Page 13 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
- Barom - morogta Jon elég halkan ahhoz, hogy Greyjoy ne hallja meg. A kezét Bran vállára tet-
te, Bran pedig fattyú testvérére pillantott.
- Jól csináltad - mondta neki Jon ünnepélyesen. Tizennégy éves volt. Már régóta segédkezet az
igazságszolgáltatásnál.
A hosszú út vissza Deresbe hűvösebbnek tűnt annak ellenére, hogy a szél addigra elállt, a nap
pedig már magasabban járt az égen. Bran a fivérei mellett lovagolt, jóval a főcsapat előtt. Pónija
ereje megfeszítésével igyekezett lépést tartani a többi lóval.
- A szökevény bátran halt meg - szólalt meg Robb. Erős termetű és széles vállú fiú volt, aki nap-
ról napra nagyobbra nőtt. Világos bőre, vörösesbarna haja és kék szemei anyja révén a zúgói
Tullyk öröksége volt. - Legalább derekasság volt benne.
- Nem - mondta Havas Jon csendesen. - Ez nem bátorság volt. A félelemtől halt meg. Láthattad
a szemeiben, Stark - Jon szemei olyan sötét szürkék voltak, hogy már-már feketének látszottak, de
kevés dolog volt, amit nem láttak meg. Egyidős volt Robbal, de egyáltalán nem hasonlítottak egy-
másra. Jon karcsú volt, Robb izmos és zömök, Jon világos hajú, Robb sötét, Jon kecses és sebes
mozgású, míg féltestvére erőteljes és gyors.
Robbot egyáltalán nem hatotta meg.
- A Mások vigyék el a szemét - fortyant fel. - Jól viselte a halált. Versenyezzünk a hídig?
- Benne vagyok! - kiáltotta Jon és megsarkantyúzta a lovát. Robb szitkozódott és utána vetette
magát. Levágtattak az ösvényen. Robb nevetett és kiáltozott, Jon csendes volt és feszült. Lovaik pa-
tája nyomán hó záporozott.
Bran meg sem próbálta követni őket. Pónija nem vehette fel a versenyt velük. Látta a rongyos
ember szemeit és most rájuk gondolt. Kis idő múlva Robb nevetésének hangja elhalt és az erdő is-
mét csöndbe burkolózott.
Annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy nem hallotta a társaság többi részét, míg apja mel-
léje nem rúgtatott.
- Jól vagy, Bran? - kérdezte kedvességgel a hangjában.
- Igen, apám - válaszolta Bran és felpillantott. Roppant csatalovon ülő, bundákba és bőrbe öltö-
zött nemes apja óriásként tornyosult fölébe. - Robb szerint az az ember bátran halt meg, de Jon azt
mondja, félt.
- Te mit gondolsz? - kérdezte az apja.
Bran elgondolkodott.
- Lehet valaki bátor, miközben fél?
- Egy férfi csakis akkor lehet bátor - válaszolta az apja. - Megérted, miért tettem?
- A vadak közül való volt - mondta Bran. - Elrabolják a nőket és eladják őket a Másoknak.
Apja elmosolyodott.
- A jó öreg Nan megint meséket mondott neked. Az igazság az, hogy ez az ember esküszegő
volt, aki megszökött az Éjjeli Őrségből. Az ilyennél nincs veszélyesebb. A dezertőrök tudják, hogy
az életük fabatkát sem ér, ha elfogják őket, ezért semmilyen bűntettől nem riadnak vissza, még a
legborzalmasabbaktól sem. De félreértesz. Nem az a kérdés, miért kellett meghalnia, hanem az,
hogy miért nekem kellett megtennem.
Bran erre nem tudott válaszolni.
- Robert királynak van hóhéra - mondta bizonytalanul.
- Valóban van neki - ismerte el az apja. - Ahogy a Targaryen királyoknak mind volt őelőtte.
Mégis a mi szokásunk az ősibb szokás. Az Elsők vére még mindig ott folyik a Starkok ereiben, és
mi azt tartjuk, hogy annak kell meglendítenie a kardot, aki az ítéletet hozta. Ha arra készülsz, hogy
elvedd egy férfi életét, tartozol neki azzal, hogy a szemébe nézel és meghallgatod az utolsó szavait.
Ha pedig nem vagy képes erre, akkor az az ember talán meg sem érdemli a halált.
- Egy napon, Bran, Robb zászlóhordozója leszel, saját vártornyod lesz fivéred és a király szolgá-
latában, és az igazságszolgáltatás reád hárul majd. Amikor elérkezik ez a nap, nem szabad örömö-
det lelned a feladatban, de a fejedet sem szabad elfordítanod. Az uralkodó, aki fizetett hóhérok mö-
gé rejtőzik, hamarosan elfelejti, mi a halál.

16