Page 112 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON
Amit tudnak a küzdelemről, azt a fedélközben, Óváros vagy Lannisport sikátoraiban, út menti bor-
délyokban és a királyi út kocsmáiban tanulták. Lehet, hogy néhányszor összeütöttek egy-két botot,
mielőtt idejöttek, de bizony mondom, hogy húsz közül egy sem volt soha olyan gazdag, hogy saját
kardja lehetett volna - a tekintete zord volt. - Most hogy tetszik a győzelmeid íze, Lord Jégcsap?
- Ne nevezz így! - szólt rá élesen Jon, de a dühének már elveszett az ereje. Hirtelen elszégyellte
magát. Bűntudata volt. - Én soha... nem gondoltam...
- Legjobb lesz, ha elkezdesz gondolkodni - figyelmeztette Noye. - Vagy megteszed, vagy tőrrel
a kezed ügyében kell aludnod. Most menj!
Mire Jon kiment a páncélteremből, majdnem dél volt. A napsugarak áttörtek a felhőkön. Hátat
fordított a napnak és tekintetét felemelte a Falra, amely kék és kristály színekben pompázott a nap-
fényben. A látványa még ennyi hét elmúltával is borzongást keltett benne. Évszázadok szélfútta po-
ra koptatta és csiszolta, rátapadt, mint a sár és ettől gyakran sápadt szürkének látszott, a borult ég
színének... amikor azonban a nap egy tiszta időben érte, egyszerűen ragyogott, megelevenedett a
fénytől, s hatalmas kék-fehér sziklának tűnt, amely a fél égboltot eltakarta.
A legnagyobb építmény, amit emberkéz valaha emelt, mondta neki Benjen Stark a királyi úton,
amikor először pillantották meg a Falat a távolban.
- És kétségtelenül a leghaszontalanabb is egyben - tette hozzá Tyrion Lannister vigyorogva, de
még az Ördögfióka is elhallgatott, ahogy közelebb értek. Mérföldekről látszott, halvány kék csík
végig az északi horizonton, amely elnyúlik kelet és nyugat felé, s eltűnik a messzeségben, hatalmas
és töretlen. Mintha üzent volna: Ez itt a világ vége.
Amikor végül megpillantották a Fekete Várat, faborítású tornyai és kőbástyái alig látszottak
többnek, mint a havon szétszórt maroknyi játékszernek a roppant jégfal tövében. A Fekete Testvé-
rek ősi erődje nem olyan volt, mint Deres, nem is volt igazi kastély. Nem voltak falai, tehát nem le-
hetett védeni, sem délről, sem keletről vagy nyugatról. Egyedül az északi irány érdekelte az Éjjeli
Őrséget, s északon ott magasodott a Fal. Majdnem hétszáz láb magas volt, háromszor magasabb az
általa védett erőd legmagasabb tornyánál. A nagybátyja elmondta, hogy a teteje olyan széles, hogy
egy tucat páncélos lovag elférne rajta egymás mellett. Hatalmas kőhajító gépek és ormótlan fa eme-
lőszerkezetek ösztövér körvonalai álltak őrt odafent, mintha óriási madarak csontvázai lettek volna,
s közöttük feketébe öltözött emberek járkáltak, akár a hangyák.
Ahogy ott állt a páncélterem előtt és felfelé bámult, Jont ugyanúgy lenyűgözte a látvány, mint a
királyi úton, amikor először pillantotta meg. Ilyen volt a Fal. Néha majdnem elfelejtette, hogy ott
van, ahogy az ember hajlamos elfeledkezni az égboltról vagy a földről a lába alatt, máskor meg
mintha nem is lett volna rajta kívül semmi a világon. Vénebb volt, mint a Hét Királyság, s amikor
alatta állt és feltekintett, a fiú beleszédült. Érezte a roppant jégtömeg súlyát, mintha ránehezedne,
mintha ledőlni készülne, s valahogy tudta, hogy ha leomlik, vele omlik az egész világ.
- Az ember eltűnődik, mi lehet mögötte - szólalt meg egy ismerős hang mellette.
Jon körülnézett.
- Lannister! Nem vettelek észre... akarom mondani, azt hittem, egyedül vagyok.
Tyrion Lannister olyan vastagon csavarta magára a bundákat, hogy nagyon kicsi medvének lát-
szott.
- Sok szól amellett, hogy az embereket akkor lepjük meg, amikor nem számítanak rá. Sohasem
tudhatod, mit tanulhatsz.
- Tőlem ugyan nem tanulhatsz semmit - mondta neki Jon. Az utazás vége óta keveset látta a tör-
pét. Tyrion Lannistert, mint a királyné fivérét, az Éjjeli Őrség díszvendégének tekintették. A pa-
rancsnok a Király Tornyában szállásolta el, amelyet annak ellenére így hívtak, hogy már száz éve
nem látogatott ide egyetlen király sem, Lannister Mormont asztalánál étkezett, napközben a Falon
lovagolt, éjjelente pedig Ser Alliserrel, Bowen Marsh-sal meg a többi magas rangú tiszttel kocká-
zott és ivott.
- Óh, bárhová megyek, mindenhol tanulok valamit. - A kis ember a Falra mutatott egy göcsörtös
bottal. - Szóval ott tartottam... miért van az, hogy ha az egyik ember épít egy falat, a másik azonnal
tudni akarja, mi van a túlsó oldalán? - Felszegte a fejét és Jonra nézett furcsa, egymásra egyáltalán

115