Page 274 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD

A napnyugta sápadt fénye megvilágította a Vörös Torony hatalmas tróntermének padlóját a ma-
gas, keskeny ablakokon át. A falakra, melyeken egykor a sárkányfejek lógtak, most sötétvörös csí-
kokat varázsolt a lemenő nap. A követ élénk zöld, barna és kék színekben pompázó, vadászjelene-
teket ábrázoló faliszőnyegek díszítették, Ned Stark számára mégis úgy tűnt, az egyetlen szín a te-
remben a vér vöröse.
Magasan ült Hódító Aegon ősi székében, egy szegecsekből, kicsorbult élekből és groteszkül ki-
csavarodott fémlemezekből álló vasszörnyetegen. Ahogy Robert figyelmeztette rá, pokolian ké-
nyelmetlen ülőalkalmatosság volt, különösen most, amikor szilánkokra tört lába percről-percre job-
ban hasogatott. A fém egyre keményebbé vált alatta, a mögötte vicsorító vas fogsor pedig lehetet-
lenné tette, hogy hátradőljön. Egy királynak sohasem szabad kényelmesen ülnie, jelentette ki Hódí-
tó Aegon, amikor parancsot adott kovácsmestereinek, hogy készítsenek trónszéket neki az ellenfe-
lei által letett kardokból. A fene vigye el Aegont az önteltségéért, gondolta Ned komoran, és a fene
vigye el Robertet is a vadászataiért.
- Egészen biztos vagy benne, hogy nem egyszerű gazfickók voltak? - kérdezte Varys lágyan a
trónszék alatt felállított tanácskozóasztal mellől. Pycelle nagymester nyugtalanul mozgolódott mel-
lette, Kisujj pedig egy tollal játszadozott. A tanácstagok közül csak ők voltak jelen. Állítólag egy
fehér szarvasbikát láttak az erdőben és Lord Renly Ser Barristannal együtt csatlakozott a királyhoz,
aki kilovagolt elejteni Joffrey herceg, Sandor Clegane, Balon Swann és a fél udvar kíséretében. Tá-
vollétében ezért Nednek kellett helyettesítenie a Vastrónuson.
Legalább ülhetett. A tanácstagokat leszámítva mindenkinek tiszteletteljesen állnia vagy térdel-
nie kellett. A kérelmezők, akik a magas ajtók körül tömörültek, a lovagok, a főurak és a hölgyek a
falikárpitok alatt, a gyerekek a galérián, a páncélos őrök aranyszínű vagy szürke köpönyegükben,
mindannyian álltak.
A falusiak térdeltek. Férfiak, asszonyok és gyermekek, mindegyikük rongyosan és véresen, ar-
cukon félelem. A három lovag, akik idehozták őket, hogy tanúskodjanak, ott állt mellettük.
- Útonállók, Lord Varys? - Ser Raymun Darry hangjából sütött a megvetés. - Óh, kétségtelenül
útonállók voltak. Lannister nevű útonállók!
Ned érezte a nyugtalanságot a teremben, ahogy a főurak és a szolgálók egyaránt feszült figye-
lemmel hallgatták a történetet. Nem is próbált meglepetést színlelni. Egész nyugaton robbanásig fe-
szült a hangulat, mióta Catelyn elfogta Tyrion Lannistert. Zúgó és Kaszter Hegy is összehívta a lo-
bogókat és seregek gyülekeztek az Aranyfog alatti hágónál. Csak idő kérdése volt, hogy vér foly-
jon. Egyetlen kérdés maradt csupán nyitva: hogyan állítsák majd el a vérzést?
A szomorú szemű Ser Karyl Vance, aki akár jóképű is lehetett volna, ha nincs az arcán egy vér-
vörös anyajegy, amely elszíntelenítette az egész képét, a térdelő falusiakra mutatott.
- Ennyi maradt Sherrer erődjéből, Lord Eddard. A többiek meghaltak, Vendvár és a Komédiás
Gázló lakóival együtt.
- Keljetek fel! - utasította Ned a falusiakat. Sohasem bízott egy térdelő ember szavaiban. -
Mindenki, fel!
Sherrer megmaradt lakói egyesévei-kettesével feltápászkodtak. Az egyik vénembernek segíteni
kellett és egy véres ruhát viselő fiatal lány ott maradt a térdein és üresen bámult Ser Vasszív
Arysra, aki a trón tövében állt a Királyi Testőrség fehér páncéljában, készen arra, hogy megvédje a
királyt... vagy, ahogy Ned feltételezte, a Király Segítőjét.
- Joss! - szólt Ser Raymun Darry egy sörfőzőkötényt viselő kövérkés, kopaszodó férfihoz. -
Mondd el a Segítőnek, mi történt Sherrerben!
Joss bólintott.
- Ha őfelsége óhajtja...
- Őfelsége a Feketevízen túl vadászik - világosította fel Ned. Eltűnődött, hogyan lehetséges az,
hogy valaki az egész életét a Vörös Toronytól néhány napi lovaglásra éli le, és még sincsen hal-

277