Page 104 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN
- Úgy vélem, legjobb lenne, ha távol maradnál a közös helyiségtől - mondta Ser Rodrik, miután
beköltöztek. - Még egy ilyen helyen sem tudhatjuk, ki figyel bennünket. - Sodronyinget, tőrt és
hosszú kardot viselt fekete köpenye alatt, amelynek a csuklyáját a fejére is tudta húzni. - Az éj le-
szállta előtt visszatérek Ser Aronnal - ígérte. - Most pihenj, úrnőm!
Catelyn valóban fáradtnak érezte magát. Az utazás hosszú volt és kimerítő, s már ő sem volt
olyan fiatal, mint hajdanán. Szobája ablakai az utcára és a háztetőkre nyílottak, háttérben a Fekete-
vizű Folyó panorámájával. Nézte, ahogy Ser Rodrik elindul, fürge léptekkel szeli át a zsúfolt utcá-
kat, majd eltűnik szeme elől a tömegben. Úgy döntött, megfogadja a tanácsát. A fekhely toll helyett
szalmával volt kitömve, de nem okozott gondot neki az elalvás.
Arra ébredt, hogy valaki dörömböl az ajtón.
Catelyn hirtelen felült. Az ablakon túl Királyvár háztetői vöröslöttek a lenyugvó nap fényében.
Tovább aludt, mint szeretett volna. Újabb dörömbölés hangzott, majd egy hang harsant:
- Kinyitni, a király nevében!
- Egy pillanat! - kiáltotta ki. Köpenyébe burkolózott. A tőr az éjjeliszekrényen hevert. Felkapta,
mielőtt leakasztotta volna a nehéz faajtó láncát.
A szobába benyomuló férfiak a Városi Őrség fekete sodronyingét és arany köpenyét viselték. A
vezetőjük elmosolyodott, amikor megpillantotta a tőrt az asszony kezében és így szólt:
- Arra nem lesz szükség, hölgyem! Azért jöttünk, hogy a kastélyba kísérjünk.
- Kinek a parancsára?
A katona egy szalagot mutatott neki. Catelynnek elakadt a lélegzete. A szürke viaszpecsét egy
poszátát mintázott.
- Petyr - suttogta. Ilyen hamar? Valami bizonyára történt Ser Rodrikkal. Az őrparancsnokra né-
zett. - Tudod, hogy ki vagyok?
- Nem, hölgyem - felelte a férfi. - Lord Kisujj csak annyit mondott, hogy kísérjünk hozzá és
ügyeljünk, hogy ne essék bántódásod.
Catelyn bólintott.
- Várj odakint, míg felöltözöm!
Megmosta a kezét a vizes tálban és tiszta vászonba csavarta a sebeit. Ujjai lassúak és ügyetlenek
voltak. Nehezen sikerült csak megkötnie a fűzőjét és megcsomózni a sötétbarna köpenyt a vállán.
Honnan tudta Kisujj, hogy itt van? Ser Rodrik sohasem árulta volna el neki. Lehet, hogy a lovag
már öreg, de makacs és a végletekig hűséges. Talán későn érkeztek és a Lannisterek már előttük el-
érték Királyvárat? Nem, ha így történik, Ned is a városban lenne most és biztosan idejött volna
hozzá. Akkor...?
Moreo, villant ekkor az agyába. A tyroshi tudta, kik ők és hol vannak. Hogy az ördög vigye el!
Remélte, hogy jó árat kapott az információért.
Lovat is hoztak neki. Amikor elindultak, már kezdték meggyújtani a lámpákat az utcákon, s
Catelyn magán érezte a város tekintetét, ahogy ott lovagolt, körülvéve az aranyköpönyeges őrök-
kel. A Vörös Torony csapórácsa le volt engedve, s a kapukat lepecsételték éjszakára, mire odaértek,
a kastély ablakaiban azonban még élénk fények villództak. Az őrök a falakon kívül hagyták a lova-
kat, bekísérték őt egy keskeny mellékajtón, majd végtelenül kanyargó lépcsőkön fel egy toronyba.
A férfi egyedül volt a szobában. Egy súlyos faasztal mögött ült és egy olajlámpás fényénél írt
valamit. Amikor az asszonyt bekísérték, letette a tollat és ránézett.
- Cat - szólalt meg csendesen.
- Miért hoztak ide ilyen módon?
A férfi felállt és türelmetlenül intett az őröknek.
- Hagyjatok magunkra! - Az emberek elmentek. - Remélem, nem bántak rosszul veled! - szólalt
meg, miután távoztak. - Határozott utasításokat adtam. - Észrevette a kötéseit. - A kezeid...
Catelyn nem törődött a közvetett kérdéssel.
- Nem vagyok hozzászokva, hogy szolgálólány módjára hívassanak - mondta fagyosan. -Kisfiú
korodban még tudtad, mit jelent az udvariasság.
- Felbosszantottalak, hölgyem. Ez nem állt szándékomban. - Az arcán bűnbánat tükröződött. Ez

107