Page 302 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

EDDARD
- Sárkánykőre, uram? - a Targaryen ház szigeti erődjének baljós híre volt.
- Mondd meg Qos kapitánynak, hogy vonja fel a lobogómat, amint megpillantja a szigetet! Le-
het, hogy nem örülnek a váratlan vendégeknek. Ha vonakodik, ajánlj fel neki bármit, amit csak
kell. Adok neked egy levelet, amit személyesen Lord Stannis Baratheon kezébe kell eljuttatnod.
Neki adod oda, senki másnak. Nem az intézőjének, nem a testőrparancsnokának, nem a nagyságos
feleségének, hanem személyesen Lord Stannisnek adod át.
- Ahogy parancsolod, uram!
Miután Tomard elment, Lord Eddard Stark leült és az asztalon égő gyertya lángjába bámult. A
bánat egy pillanatra legyűrte. Semmit sem szeretett volna jobban, mint felkeresni az istenerdőt, le-
térdelni a szívfa elé és imádkozni Robert Baratheon életéért, aki több volt a számára, mint egy fi-
vér. Az emberek azt fogják suttogni, hogy Eddard Stark elárulta királya barátságát és kizárta a
gyermekeit az örökségből. Csak remélhette, hogy az istenek jobban tudják majd, és hogy Robert is
meghallja az igazságot a síron túli világban.
Ned elővette a király utolsó levelét. Ropogós, fehér pergamenguriga sárga viasszal lepecsételve,
néhány szóval és egy vérfolttal. Milyen kicsi is a különbség győzelem és vereség, élet és halál kö-
zött!
Tiszta papírlapot vett elő és belemártotta a tollát a tintatartóba. „Őméltóságának, a Baratheon
házból való Stannisnek", írta. „Mire ez a levél eljut hozzád, bátyád, Robert, aki az utóbbi tizenöt
évben királyunk volt, már halott lesz. Egy vadkan sebezte halálra, miközben a királyi erdőben va-
dászott..."
A betűk mintha vonaglottak és tekeregtek volna a papíron, ahogy a keze megállt. Lord Tywin és
Ser Jaime nem olyan emberek, akik megadással fogadnák a vereséget. Inkább harcolnak majd,
mintsem megfutamodnának. Nem vitás, Lord Stannis óvatos lett Jon Arryn halála után, de létfon-
tosságú, hogy teljes erejével azonnal Királyvárba hajózzon, mielőtt a Lannisterek felvonulhatná-
nak.
Ned a legnagyobb körültekintéssel válogatott meg minden szót. Amikor végzett, aláírta a leve-
let: Eddard Stark, Deres Ura, a Király Segítője és a Birodalom Védelmezője. Felitatta az elfolyt tin-
tát, kétszer összehajtotta a papírost és megolvasztotta a pecsétviaszt a gyertya lángjában.
A régenssége nem lesz hosszú, tűnődött el, mialatt a viasz megpuhult. Az új király saját Segítőt
fog választani. Ned szabadon hazamehet. Deresre gondolt és az arcán halvány mosoly jelent meg.
Megint hallani akarta Bran kacagását, solymászni akart Robbal és nézni akarta, ahogy Rickon ját-
szik. Szeretett volna álomtalan alvásba sodródni saját ágyában, miközben a karjaival szorosan át-
öleli hölgyét, Catelynt.
Éppen belenyomta a rémfarkasos pecsétet a lágy fehér viaszba, amikor Cayn visszatért. Vele
volt Desmond is, kettejük között pedig Kisujj. Ned megköszönte az őreinek és elküldte őket.
Lord Petyr kitömött vállú, kék bársonytunikában volt. Ezüstös gallérját poszáták díszítették.
- Azt hiszem, kijár a gratuláció - szólalt meg és helyet foglalt.
Ned összevonta a szemöldökét.
- A király sebesülten fekszik a halál mezsgyéjén.
- Tudom - mondta Kisujj. - Azt is tudom, hogy Robert a Birodalom Védelmezőjének nevezett
ki.
Ned a király levelére pillantott, amely ott hevert mellette az asztalon, sértetlenül.
- Ugyan hogy lehet, hogy tudsz róla, uram?
- Varys célozgatott rá - felelte Kisujj -, te pedig éppen most erősítetted meg.
Ned szája haragosan megrándult.
- A fenébe Varyssal meg a kismadaraival! Catelyn igazat mondott, annak az embernek valami
sötét varázsereje van. Nem bízok benne.
- Kiváló. Fejlődsz - Kisujj előre hajolt. - Le merném azonban fogadni, hogy nem azért rángattál
ide az éjszaka közepén, hogy az eunuchról csevegjünk.
- Nem - ismerte be Ned. - Tudom a titkot, aminek a védelmében Jon Arrynt megölték. Robert
nem hagy maga után törvényes fiúgyermeket. Joffrey és Tommen Jaime Lannister fattyai, a király-

305