Page 17 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN

Catelyn sohasem szerette ezt az istenerdőt.
Tullynak született Zúgóban, messze délen, a Három Folyó Vörös Ága mellett. Az ottani istener-
dő tulajdonképpen kert volt, világos és szellős, ahol magas vörösfák vetettek tarka árnyékot a csi-
lingelő patakocskákra, madarak daloltak rejtett fészkeiken, a levegő pedig fűszeres volt a virágok
illatától.
Deres istenei másfajta erdőt neveltek. Ez sötét, ősi hely volt, háromholdnyi, baljós várfallal ha-
tárolt és tízezer éve érintetlen vén rengeteg. A nedves föld és az enyészet súlyos szagát lehelte ma-
gából. Itt nem nőtt vörösfa. Ez a makacs, zöldesszürke tüskékkel felvértezett őrfák, a hatalmas töl-
gyek és a királysággal egyidős vasfák birodalma volt. Hatalmas fekete tönkök torlódtak egymásra,
göcsörtös ágak szőttek sűrű lombmennyezetet odafent, míg a felszín alatt eltorzult gyökerek küz-
döttek egymásba fonódva. Ez a mély csend és a tűnődő árnyak helye volt, az itt élő istenek pedig
nem viseltek nevet.
Ő azonban tudta, hogy ma éjjel itt találja férjét. Minden alkalommal, miután kioltotta egy ember
életét, az istenerdő nyugalmát kereste fél.
Catelynt felkenték a hét olajjal és a Zúgó hétoldalú szentélyét beragyogó fény szivárványában
adtak nevet neki. A Hit követője volt, csakúgy, mint apja, nagyapja és az ő apja. Az ő isteneinek
volt nevük, arcuk pedig olyan ismerős volt, akár a szülei arca. Az ő imádatuk a füstölő illatát jelen-
tette, a hétoldalú kristályét, amelyben életre kelt a fény és az ajkakról felszálló énekhang. A Tully
családnak is volt istenerdeje, akár a többi nagy háznak, ez azonban egyszerűen csak egy hely volt,
ahol sétálni, olvasgatni vagy heverészni lehetett a napon. Az isteneket a szentélyben imádták.
Ned építtetett a kedvéért egy kis hétszögű szentélyt, ahol Catelyn kedvére dalolhatott az isten
hét arcához. Mivel azonban az Elsők vére még mindig ott csörgedezett a Stark ház sarjainak erei-
ben, Ned istenei a régiek voltak, annak a zöldfának a névtelen, arctalan istenei, amelyet a család és
az erdő eltűnt gyermekei ismertek.
A liget közepén egy vén varsafa görnyedt egy kis tavacska fölé, amelynek vize fekete és hideg
volt. Ned „szívfának" hívta. A varsafa kérge fehér volt, mint a csont, levelei pedig sötétvörösek,
mint ezernyi véres kéz. A hatalmas fa törzsébe egy arcot véstek. Az arcon mélabús kifejezés ült, a
mélyen kivájt szemek vöröslöttek a fa nedvétől és hátborzongatóan ébernek tűntek. Ezek a szemek
vének voltak, vénebbek, mint maga Deres. Látták Brandont, az Építőt, amint lerakja az első követ,
ha a mondák igazak. Látták, amint a vár gránitfalai kinőnek a földből körülöttük. Azt mondják, az
erdő gyermekei faragták az arcokat a fákba a hajnal évszázadaiban, mielőtt az Elsők megérkeztek
volna a Keskeny Tengeren át.
Délen az utolsó varsafákat is már ezer évvel azelőtt kivágták vagy elégették, kivéve az Arcok
Szigetét, ahol a zöld emberek őrködtek némán. Itt fent északon minden más volt. Itt minden várnak
megvolt a maga istenerdeje, minden istenerdőnek megvolt a maga szívfája és minden szívfának a
maga arca.
Catelyn a varsafa alatt, egy mohalepte kövön ülve talált rá férjére. Jég, a pallos hevert az ölében,
ő pedig a pengét tisztogatta az éjfekete tó hűvös vizével. A talajt vastagon borító évezredes humusz
elnyelte a lépteit, úgy tűnt azonban, a varsafa vörös szemei követik, ahogy halad.
- Ned! - szólította meg halkan a férjét.
A férfi felemelte a fejét és rápillantott.
- Catelyn - mondta. Hangja távoli és hivatalos volt. - Hol vannak a gyerekek?
Mindig ugyanezt kérdezte tőle.
- A konyhában vannak. A farkaskölykök nevéről vitatkoznak - Catelyn leterítette a köpenyét a
földre és leült a tó mellé, háttal a varsafának. Magán érezte a fürkésző szemeket, de minden tőle
telhetőt megtett, hogy ne figyeljen rájuk. - Arya máris odáig van, Sansa is el van bűvölve, de
Rickon még nem teljesen biztos a dolgában.
- Fél? - kérdezte Ned.

20