Page 166 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD
Ned felcsatolt egy kardot.
- Más szóval, nagyon kicsi az esélye. - Sötéten elmosolyodott.
Jory Ned vállára borította a köpönyegét és megkötötte a nyakánál a Segítő hivatalát jelző jel-
vénnyel.
- A páncélkészítő a boltja felett lakik, az Acél utca végén lévő nagy házban. Alyn tudja az utat,
uram.
Ned bólintott.
- Az istenek irgalmazzanak ennek a csaposlegénynek, ha árnyékok után uszított!
Elég gyengécske nyom volt, de az a Jon Arryn, akit Ned Stark ismert, nem hordott drágaköves
és ezüstözött páncélt. Az acél az acél, védelemre való, nem pedig dísznek. Lehet azonban, hogy
megváltoztak a nézetei. Aligha ő lenne az első ember, aki másként viszonyulna a dolgokhoz né-
hány, az udvarban eltöltött év után... a változás azonban elég markáns volt ahhoz, hogy elgondol-
kodtassa Nedet.
- Tehetek még bármilyen szolgálatot?
- Azt hiszem, ideje elkezdened bordélyokba járni.
- Nehéz kötelesség, uram - vigyorgott Jory. - Az emberek örömmel segítenek majd. Porther már
hozzá is látott.
Ned kedvenc lova felnyergelve várakozott az udvarban. Az udvarról kifelé menet Varly és Jacks
csatlakozott hozzá. Acélsisakjuk és sodronyingük tikkasztó viselet lehetett ebben a melegben, de
egyetlen panaszos szót sem ejtettek. Ahogy Lord Eddard elhaladt a Királyi Kapu alatt és kilépett a
város bűzébe válláról aláomló szürke és fehér köpönyegében, mindenfelé szemeket látott. Lovát
ügetésre fogta. A testőrök követték.
Gyakran hátrapillantott, miközben próbáltak utat törni maguknak a zsúfolt utcákon. Tomard és
Desmond már korán reggel elhagyták a kastélyt és megfigyelőállást foglaltak el az útvonal mentén,
amerre mennek majd, hogy meggyőződjenek róla, nem követi őket senki, de Ned még így sem volt
nyugodt. A Király Pókjának és kis madárkáinak rávetülő árnyékától olyan izgatott lett, mint egy
szűzlány a nászéjszakája előtt.
Az Acél utca a piactérről nyílt a Folyókapu mellett. A térképeken így szerepelt, a köznyelv
azonban inkább Sárkapuként emlegette. Egy mutatványos lépdelt át a tömegen gólyalábakon, mint
valami hatalmas rovar. Mezítlábas gyerekek hada követte kiáltozva. Kicsivel arrébb két topron-
gyos, Bran-korabeli fiú párbajozott botokkal néhány ember hangos biztatása és mások még hango-
sabb szitkai közepette. Egy öregasszony vetett véget a küzdelemnek azzal, hogy kihajolt az ablaká-
ból és egy vödör moslékot zúdított a harcosok fejére. A fal árnyékában parasztok ácsorogtak a sze-
kereik mellett és kiáltoztak:
- Almát, a legjobb alma, kétszer ennyiért is olcsó lenne!
- Vérdinnye! Édes, mint a méz!
- Petrezselyem, hagyma, répa! Ide, ide! Petrezselyem, hagyma, répa! Ide, ide!
A Sárkapu nyitva volt és a Városi Őrök egy csoportja állt a csapórács alatt aranyszínű köpeny-
ben, lándzsákra támaszkodva. Amikor nyugatról felbukkant egy lovascsapat, az örök parancsnoka
akcióba lendült, utasításokat kiabált, félreterelte a szekereket és a gyalogosforgalmat, hogy a lovag
és kísérete belovagolhasson a várba. A kapun belépő első lovas hosszú, fekete lobogót tartott a ke-
zében. A selyem úgy lobogott a szélben, mint valami élőlény. A zászlóra éjszakai égboltot átszelő
bíborszínű villámot festettek.
- Utat Lord Bericnek! - kiáltotta a lovas. - Utat Lord Bericnek!
Közvetlenül mögötte érkezett maga az ifjú lord. Aranyvörös hajával és csillagokkal teleszórt fe-
kete selyempalástjában ragyogó látványt nyújtott a fekete versenylovon.
- A Segítő tornáján kívánsz küzdeni, uram? - kérdezte az egyik őr.
- A Segítő tornáját kívánom megnyerni! - kiáltott vissza Lord Beric, a tömeg pedig ujjongásban
tört ki.
Ned kifordult a térről, ahol az Acél utca kezdődött és követte a kanyargós utat egy dombon fel-
felé. Nyitott kohókban dolgozó kovácsok, páncélingeken alkudozó szabadlovasok, és szekereikről

169