Page 31 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
A király nem volt elragadtatva. Levette a kezét Ned válláról.
- Jon szolgálata kötelesség volt, amivel hűbérurának tartozott. Nem vagyok hálátlan, Ned. Ne-
ked mindenkinél jobban kellene tudnod ezt. De a fiú nem az apja. Egy kisfiú nem tarthatja egész
Keletet - a hangja itt szelídebb lett. - Elég volt ebből. Sokkal fontosabb tisztséget kell megvitatnunk
és nem fogok vitatkozni veled - Robert megragadta Ned könyökét. - Szükségem van rád, Ned.
- Rendelkezésedre állok, felség. Mindig. - Ezek olyan szavak voltak, amelyeket ki kellett mon-
dania, tehát kimondta őket és aggódva várta, mi következik ezután.
Robert mintha meg sem hallotta volna.
- Azok az évek, amiket a Sasfészekben töltöttünk... az istenekre, azok voltak ám a jó évek! Sze-
retném, ha megint mellettem lennél, Ned. Szeretném, ha odalent lennél Királyvárban, nem pedig itt
fent a világ végén, ahol senkinek sem vagy a hasznára - Robert egy pillanatra a sötétségbe bámult,
búskomoran, mint egy Stark. - Esküszöm neked, a trónon ülni ezerszer nehezebb, mint megszerezni
azt. A törvénykezés nagyon fárasztó munka, a garasok számlálása pedig még rosszabb. És az embe-
rek... egyszerűen sohasem fogynak el. Ott ülök abban az átkozott vasszékben és hallgatom a pana-
szaikat, míg az agyam teljesen tompává nem válik, a hátsóm pedig el nem zsibbad. Mind akar va-
lamit, pénzt, vagy földet, vagy igazságot. A hazugságaik megőrjítenek... és az urak és a hölgyek
körülöttem semmivel sem jobbak. Seggnyalók és bolondok vesznek körül. Ebbe bele lehet őrülni,
Ned! Az egyik fele nem meri elmondani nekem az igazságot, a másik fele pedig nincsen vele tisz-
tában. Vannak éjszakák, amikor azt kívánom, bárcsak veszítettünk volna a Három Folyónál! Ó
nem, nem igazán, de mégis...
- Megértem - mondta Ned lágyan.
Robert rápillantott.
- Elhiszem. Ha így van, te vagy az egyetlen, öreg barátom - elmosolyodott. - Lord Eddard Stark,
szeretnélek kinevezni a Király Segítőjévé.
Ned fél térdre ereszkedett. Az ajánlat nem lepte meg. Mi más oka lett volna rá Robertnek, hogy
idáig utazzon? A Király Segítője a második leghatalmasabb ember volt a Hét Királyságban. A ki-
rály szavával beszélt, vezette a király hadait, betartatta a király törvényeit. Időnként még a Vastró-
nuson is ült, hogy a király távollétében, betegségében vagy egyéb akadályoztatása esetén igazságot
osszon. Robert birodalomnyi felelősséget ajánlott neki.
Ez volt az utolsó dolog a világon, amire vágyott.
- Felség - mondta -, nem vagyok méltó a megtiszteltetésre.
Robert jókedvű türelmetlenséggel mordult fel.
- Ha meg akarnálak tisztelni, engedném, hogy visszavonulj. Az a tervem, hogy veled irányítta-
tom a királyságot, mialatt én a korai halálba eszem, iszom és bujálkodom magam - rácsapott a hasá-
ra és elvigyorodott. - Ismered a mondást a királyról és Segítőjéről?
Ned ismerte a mondást.
- Amit a király megálmodik - válaszolta -, a Segítő megépíti.
- Egyszer egy halászleánnyal háltam, aki elmondta, hogy a köznép sokkal kifejezőbben fogal-
mazza meg ezt. Ők azt mondják, hogy a király eszik, a Segítő pedig eltakarítja a szart. -Hátravetette
a fejét és hangosan hahotázott. A nevetés végigvisszhangzott a sötétben és a Deres halottai hideg és
megvető tekintettel meredtek rájuk körös-körül.
A nevetés végül alábbhagyott, majd elhallgatott. Ned még mindig fél térden állt, csak a tekinte-
tét emelte fel.
- A fenébe is, Ned! - panaszkodott a király. - Legalább egy mosollyal értékelhetnéd.
- Azt mondják, idefent olyan hideg van télen, hogy a nevetés belefagy az emberek torkába és
megfulladnak tőle - mondta Ned kimérten. - Talán ezért van a Starkoknak olyan kevés humorérzé-
kük.
- Gyere velem délre és újra megtanítalak nevetni - ígérte a király. - Segítettél megszerezni ezt az
átkozott trónt, hát most segíts megtartani is! Úgy volt, hogy együtt uralkodunk majd. Ha Lyanna
életben marad, testvérek lettünk volna, az érzelmek mellett a vér által is összekötve. Nos, még
nincs túl késő. Nekem van egy fiam. Neked van egy lányod. Az én Joffom és a te Sansád egyesítik

34