Page 282 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

SANSA
- Hová lett mindenki? - érdeklődött a húga, miközben lehántotta egy vérnarancs héját. - Apa el-
küldte őket, hogy végezzenek Jaime Lannisterrel?
Sansa felsóhajtott.
- Ellovagoltak Lord Beric-kel, hogy fejét vegyék Ser Gregor Celegane-nek. - Septa Mordane fe-
lé fordult, aki éppen zabkását evett fakanállal. - Septa, Lord Beric a saját kapujára fogja tűzni Ser
Gregor fejét, vagy visszahozza a királynak? - Tegnap éjjel ezen vitatkoztak Jeyne Poole-lal.
A septa rémülten összerezzent.
- Egy úrihölgy nem beszél ilyesmiről az asztalnál! Hová tetted az udvariasságod, Sansa? Eskü-
szöm, újabban olyan rossz vagy, mint a húgod.
- Mit tett Gregor? - kérdezte Arya.
- Felégetett egy erődöt és sok embert lemészárolt, asszonyokat és gyerekeket is.
Arya arca haragossá vált.
- Jaime Lannister megölte Joryt, Heywardot és Wylt, a Véreb pedig megölte Mycah-t. Valaki-
nek őket is le kellett volna fejeznie.
- Az nem ugyanaz - jelentette ki Sansa. - A Véreb felesküdött Joffrey védelmére, a te hentesle-
gényed pedig megtámadta a herceget.
- Hazug! - sziszegte Arya. Olyan erősen szorította össze a vérnarancsot, hogy a leve kicsordult
az ujjai között.
- Gyerünk, vágj csak a fejemhez mindent! - vágott vissza Sansa könnyed hangon. - Ha hozzá-
megyek Joffreyhoz, majd nem mersz ilyeneket mondani. Meg kell majd hajolnod előttem, felsé-
gednek kell szólítanod. - Felsikoltott, ahogy Arya áthajította a narancsot az asztal felett. A gyü-
mölcs pontosan a homloka közepén találta el hangos toccsanással, majd lepottyant az ölébe.
- Gyümölcslé van az arcodon, felségem! - jegyezte meg Arya.
A nedv lecsorgott az orrára és csípni kezdte a szemét. Sansa letörölte egy szalvétával. Amikor
azonban meglátta, mi művelt a narancs gyönyörű, elefántcsont színű selyemruhájával, megint felsi-
kított.
- Szörnyű vagy! - kiabált a húgára. - Téged kellett volna megölni Lady helyett!
Septa Mordane talpra ugrott.
- Apátok hallani fog erről! Azonnal menjetek a szobátokba! Azonnal!
- Én is? - Sansa szemébe könnyek szöktek. - Ez nem igazság.
- Nem vitatéma. Eriggyetek!
Sansa felszegett fejjel vonult ki. Királyné lesz, a királynék pedig nem sírnak. Legalábbis ott
nem, ahol az emberek láthatják őket. Amikor felért a hálótermébe, elreteszelte az ajtót és levetkő-
zött. A vérnarancs ragacsos foltot hagyott a selymen.
- Gyűlölöm! - ordította. Gombócba gyűrte a ruhát és belevágta a hideg kandallóba, az előző éj-
szaka tüzének hamujára. Amikor észrevette, hogy a nedvesség átszivárgott az alsószoknyájára is,
akarata ellenére kitört belőle a zokogás. Vadul letépte magáról a többi ruháját is, az ágyra zuhant és
álomba sírta magát.
Dél volt, amikor Septa Mordane kopogtatott az ajtaján.
- Sansa! Nemes atyád szeretne beszélni veled.
Sansa felült.
- Lady! - suttogta. Egy pillanatig olyan volt, mintha a rémfarkas ott lett volna vele a szobában és
szomorú, bölcs aranyszemével őt nézte volna. Rájött, hogy álmodott. Lady ott volt mellette, együtt
futottak és... és... ahogy próbálta felidézni, pont olyan volt, mintha az esőcseppeket akarta volna el-
kapni. Az álom elenyészett, és Lady ismét halott volt.
- Sansa! - a kopogás ezúttal hangosabb volt. - Hallasz engem?
- Igen, Septa! - felelte. - Adnál, kérlek, egy percet, hogy felöltözzek? - A szemei vörösek voltak
a sírástól, de mindent elkövetett, hogy széppé varázsolja magát.
Lord Eddard egy hatalmas, bőrkötésű könyv fölött gubbasztott, amikor Septa Mordane bevezet-
te a toronyszobába. A férfi begipszelt lába mereven nyújtózott az asztal alatt.
- Gyere ide, Sansa! - szólalt meg, miközben a septa elment a húgáért. A hangja egyáltalán nem

285