt adod nekik az ezüstöt, úr-
nőm, el fogják kockázni vagy elverik egyetlen éjszakányi szórakozás kedvéért.
- Rosszabb dolgokra is el lehet költeni a pénzt - jegyezte meg Ser Rodrik. - Közeleg a tél.
- Az embernek magának kell dönteni - szögezte le Catelyn. - Megérdemlik az ezüstöt. Az, hogy
mire költik el, nem az én dolgom.
- Ahogy óhajtod, úrnőm - felelte Moreo és mosolyogva meghajolt.
A biztonság kedvéért azért Catelyn maga fizette ki az embereket. Egy szarvast adott mindegyi-
küknek, s egy-egy rézpénzt a két férfinak, akik felvitték a ládáikat Visenya dombjának feléig, a
Moreo által ajánlott fogadóba. Ez egy régi épület volt az Angolna utcában. A tulajdonosa, egy za-
varos szemű, savanyú vénasszony, gyanakvóan méregette őket és ráharapott a pénzérmére, amit
Catelyn adott neki, hogy meggyőződjön a valódiságáról. A szobák viszont tágasak és levegősek
voltak, Moreo pedig megesküdött rá, hogy ő készíti a legízletesebb halpörköltet az egész Hét Ki-
rályságban. A legjobb azonban az volt, hogy az asszonyt egyáltalán nem érdekelte a nevük.

106