Page 27 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD

A vendégek arany, ezüst és kifényesített acél folyamaként ömlöttek be a kastély kapuin, három-
száz ember, zászlóvivők és lovagok serege, felesküdött kardok és szabadcsapatok. Fejük felett
Baratheon szarvasával ékített aranyló lobogók százai csapkodtak az északi szélben.
Ned sokakat ismert a lovasok közül. Ott jött Ser Jaime Lannister, akinek a haja olyan fényes
volt, mint a vert arany, amott pedig Sandor Clegane rettenetes, összeégett arcával. A mellette lo-
vagló magas fiú csak a koronaherceg lehetett, az a satnya kis emberke mögöttük pedig biztosan az
Ördögfióka, Tyrion Lannister.
Az oszlop élén haladó, a Királyi Testőrség fehér köpönyegét viselő két lovag által közrefogott
nagydarab ember mégis szinte idegennek tűnt Ned számára... míg ismerős, orkánszerű kiáltással le
nem pattant csataménje nyergéből és csontropogtató ölelésébe nem zárta őt.
- Ned! Ó, de jó is látni azt a fagyos képedet! - a király tetőtől-talpig végigmérte és felnevetett. -
Semmit sem változtál!
Bárcsak Ned is elmondhatta volna róla ugyanezt! Tizenöt évvel azelőtt, amikor együtt törtek
előre egy trón megszerzéséért, Viharvég lordja simára borotvált, tiszta tekintetű és izmos férfiú
volt, egy szűzlány ábrándképe. Hat és fél láb magas termetével az alacsonyabb rendűek fölé tor-
nyosult, s amikor magára öltötte páncélját és házának hatalmas, agancsos sisakját, valóságos óriás
lett belőle. Egy óriás ereje is lakozott benne. Választott fegyverét, egy szegekkel kivert vas harci
pörölyt Ned alig bírta felemelni. Azokban az időkben a bőr és a vér szaga parfümként lengte körül.
Most valódi parfüm illatozott körülötte, s hasa mérete méltó volt termetéhez. Ned utoljára kilenc
évvel azelőtt látta az uralkodót, Balon Greyjoy lázadása idején, amikor a szarvas és a rémfarkas
összefogott, hogy véget vessenek az önjelölt vasszigeti uralkodó trónkövetelésének. Azóta az éj-
szaka óta, hogy egymás mellett álltak Greyjoy erődjében - ahol Robert fogadta a lázadó úr megadá-
sát, Ned pedig túszként és szolgálóként magával vitte a fiát, Theont - a király legalább ötven kilót
hízott. Tokáját és a megereszkedett királyi arcot dús szakáll takarta, amely fekete és durva volt,
mint a vasdrót. Semmi sem rejthette el azonban a hasát és a szeme alatti sötét karikákat.
Robert azonban Ned királya volt, nem csak egyszerű barát. Ezért hát csak ennyit mondott neki:
- Felség, Deres a szolgálatodra áll.
Addigra a többiek is lekászálódtak a nyeregből és lovászok jöttek elő, hogy elvezessék az álla-
tokat. Robert királynéja, Cersei Lannister gyalog lépett be fiatalabb gyermekeivel. A kerekes ház,
amelyben érkeztek, egy olajozott tölgyfából és aranyozott fémből készült hatalmas, kétemeletes
kocsi - amit negyven erős ló húzott - túl széles volt ahhoz, hogy beférjen a kastélykapun. Ned le-
térdelt a hóban és megcsókolta a királyné gyűrűjét, míg Robert megölelte Catelynt, mint egy rég
nem látott húgot. Ezután elővezették a gyermekeket, bemutatták és kölcsönösen megdicsérték őket
mindkét oldalról.
Amint befejeződött a formális üdvözlések e ceremóniája, a király így szólt vendéglátójához:
- Vigyél a kriptádba, Eddard! Szeretném leróni kegyeletemet.
Ned nagyon meghatódott, hogy annyi év után még mindig nem felejtette ezt el. Lámpást paran-
csolt. Több szóra nem is volt szükség. A királyné tiltakozni próbált. Hajnal óta egyfolytában lova-
goltak, mindenki fáradt volt és fázott, s először inkább fel kellene frissülniük. A holtak várhatnak.
Ennél többet nem mondott. Robert ránézett, ikertestvére, Jaime pedig szelíden megfogta a karját, ő
pedig nem szólt többet.
Együtt mentek le a kriptába, Ned és királya, akit alig ismert fel. A kanyargós kőlépcsők keske-
nyek voltak. Ned ment elöl a lámpással.
- Már kezdtem azt hinni, sohasem érünk Deresbe - panaszkodott Robert, amint lefelé ereszked-
tek. - Ahogy délen beszélnek az én Hét Királyságomról, az ember elfelejti, hogy a te részed egye-
dül akkora, mint a másik hat együtt.
- Azért remélem, kellemesen telt az utad, felség!
Robert felhorkant.

30