Page 114 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON
A terem belülről óriási volt és a kandallóban pattogó tűz ellenére is hideg szél járta át. A magas
mennyezet fagerendái között varjak fészkeltek. Jon hallotta a rikácsolásukat a feje felett, miközben
elvett egy tányér pörköltet és hozzá egy fekete kenyér sarkát a napos szakácsoktól. Grenn, Varangy
és néhány másik fiú a meleghez legközelebbi padon ültek és durva hangon röhögtek meg károm-
kodtak egymás felé. Jon egy pillanatig elgondolkodva nézte őket, majd a terem távolabbi végében
foglalt helyet, jó messze a többi étkezőtől.
Tyrion Lannister leült vele szemben. Gyanakodva szaglászta az ételt.
- Árpa, hagyma, répa - morogta. - Valaki megmondhatná a szakácsnak, hogy a petrezselyem
nem húsféle.
- Birkapörkölt - Jon levette a kesztyűjét és egy ideig melengette a kezét a tányérból felszálló
gőzben. Az illattól összefutott a nyál a szájában.
- Havas!
Jon rögtön felismerte Alliser Thorne hangját, most azonban olyan különös hangsúllyal ejtette ki
a nevét, ahogy még korábban nem hallotta. Megfordult.
- A parancsnok látni akar. Most.
A fiú egy pillanatra túlságosan megijedt, hogy megmozduljon. Mit akarhat tőle a parancsnok?
Valami hírt kaptak Benjenről, villant az agyába, meghalt, a látomás valóra vált.
- A nagybátyámról van szó? - tört ki belőle. - Biztonságban visszatért?
- A parancsnok nincs hozzászokva, hogy megvárakoztassák - jött Ser Alliser válasza. - Én pedig
nem vagyok hozzászokva, hogy fattyúk megkérdőjelezzék a parancsaimat.
Tyrion Lannister leugrott a padról és felegyenesedett.
- Hagyd abba, Thorne! Megijeszted a fiút.
- Ne avatkozz olyan ügyekbe, amihez semmi közöd, Lannister! Itt nincs helyed.
- Az udvarnál azonban van - közölte a törpe mosolyogva. - Csak egy szó a megfelelő fülbe, s te
megkeseredett öregemberként halsz meg, anélkül, hogy akár csak még egy fiút kiképezhetnél. Most
pedig mondd meg a fiúnak, miért akarja látni a Vén Medve! Híreket kapott a nagybátyjától?
- Nem - válaszolt Ser Alliser. - Teljesen másról van szó. Egy madár érkezett ma reggel Deres-
ből. Levelet hozott, amiben a testvéréről van szó. A féltestvéréről - javította ki magát.
- Bran! - suttogta Jon és feltápászkodott. - Valami történt Brannel.
Tyrion Lannister a vállára tette a kezét.
- Őszintén sajnálom.
Jon alig hallotta. Lesöpörte magáról Tyrion kezét és hosszú léptekkel végigment a termen. Mire
az ajtóhoz ért, már futott. A Parancsnoki Toronyba rohant, át a hóförgetegen. Miután az őrök áten-
gedték, kettesével szedte a lépcsőfokokat. Mire a parancsnok színe elé ért, a csizmája átázott, ő
maga pedig kimeredt szemmel kapkodott levegő után.
- Bran! - hadarta. - Mit mond a levél Branről?
Jeor Mormont, az Éjjeli Őrség parancsnoka zord öregember volt hatalmas, kopasz fejjel és bo-
zontos szürke szakállal. Egy holló ült a karján, ő pedig kukoricaszemekkel etette.
- Azt mondták nekem, hogy te tudsz olvasni - lerázta a hollót, a madár pedig felröppent, egyet-
len szárnycsapással az ablaknál termett, s ott letelepedett. Onnét figyelte, ahogy Mormont előhúz
egy összetekert levelet az övéből és átnyújtja Jonnak. „Kukorica", károgta alig hallhatóan. „Kuko-
rica, kukorica".
Jon ujjai végigtapogatták a rémfarkas körvonalait a feltört, fehér viaszpecséten. Felismerte Robb
kézírását, de a betűk elmosódtak, ugrálni kezdtek, ahogy próbálta elolvasni őket. Rádöbbent, hogy
sír. Ekkor, a könnyein keresztül rájött a szavak értelmére és felemelte a fejét.
- Felébredt - mondta. - Az istenek visszaadták!
- Nyomorék lett - jegyezte meg Mormont. - Sajnálom, fiú. Olvasd végig a levelet!
A szavakra pillantott, de azok nem számítottak többé. Semmi sem számított. Bran élni fog.
- A testvérem élni fog! - kiáltotta Mormontnak. A parancsnok megcsóválta a fejét, felmarkolt
némi kukoricát és füttyentett. A holló a vállára röppent. „Élni! élni!", kiáltotta.
Jon arcán széles mosollyal, a kezében pedig Robb levelével rohant le a lépcsőn.

117