Page 269 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
a földre.
Bronn elvigyorodott.
- Elismerem, bátor vagy, mint akármelyik zsoldos. Honnét tudtad, hogy melléd állok?
- Tudtam? - Tyrion esetlenül lekuporodott vézna lábaira, hogy megrakja a tüzet. - Kockáztat-
tam. A fogadóban te és Chiggen segítettetek elfogni engem. Miért? A többiek kötelességüknek tar-
tották az uraik becsülete miatt, de ti ketten nem. Nektek nem volt uratok, nem volt kötelességetek
és szemernyi becsületetek sem, miért vesződjetek hát azzal, hogy belekeveredtek? - Elővette a ké-
sét és vékony sávokban lehántotta a kérget az egyik ágról, amit gyűjtött, hogy gyújtósként szolgál-
jon. - Nos, miért tesznek a zsoldosok bármit is? Aranyért. Azt hittétek, Lady Catelyn majd megju-
talmaz benneteket a segítségetekért, sőt, talán még a szolgálatába is fogad. Így ni, ez jó lesz, remé-
lem. Van nálad kovakő?
Bronn beledugta két ujját az övén lógó erszénybe és odadobott neki egy kovakövet. Tyrion el-
kapta a levegőben.
- Köszönöm - mondta. - Az a baj, hogy nem ismerted a Starkokat. Lord Eddard büszke, becsüle-
tes és tisztességes ember, a nagyságos felesége pedig még rosszabb. Óh, semmi kétség, talált volna
egy-két pénzérmét a számotokra, ha mindez véget ér, és a kezetekbe nyomta volna néhány udvarias
szó, meg undorodó pillantás kíséretében, de ez a legtöbb, amit remélhettetek volna. A Starkok a bá-
torságot, a hűséget és a becsületet nézik az emberekben, akiket a szolgálatukba fogadnak, és az iga-
zat megvallva te és Chiggen alantas söpredék vagytok.
Tyrion a tőréhez ütötte a kovakövet, hogy szikrát csiholjon. Semmi.
Bronn felröhögött.
- Bátor a nyelved, kis ember! Egy napon még valaki kivágja és megeteti veled.
- Mindenki ezt mondja - Tyrion felpillantott a zsoldosra. - Megbántottalak? Bocsáss meg... de te
valóban söpredék vagy, Bronn, tévedésbe ne ess! Kötelesség, becsület, barátság, mi az neked?
Nem, ne is fáradj, mindketten tudjuk a választ. Mégsem vagy azonban ostoba. Amint odaértünk a
Völgybe, Lady Starknak már nem volt többé szüksége rád... nekem azonban igen, és az egyetlen
dolog, amiben a Lannisterek soha nem szenvedtek hiányt, az arany. Amikor elérkezett a pillanat,
hogy dobjak a kockával, arra építettem, hogy van elég eszed, hogy felismerd a saját érdekeidet.
Szerencsémre így is történt. - Megint összecsapta a követ és a fémet, de eredménytelenül.
- Add ide! - mondta Bronn és leguggolt mellé. - Majd én.
Elvette a kést és a kovakövet Tyriontól és az első ütésre szikrákat csiholt velük. Az egyik kéreg
parázslani kezdett.
- Szép munka - dicsérte meg Tyrion. - Lehet, hogy söpredék vagy, ám tagadhatatlanul hasznos,
karddal a kezedben pedig majdnem olyan jó vagy, mint a bátyám, Jaime. Mit akarsz, Bronn? Ara-
nyat? Földet? Asszonyokat? Tarts életben és megkapod!
Bronn lágyan ráfújt a tűzre és a lángok magasabbra csaptak.
- Mi lesz, ha meghalsz?
- Nos, akkor legalább lesz egy gyászolóm, akinek őszinte a bánata - vigyorgott Tyrion. -Ha ne-
kem végem, az aranynak is vége.
A tűz szépen erőre kapott. Bronn felállt, visszadugta a kovakövet az erszénybe és odadobta
Tyrionnak a tőrét.
- Elég korrekt ajánlat - szólalt meg azután. - A kardom tehát a tiéd... de ne várd, hogy térdet
hajtsak és urazzalak minden alkalommal, amikor szarni mégy! Én senkinek nem vagyok a szolgája.
- A barátja sem - jegyezte meg Tyrion. - Nem kétlem, hogy engem is ugyanolyan gyorsan el-
árulnál, ahogyan Lady Starkot, ha hasznot remélnél belőle. Ha valaha eljön az a nap, amikor kísér-
tésbe esel, hogy eladj engem, egyvalamiről ne feledkezz meg, Bronn! Én túllicitálom az ajánlatu-
kat, bármi legyen is az. Én szeretek élni. Most pedig, tudnál tenni valamit annak érdekében, hogy
vacsorához jussunk?
- Vigyázz a lovakra! - mondta Bronn és előhúzta a hosszú tőrt, amit az oldalán viselt. Eltűnt a
fák között.
Egy óra múlva a lovakat lecsutakolták és megetették, a tűz vidáman pattogott, és egy fiatal

272