Page 251 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD

Sokszor álmodta ezt. Három lovag fehér palástban, egy régen leomlott torony és Lyanna vére-
sen az ágyában.
Álmában vele lovagoltak a barátai, ahogy az életben is történt. A büszke Martyn Cassel, Jory
apja, a hűséges Theo Wull, Ethan Glover, aki Brandon fegyverhordozója volt, a halk szavú és ne-
mes lelkű Ser Mark Ryswell, Howland Reed, a cölöplakó és Lord Dustin hatalmas vörös ménjén.
Ned valaha úgy ismerte az arcukat, akár a sajátját, az évek azonban rátelepszenek az ember emlé-
kezetére, még azok is, amelyeknél megesküdött, hogy sohasem felejt el őket. Álmában csak árnyak
voltak, ködlovakon vágtató szürke szellemek.
Heten voltak három ellen. Az álomban éppen úgy, mint az életben. Ez a három azonban nem
akármilyen három volt. A kerek torony előtt várakoztak, Dorne vörös hegyeivel a hátuk mögött,
fehér köpönyegük lobogott a szélben. Ők nem voltak árnyak. Az arcuk még ma is tisztán izzott
előtte. Ser Arthur Dayne, a Hajnal Kardja ajkán mosoly játszott. Ned látta a pallosa markolatát jobb
válla felett. Ser Oswell Whent fél térden állt és egy fenőkővel élesítette a pengéjét. Fehér fényű si-
sakját háza fekete denevérének kiterjesztett szárnyai keresztezték. Közöttük állt a vad, öreg Ser
Gerold, a Fehér Bika, a Királyi Testőrség parancsnoka.
- Kerestelek benneteket a Három Folyónál - szólalt meg Ned.
- Nem voltunk ott - felelte Ser Gerold.
- A Bitorló megkeserülte volna azt a napot, ha ott vagyunk - mondta Ser Oswell.
- Amikor Királyvár elesett, Ser Jaime megölte a királyotokat egy aranykarddal, én pedig azon
tűnődtem, merre vagytok.
- Messze jártunk - sóhajtott Ser Gerold. - Máskülönben Aerys még mindig a Vastrónon ülne,
áruló testvérünket pedig a hét pokol tüze emésztené.
- Viharvéghez vonultam, hogy felszabadítsam az ostromgyűrűből - folytatta Ned. - Lord Tyrell
és Lord Redwyne leeresztették a lobogóikat és minden lovagjuk térdet hajtva fogadott hűséget ne-
künk. Biztos voltam benne, hogy ti is köztük vagytok.
- A mi térdünk nem hajlik olyan könnyen - mondta Ser Arthur Dayne.
- Ser Willem Darry Sárkánykőre menekült a királynétokkal és Viserys herceggel. Azt hittem,
elhajóztok velük.
- Ser Willem jó és igaz férfi - közölte Ser Oswell.
- De nem tartozik a Királyi Testőrséghez - mutatott rá Ser Gerold. - A Királyi Testőrség nem fu-
tamodik meg.
- Sem akkor, sem most - tette hozzá Ser Arthur. Feltette a sisakját.
- Esküt tettünk - magyarázta Ser Gerold.
Ned szellemei felsorakoztak melléje árnyékkardokkal a kezükben. Heten voltak három ellen.
- Most pedig elkezdődik - szólalt meg Ser Arthur Dayne, a Hajnal Kardja. Előhúzta a hüvelyé-
ből Hajnalt és két kézzel megmarkolta. A penge halvány volt, mint a tejüveg és élénken villogott a
fényben.
- Nem - Ned hangja szomorú volt. - Most ér véget.
Ahogy összecsaptak, fém a fémmel, meghallotta Lyanna sikoltozását.
- Eddard! - kiáltotta a lány. Rózsaszirmok kavarogtak a vércsíkozta égen, amely kék volt, mint a
halál szeme.
- Lord Eddard! - kiáltott megint Lyanna.
- Ígérem - suttogta a férfi. - Lya, ígérem...
- Lord Eddard! - hallatszott egy férfihang a sötétből.
Eddard Stark felnyögött és kinyitotta a szemét. A Segítő Tornyának magas ablakain beszűrődött
a holdvilág.
- Lord Eddard? - egy árny állt az ágy felett.
- Mennyi... mennyi ideje? - A lepedők össze voltak túrva, törött lábát pedig begipszelték. Olda-

254