Page 108 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON

Az udvar kardok zenéjétől volt hangos.
Jon mellkasán jeges izzadság csordogált lefelé a fekete gyapjú, a bőrruha és a páncéling alatt,
ahogy támadásba lendült. Grenn hátrafelé botladozott és esetlenül igyekezett védeni magát. Amikor
felemelte a kardját, Jon alábukott és széles ívű csapást mért a másik fiú lábának hátsó részére, ami-
től az megtántorodott. Grenn sújtására felfelé irányuló csapással felelt, behorpasztva a sisakját.
Amikor oldalirányú támadással próbálkozott, Jon félreütötte a pengéjét és páncélozott karjával
mellkason ütötte. Grenn elvesztette a talajt a lába alól és lehuppant a hóba. Jon kiütötte a kardját a
markából a csuklójára mért ütéssel, amitől a másik fiú fájdalmasan felkiáltott.
- Elég! - Ser Alliser Thorne hangjának olyan éle volt, mint a valyriai acél.
Grenn a karját szorongatta.
- A fattyú eltörte a csuklómat!
- A fattyú elvágta a térdinadat, felnyitotta az üres koponyádat és levágta a karodat. Legalábbis
ezt tette volna, ha ezeknek a kardoknak lenne élük. Szerencséd, hogy az Őrségnek a felderítők mel-
lett istállófiúkra is szüksége van! - Ser Alliser intett Jerennek és Varangynak. - Állítsátok lábra a
Bivalyt, temetési előkészületeket kell tennie!
Jon levette a sisakját, mialatt a másik két fiú lábára állította Grennt. A fagyos reggeli levegő jól
esett az arcának. A kardjára támaszkodott, mély levegőt vett és megengedte magának, hogy egy pil-
lanatig ízlelgesse a győzelmet.
- Az ott kard, nem pedig egy öregember botja! - szólt rá élesen Ser Alliser. - Talán fáj a lábad,
Lord Jégcsap?
Jon gyűlölte ezt a nevet. Ser Alliser akasztotta rá rögtön az első napon, amikor rész vett a gya-
korlaton. A fiúk átvették, és most már mindenhonnét ezt hallotta. Visszacsúsztatta a kardot a hüve-
lyébe.
- Nem - válaszolta.
Thorne megindult feléje. Ropogós fekete bőrruhája halkan zizegett, ahogy mozgott. Ötvenéves,
tömzsi ember volt, szívós és kemény. Fekete hajába szürke szálak vegyültek, szemei akár az
ónikszdarabok.
- Az igazat! - parancsolta.
- Fáradt vagyok - vallotta be Jon. Karja égett a kard súlyától, s most, hogy a küzdelem véget ért,
sérüléseit is érezni kezdte.
- Nem fáradt vagy, hanem gyenge.
- Győztem.
- Nem. A Bivaly veszített.
Az egyik fiú kuncogni kezdett, de Jonnak több esze volt annál, hogy feleljen. Mindenkit legyő-
zött, akit Ser Alliser kiállított ellene, mégsem ért el vele semmit. A fegyvermester csak gúny tár-
gyává tette. Thorne gyűlöli őt, döntötte el magában Jon, de a többi fiút persze még jobban gyűlöli.
- Mára ennyi - mondta nekik Thorne. - Egy nap ennyi ügyetlenséget tudok megemészteni. Ha a
Mások netán ránk törnek, remélem, íjászokat is hoznak magukkal, mert ez a bagázs másra sem jó,
csak céltáblának!
Jon egyedül ment a többiek után vissza a fegyvertárba. Gyakran sétált egyedül itt. Majdnem hú-
szan voltak a csoportban, akikkel együtt edzett, de egyetlen egyet sem nevezhetett közülük a barát-
jának. A legtöbbjük két-három évvel idősebb volt nála, de egy sem volt fele olyan jó harcos sem,
mint Jon tizennégy évesen. Dareon gyors volt, de félt, hogy megütik. Pyp úgy használta a kardját,
mintha tőr lenne, Jeren gyenge volt, mint egy lány, Grenn pedig lassú és esetlen. Halder csapásai
brutálisan kemények voltak, de egyenesen beleszaladt a támadásokba. Minél több időt töltött társa-
ival, Jon annál inkább megvetette őket.
Odabent felakasztotta a kardot és a hüvelyt egy kampóra a kőfalon. Nem vett tudomást a többi-
ekről. Nyugodtan, módszeresen elkezdte levetni magáról a páncélinget, a bőrruhát és az átizzadt

111