Page 254 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD
A király elgondolkodva forgatta a bort a kupájában. Ivott egy kortyot.
- Nem - szólalt meg. - Nem akarok többet hallani erről. Jaime megölte három emberedet, te
megöltél ötöt az övéiből. Az ügy ezzel lezárult.
- Hát ez számodra az igazságszolgáltatás? - fortyant fel Ned. - Ha így van, örülök, hogy nem
vagyok többé a Segítőd!
A királyné a férjére pillantott.
- Ha bárki ember fia így merészelt volna beszélni egy Targaryennel, ahogy ő veled...
- Talán Aerysnek gondolsz engem? - vágott a szavába Robert.
- Királynak gondoltalak. Jaime és Tyrion a saját testvéreid a házasság törvényei és a bennünket
összefűző kötelékek alapján. A Starkok elűzték az egyiket és elrabolták a másikat. Ez az ember
minden lélegzetvételével megbecstelenít téged, te pedig csak állsz itt jámboran, azt kérdezed tőle,
fáj-e a lába, meg kér-e egy kis bort!
Robert képe elsötétült a haragtól.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy fékezd a nyelved, asszony?
Cersei arca a megvetés mintapéldánya volt.
- Micsoda tréfát űznek az istenek kettőnkkel - jegyezte meg. - Neked kellene szoknyában len-
ned, nekem pedig páncélt viselnem!
A király dühtől lila arccal ütött. A rettenetes visszakezes pofon a feje oldalán érte a királynét.
Megbotlott az asztalban és keményen a padlóra zuhant, de Cersei Lannister nem kiáltott fel. Karcsú
ujjaival végigsimította az arcát, ahol a sápadt, sima bőr máris vörösödni kezdett. Reggelre a zúzó-
dás elborítja majd a fél arcát.
- Ezt a becsület jeleként fogom viselni - közölte.
- Csak viseld csendben, mert megint kitüntetlek vele - fogadkozott Robert. Egy őrért kiáltott.
Ser Meryn Trant lépett a szobába. A fehér páncélban magasnak és komornak látszott.
- A királyné fáradt. Kísérd a hálótermébe!
A lovag felsegítette Cerseit és szó nélkül kivezette.
Robert a kancsó után nyúlt és újratöltötte a kupáját.
- Látod, mit tesz velem, Ned. - Leült és két kezébe fogta a boros kupát. - Az én szerető felesé-
gem. Gyermekeim anyja.
A haragja már elpárolgott. Ned szomorúságot és bizonyos félelmet látott a szemében.
- Nem kellett volna megütnöm. Ez nem volt... nem volt királyi - lebámult a kezeire, mintha nem
igazán tudná, mik is azok. - Mindig erős voltam... senki sem állhatott meg előttem, senki. Hogyan
küzdjek valaki ellen, akit nem üthetek meg? - A király zavartan megrázta a fejét. - Rhaegar...
Rhaegar győzött, a fene vinné el! Megöltem, Ned, átvertem a vasat a fekete páncélján egyenesen
abba a fekete szívébe, és a lábaim előtt múlt ki. Dalokat szereztek róla. Valahogy mégis ő győzött.
Most az övé Lyanna, nekem meg itt van ő.
A király felhörpintette a bort.
- Felség - szólalt meg Ned Stark. - Beszélnünk kell...
Robert a halántékára szorította az ujjait.
- Halálra untat a beszéd. Holnap vadászni megyek a királyi erdőbe. Bármit akarsz is mondani,
várhat, míg visszatérek.
- Ha az istenek jóságosak, nem leszek itt, amikor visszatérsz. Azt parancsoltad, térjek vissza De-
resbe, emlékszel?
Robert felállt és megkapaszkodott az ágy egyik oszlopába, hogy visszanyerje az egyensúlyát.
- Az istenek ritkán jóságosak, Ned. Tessék, ez a tiéd! - azzal előhúzta a zsebéből a súlyos, nyi-
tott tenyeret formázó ezüstkapcsot és az ágyra dobta. - Tetszik vagy nem tetszik, a Segítőm vagy, a
francba veled. Megtiltom, hogy elmenj!
Ned felvette az ezüstcsatot. Úgy tűnt, nincs választása. A lába lüktetett és olyan tehetetlennek
érezte magát, mint egy kisgyermek.
- A Targaryen-lány...
A király felnyögött.

257