Page 109 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
gyapjút. Széndarabkák izzottak a szoba mindkét végében elhelyezett kályhákban, de Jon azon kap-
ta magát, hogy reszket. Itt mindig reszketett. Néhány év és teljesen elfelejti, milyen is melegben
lenni.
A kimerültség hirtelen rontott rá, amikor éppen magára öltötte a durva szövésű fekete ruhát, ami
a mindennapi viseletük volt. Egy padon ült, ujjai a köpenye szíjával babráltak. Nagyon hideg van,
gondolta. Emlékezett Deres meleg termeire, ahol a forró víz úgy áramlott a falakban, mint a vér az
ember testében. A Fekete Várban ritka vendég volt a meleg. A falak hidegek voltak, az emberek
még hidegebbek.
Senki sem mondta neki, hogy az Éjjeli Őrség ilyen lesz. Senki, leszámítva Tyrion Lannistert. A
törpe elmondta neki az igazat az északra vezető úton, de akkor már túl késő volt. Jon eltűnődött,
vajon apja tudta-e milyen lesz a Fal. Bizonyára, gondolta, s ettől még jobban fájt.
Még a nagybátyja is magára hagyta ezen a hideg helyen, itt a világ végén. A szívélyes Benjen
Stark, akit ismert, idefent teljesen más ember lett. Ő volt az Első Felderítő és éjjeleit és nappalait
Mormont parancsnokkal, Aemon mesterrel meg a többi magas beosztású tiszttel töltötte, míg Jont
Ser Alliser Thorne gyengédnek egyáltalán nem nevezhető gondoskodására bízta.
Három nappal megérkezésüket követően Jon fülébe jutott, hogy Benjen Stark féltucat emberrel
felderítésre készül a kísértetjárta erdőbe. Aznap éjjel megkereste nagybátyját a hatalmas, fából ké-
szült közösségi csarnokban és kérte, hadd menjen vele. Benjen kurtán visszautasította.
- Ez nem Deres - mondta neki, miközben egy villával és késsel felvágta a tányérján heverő hús-
darabot. - A Falon mindenki csak azt kapja, amit kiérdemel. Te nem vagy felderítő, Jon, csak egy
zöldfülű, akin még ott a nyár illata.
Jon ostobán vitatkozni kezdett.
- Tizenöt leszek a nevem napján! - mondta. - Majdnem felnőtt vagyok.
Benjen Stark összeráncolta a homlokát.
- Kisfiú vagy és az is maradsz egészen addig, amíg Ser Alliser azt nem mondja, hogy felkészül-
tél arra, hogy az Őrség tagjává válj. Ha netán azt hitted, a Stark véred könnyű előnyöket jelent
majd a számodra, tévedtél. Amikor felesküszünk, félretesszük régi családunkat. Az apádnak mindig
lesz helye a szívemben, de már ők a fivéreim - a tőrével a körülöttük lévő emberekre mutatott, a
kemény, hideg, feketeruhás emberekre.
Jon másnap hajnalban kelt, hogy megnézze, ahogy a nagybátyja elmegy. Az egyik embere, egy
nagydarab, ronda férfi trágár dalokat énekelt, miközben felnyergelte a gebéjét. A lélegzete párago-
molyagokat lövellt a hideg hajnali levegőbe. Rajta mosolygott Ben Stark, de unokaöccse számára
nem volt mosolya.
- Hányszor mondjam még, Jon, hogy nem? Beszélünk, ha visszatértem.
Ahogy nagybátyját nézte, amint bevezeti a lovát az alagútba, Jonnak eszébe jutottak Tyrion
Lannister szavai a királyi úton és lelki szemei előtt látta Ben Starkot, amint holtan hever, s vére pi-
rosra festi a havat. A gondolattól is rosszul lett. Mivé válik itt? Később megkereste Szellemet cellá-
ja magányában, és arcát sűrű fehér bundájába temette.
Ha egyedül kell lennie, magányát fogja páncélként használni. A Fekete Várnak nem volt isten-
erdeje, csak egy kis szentélye és egy részeges septonja, de Jon nem érezte, hogy képes lenne bármi-
lyen istenhez imádkozni, legyen az régi, vagy új. Ha valódiak, gondolta, éppen olyan kegyetlenek
és kérlelhetetlenek, mint maga a tél.
Hiányoztak igazi testvérei: a kis Rickon, aki csillogó szemmel könyörgött cukorkáért, Robb, ve-
télytársa és egyben legjobb barátja és állandó társasága, a makacs és kíváncsi Bran, aki mindig kö-
vette őket és szeretett volna részt venni mindenben, amit ők ketten csináltak. A lányok is hiányoz-
tak, még Sansa is, aki sohasem nevezte másképp, csak „a féltestvéremnek", amióta elég idős lett,
hogy megértse, mit jelent a fattyú. És Arya... ő még Robbnál is jobban hiányzott, a vézna kis jószág
felhorzsolt térdekkel, kócos hajjal, szakadt ruhában, milyen tüzes és önfejű volt mindig! Arya soha-
sem tűnt odavalónak, akárcsak ő maga... mégis mindig meg tudta nevettetni Jont. Ebben a pillanat-
ban bármit megadott volna, hogy vele lehessen, hogy még egyszer összeborzolhassa a haját, hogy
láthassa, amint grimaszt vág és hallja, ahogy vele együtt fejez be egy mondatot.

112