Page 272 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TYRION
Egy idő múlva megint meghallotta a hangot, a kőnek súrlódó acélt, amint Bronn a kardját élesí-
tette.
- Tizenhárom, harminc vagy három, én bizony megöltem volna azt, aki ilyet tesz velem.
Tyrion megfordult, hogy szembenézzen vele.
- Egy napon lehetőséged nyílhat rá. Ne feledd, mit mondtam neked! Egy Lannister mindig meg-
fizeti az adósságát - ásított. - Azt hiszem, megpróbálok aludni. Ébressz fel, ha úgy néz ki, megha-
lunk!
Beburkolta magát az árnyékbőrbe és behunyta a szemét. A talaj köves volt és hideg, de egy idő
múlva Tyrion Lannister mégis elaludt. Az égi celláról álmodott. Ezúttal börtönőr volt, nem fogoly,
hatalmas, kezében bőrszíjjal és ütötte vele az apját, egyre hátrébb szorítva a mélység felé.
- Tyrion - Bronn hangja halk volt és izgatott.
Tyrion egy szempillantás alatt felébredt. A tűz helyén már csak néhány zsarátnok izzott és az
árnyékok egyre közelebb kúsztak hozzájuk. Bronn fél térdre ereszkedett, egyik kezében a kardját
tartotta, a másikban a tőrt. Tyrion felemelte a karját: ne mozdulj!, jelezte.
- Gyertek, telepedjetek a tüzünk mellé, hideg az éjszaka - kiáltotta a kúszó árnyak felé. - Attól
tartok, nincs borunk, amivel megkínálhatnálak benneteket, de örömmel megvendégelünk a kecs-
kénkből.
Minden mozgás abbamaradt. Tyrion holdfény csillanását látta acélon.
- A mi hegyünk - szólalt meg egy hang a fák közül mélyen, keményen és barátságtalanul. -a mi
kecskénk.
- A ti kecskétek - helyeselt Tyrion. - Kik vagytok?
- Amikor találkozol az isteneiddel - hallatszott egy másik hang -, mondd meg, hogy Gunthor,
Gurn fia a Kőváriak közül küldött hozzá! - Faág reccsent a lába alatt, ahogy belépett a fénykörbe.
Vékony, szarvas sisakot viselő férfi volt, kezében hosszú kés.
- És Shagga, Dolf fia - ez az első hang volt, mély és halálos. Tőlük balra megmozdult egy kő,
felállt és ember lett belőle. Hatalmasnak, lassúnak és nagyon erősnek látszott. Állatbőröket viselt,
jobb kezében egy husángot, a balban pedig egy fejszét tartott. Összecsapta őket, ahogy közeledett
feléjük.
Más hangok más neveket kiáltottak: Conn-t, Torreket, Jaggot és még sok egyebet, amelyeket
Tyrion azonnal elfelejtett, mihelyt meghallotta őket, de legalább tízet számolt meg. Néhányuk
karddal és késsel volt felfegyverezve, mások vasvillát, kaszát vagy falándzsát szorongattak. Meg-
várta, míg abbahagyják a nevük kiáltozását, mielőtt válaszolt volna nekik.
- Én Tyrion vagyok, Tywin fia a Lannisterek klánjából, akik a Szikla Oroszlánjai. Boldogan fi-
zetünk nektek a kecskéért, amit megettünk.
- Mit adhatsz nekünk Tyrion, Tywin fia? - kérdezte a magát Gunthornak nevező férfi, aki
szemmel láthatóan a főnökük volt.
- Az erszényemben ezüst van - felelte Tyrion. - Ez a páncéling pedig, amit viselek, túl nagy ne-
kem, de jól illene Connra, a fejszém pedig méltóbb lenne Shagga erős markához, mint a faszekerce,
amit most nála látok.
- A félember a saját pénzünkkel akar fizetni nekünk - mondta Conn.
- Conn igazat beszél - tette hozzá Gunthor. - Az ezüstöd a miénk. A lovaitok a mieink. A pán-
célinged, a csatabárdod és kés az övedben, az is mind a miénk. Semmit sem adhattok, csak az élete-
teket. Hogyan akarsz meghalni Tyrion, Tywin fia?
- A saját ágyamban, borral teli hassal és a farkammal egy szűzlány szájában, nyolcvanévesen -
felelte.
A nagydarab, Shagga nevetett fel először és a leghangosabban. A többiek kevésbé találták szó-
rakoztatónak.
- Conn, vedd el a lovaikat! - parancsolta Gunthor. - Öljétek meg a másikat és fogjátok el a fél-
embert! Jó lesz kecskét fejni és szórakoztatni az anyákat.
Bronn talpra ugrott.
- Melyik hal meg először?

275