Page 100 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

BRAN
„Gyerünk, Bran!" sürgette a varjú. „Válassz. Repülés vagy halál?"
A halál sikoltva kinyúlt érte.
Bran kiterjesztette a karjait és repülni kezdett.
Láthatatlan szárnyak fogták be a szelet, megdagadtak és felfelé húzták. Az iszonyatos jégtűk
zsugorodni kezdtek alatta. Az ég kinyílt felette. Bran szárnyalt. Jobb volt, mint a mászás. Jobb volt
minden másnál. A világ összement alatta.
- Repülök! - kiáltotta elragadtatottan.
„Észrevettem", közölte a háromszemű varjú. A levegőbe emelkedett, az arcába csapott a szár-
nyaival, lelassította, megvakította. Botladozott a levegőben, ahogy a madár farktollai az arcát súrol-
ták. A csőre vadul felé kapott és Bran hirtelen nyilalló fájdalmat érzett a homloka közepén, a két
szeme közt.
- Mit csinálsz? - sikoltotta.
A varjú kitátotta a csőrét és vadul károgott feléje, a félelem metsző sikolyát hallatta, a szürke
köd megremegett, kavarogni kezdett körülötte, majd szétfoszlott, mint egy fátyol, ő pedig látta,
hogy a varjú valójában egy asszony, egy hosszú, fekete hajú szolgáló és rájött, hogy ismeri vala-
honnét. Igen, Deresből ismeri, már emlékezett rá, s ekkor észrevette, hogy Deresben van, egy ágy-
ban fekszik valahol magasan egy hűvös toronyban, s a fekete hajú nő leejtett egy vizestálat, amely
csörömpölve tört össze a padlón és kiáltozva lerohant a lépcsőn:
- Felébredt, felébredt, felébredt!
Bran megérintette a homlokát a szemei között. A hely, ahol a varjú belecsípett, még mindig
égett, de nem volt ott semmi. Nem volt vér és nem volt seb. Gyengének érezte magát és szédült.
Megpróbált kimászni az ágyból, de semmi sem történt.
És ekkor mozgolódás támadt az ágy mellett és valami lágyan a lábaira ugrott. Nem érzett sem-
mit. Egy sárga szempár bámult az övébe. Ragyogott, mint a nap. Az ablak nyitva állt, s a szobában
hideg volt, de a meleg, ami a farkasból sugárzott, forró fürdőként ölelte át. A farkaskölyke, jött rá
Bran... de tényleg az? Olyan nagy volt most. Kinyúlt, hogy megsimogassa, s a keze reszketett, mint
a nyárfalevél.
Amikor a bátyja, Robb berontott a szobába, levegő után kapkodva a rohanástól a lépcsőn felfelé,
a rémfarkas Bran arcát nyalogatta. Bran nyugodtan felnézett.
- Nyár a neve - szólalt meg.

103