Page 300 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD
már csak az istenek képesek meggyógyítani őt.
- Mennyi ideje van? - kérdezte Ned.
- Tulajdonképpen már halottnak kellene lennie. Még senkit sem láttam ilyen vadul kapaszkodni
az életbe.
- A bátyám mindig erős volt - mondta Lord Renly. - Talán nem bölcs, de erős. - A szemöldöke
csuromvizes volt az izzadságtól a hálóterem tikkasztó hőségében. Akár Robert szelleme is lehetett
volna, ahogy ott állt, fiatalon, sötéten és jóképűen. - Megölte a vadkant. A belei kilógtak a hasából,
de valahogy mégis megölte a vadkant. - A hangjából csodálat hallatszott ki.
- Robert sohasem volt olyan férfi, aki elhagyja a csatateret, míg egyetlen ellenség is áll -mondta
neki Ned.
Odakint Ser Barristan Selmy még mindig a torony lépcsőin őrködött.
- Pycelle mester a mák tejével itatta meg a királyt - közölte vele Ned. - Tegyél róla, hogy senki
se zavarja az álmát az engedélyem nélkül!
- Úgy lesz, ahogy parancsolod, uram - Ser Barristan öregebbnek látszott az éveinél. - Kudarcot
vallottam szent feladatomban.
- Még a legigazabb lovag sem védelmezhet meg egy királyt saját maga ellen - sóhajtotta Ned. -
Robert imádott vadkanra vadászni. Ezerszer is láttam, hogyan ejti el őket.
Ott állt, elszántan, egyetlen arcizma sem rezdült, a lábát keményen megvetette, kezében hatal-
mas lándzsája és legtöbbször szitkokat is szórt a rohamozó vadkanra, kivárta a legutolsó lehetséges
pillanatot, amikor a szörny már majdnem rajta volt, majd egyetlen biztos, kegyetlen döféssel vég-
zett vele.
- Senki sem tudhatta, hogy ez a vesztét fogja okozni.
- Kedves tőled, hogy ezt mondod, Lord Eddard.
- A király maga is így mondta. A bort okolta érte.
A fehérhajú lovag fáradtan bólintott.
- Őfelsége már imbolygott a nyeregben, mire kizavartuk a vadkant az odújából, mégis azt pa-
rancsolta, hogy mindannyian álljunk félre.
- Kíváncsi lennék, Ser Barristan - kérdezte halkan Varys -, hogy ki adta azt a bort a királynak.
Ned nem hallotta közeledni az eunuchot, de amikor megfordult, ott állt. Fekete bársony köntöst
viselt, ami a földet söpörte, arcán friss púder.
- A bor a király saját tömlőjéből származott - felelte Ser Barristan.
- Csak egy tömlőből? A vadászattól úgy megszomjazik az ember!
- Nem számoltam. Bizonyosan több volt, mint egy. A fegyverhordozója minden alkalommal új
tömlőt hozott neki, amikor úgy kívánta.
- Micsoda kötelességtudó ifjú! - jegyezte meg Varys. - Gondoskodott róla, hogy őfelsége ne
szenvedjen hiányt frissítőben.
Ned keserű ízt érzett a szájában. Eszébe jutott a két világos hajú fiú, akiket Robert elzavart
mellvértnyújtóért. A király aznap éjjel a lakoma alatt mindenkinek elmesélte a történetet és rázkó-
dott a kacagástól.
- Melyik fegyverhordozó?
- Az idősebb - válaszolta Ser Barristan. - Lancel.
- Jól ismerem a fiút - jegyezte meg Varys. - Bátor legény, Ser Kevan Lannister fia, Lord Tywin
unokaöccse és a királyné unokatestvére. Remélem, a drága gyermek nem hibáztatja magát. Jól em-
lékszem, mennyire sebezhetőek a gyermekek ifjú ártatlanságukban.
Valamikor nyilván Varys is volt fiatal. Ned azonban kételkedett benne, hogy valaha is ártatlan
lett volna.
- Említetted a gyerekeket. Robert meggondolta magát Daenerys Targaryennel kapcsolatban.
Bármilyen előkészületeket is tettél, azt akarom, hogy vond vissza őket. Azonnal.
- Fájlalom - sóhajtott Varys -, de az azonnal lehet, hogy túl késő. Attól tartok, azok a madarak
már elrepültek. De megteszem, amit tudok, uram. Engedelmeddel.
Meghajolt és eltűnt a lépcsőn. Puhatalpú papucsa halkan susogott a köveken, ahogy lefelé bal-

303