Page 295 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
ide mellém a párnára! Van étel, ital... a sárkánytojásokat szeretnéd? A tied lehet mind, csak dobd el
a kardot!
- Tedd, amit mond neked, bolond - kiáltott rá Ser Jorah -, mielőtt mindannyiunkat megölnek!
Viserys nevetett.
- Nem ölhetnek meg. Nem onthatnak vért a szent városban... én azonban igen! - Kardja hegyét
Daenerys mellei közé dugta és lefelé vágott vele, gömbölyű hasára. - Azt akarom, amiért idejöttem
- mondta neki. - A koronát akarom, amit megígért nekem. Megvásárolt téged, de nem fizette ki az
árat. Mondd meg neki, hogy adja oda, ami jár, különben visszaveszlek! Téged, meg a tojásokat is.
A nyavalyás csikóját megtarthatja. Kivágom a fattyút és itt hagyom neki! - A fegyver hegye átha-
tolt a selymen és a köldökébe szúrt. Látta, hogy Viserys sír. Sírt és nevetett egyszerre. Ez az ember,
aki valaha a bátyja volt.
Halkan, mintha nagyon távolról érkezne, Dany meghallotta szolgálólánya, Jhiqui rémült zoko-
gását. A lány könyörgött, hajtogatta, hogy nem meri lefordítani, hogy a khal megkötözné és a lová-
val felvonszolná a Hegyek Anyjára. Dany átölelte a lányt.
- Ne félj! - nyugtatta meg. - Majd én megmondom neki.
Nem volt biztos benne, hogy ismer-e elég szót, amikor azonban befejezte a mondandóját és
Khal Drogo nyersen odavetett néhány mondatot dothraki nyelven, tudta, hogy megértette. Élete
napja lelépett a magas padról.
- Mit mondott? - kérdezte pislogva az ember, aki egykor a bátyja volt.
Olyan csend lett a teremben, hogy hallotta a csengettyűket Khal Drogo hajában, amint minden
lépésnél halkan csilingelnek. A vérlovagok követték, mint három réz árny. Daenerys ereiben meg-
hűlt a vér.
- Azt mondja, pompás aranykoronád lesz, amely láttán reszketnek majd az emberek.
Viserys elmosolyodott és leeresztette a kardját. Ez volt a legszomorúbb az egészben, ez kínozta
a lányt a legjobban utána... ez a mosoly az arcán.
- Csak ezt akartam - szólalt meg. - Amit megígértek nekem.
Amikor élete napja odaért hozzá, Dany átkarolta a derekát. A khal egyetlen szót vakkantott, és a
vérlovagok előrelendültek. Qotho a karjainál fogva ragadta meg az embert, aki egykor a bátyja
volt. Haggo hatalmas marka egyetlen határozott mozdulatával kicsavarta a csuklóját. Cohollo ki-
vette a kardot megbénult ujjai közül. Viserys még most sem értette.
- Nem! - kiabált. - Nem érhettek hozzám, én vagyok a sárkány, a sárkány, és meg fognak koro-
názni!
Khal Drogo leoldotta az övét. A súlyos, díszes medálok tömény aranyból készültek, mindegyi-
kük akkora volt, mint egy férfi tenyere. Egy parancsot kiáltott. A szakács rabszolgák kivettek egy
nehéz vas főzőedényt a tűzhelyből, a földre öntötték belőle a zsírt és visszatették a tűzre. Drogo be-
ledobta az övet és kifejezéstelen arccal figyelte, ahogy a medálok vörössé válnak és kezdik elveszí-
teni az alakjukat. A lány látta a táncoló lángokat az óniksz szemekben. Egy rabszolga egy pár ló-
szőr kesztyűt adott neki. A khal felhúzta, s közben egyetlen pillantást sem vetett az emberre.
Viserys a halállal szembenéző gyáva, hitvány alakok magas, artikulátlan üvöltését hallatta.
Rugdalózott, vergődött, nyüszített, mint egy kutya, és sírt, mint egy gyerek, de a dothrakik erősen
tartották. Ser Jorah Dany mellé lépett és a vállára tette a kezét.
- Fordulj el, hercegnőm, kérve kérlek!
- Nem - a lány védelmezőn összefonta a két kezét gömbölyű hasán.
Viserys végül ránézett.
- Húgom, kérlek... Dany, mondd meg neki... ne hagyd... drága húgom...
Amikor az arany félig elolvadt és kezdett folyékonnyá válni, Drogo belenyúlt a tűzbe és felkap-
ta az edényt.
- Korona! - mennydörögte. - Itt! Korona Szekérkirálynak!
Azzal felfordította a lábost az ember feje fölött, aki egykor a bátyja volt.
A hangban, amit Viserys Targaryen hallatott, amikor az iszonyatos vassisak eltakarta az arcát,
semmi emberi nem volt. A lába őrjöngve taposta a poros földet, egyre lassabban, majd megállt. Ol-

298