Page 36 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON
rancsolni. Bran és Rickon Robb zászlóvivői lesznek és erődöket fognak irányítani a nevében. Hú-
gai, Arya és Sansa más nagy házak örököseihez mennek majd feleségül, délre viszik őket, ahol sa-
ját kastélyuk úrnői lehetnek. De milyen helyet remélhet magának egy fattyú?
- Nem tudod, mit kérsz, Jon. Az Éjjeli Őrség felesküdött testvériség. Nincs családunk. Egyi-
künknek sem lesz soha fia. A mi feleségünk a szolgálat. A mi úrnőnk a becsület.
- Egy fattyúnak is lehet becsülete - jelentette ki Jon. - Kész vagyok, hogy megfogadjam az eskü-
töket.
- Te egy tizennégy éves kisfiú vagy - válaszolta Benjen. - Nem vagy férfi. Még nem. Amíg nem
ismertél nőt, nem értheted meg, miről mondasz le.
- Nem érdekel! - kiáltotta Jon hevesen.
- Lehet, hogy érdekelne, ha tisztában lennél vele, mit is jelent - figyelmeztette Benjen. -Ha tud-
nád, mibe kerül az eskü, könnyen lehet, hogy kevésbé elszántan akarnád megfizetni az árát, fiam!
Jon érezte, hogy fokozódik benne a düh.
- Nem vagyok a fiad!
Benjen Stark felállt.
- Annál nagyobb kár - kezét Jon vállára tette. - Gyere vissza, ha már nemzettél néhány saját
fattyút, és meglátjuk majd, hogy érzed magad.
Jon remegett.
- Én sohasem nemzek fattyakat - mondta óvatosan. - Soha! - úgy köpte ki, mint kígyó a mérgét.
Hirtelen észrevette, hogy az asztal elcsendesedett, és mindenki őt nézi. Érezte, hogy könnyek
gyülekeznek a szemében. Felállt a padról.
- Elnézéseteket kérem - nyögte ki méltóságának utolsó megfeszítésével. Megfordult és elrohant,
mielőtt sírni látták volna. Úgy tűnt azonban, hogy több bort ivott, mint gondolta volna. A lábai ösz-
szekeveredtek alatta menekülés közben, oldalra tántorodva beleütközött egy ételhordó lányba. Egy
kancsó fűszeres bor csörömpölve hullott a padlóra. Nevetés csattant körülötte, Jon pedig forró
könnyeket érzett az arcán. Valaki megpróbálta egyensúlyba hozni. Kitépte magát a kezéből és félig
vakon az ajtó felé rohant. Szellem szorosan a sarkában követte, ki az éjszakába.
Az udvar üres volt és csendes. A belső fal oromzatán magányos őrszem állt, szorosan köpönye-
gébe burkolózva a hideg ellen. Unottnak és nyomorultnak tűnt, ahogy ott gubbasztott egyedül, de
Jon gondolkodás nélkül helyet cserélt volna vele. Eltekintve ettől, a kastély sötétnek és néptelennek
tűnt. Jon látott egyszer egy elhagyott erődöt. Sivár hely volt, ahol a szélen kívül semmi sem moz-
dult, a kövek pedig hallgattak az egykor ott élt emberekről. Deresről ez jutott eszébe ma éjjel.
A zene és az ének kiszűrődött a mögötte lévő nyitott ablakokon. Ez volt az utolsó dolog, amit
Jon hallani szeretett volna. Dühösen, hogy engedte őket kibuggyanni, letörölte a könnyeit inge uj-
jával, majd megfordult, hogy elmenjen.
- Fiú! - szólította meg egy hang. Jon megfordult.
Tyrion Lannister a Nagy Csarnokba vezető ajtó feletti peremen ült és úgy szemlélte a világot,
mint valami vízköpő. A törpe levigyorgott rá.
- Az az állat egy farkas?
- Egy rémfarkas - felelte Jon. - Szellemnek hívják. - Felbámult a kis emberre és hirtelen megfe-
ledkezett a csalódottságáról. - Mit csinálsz odafent? Miért nem vagy a lakomán?
- Túl meleg van, túl nagy a hangzavar és már túl sok bort ittam - mondta neki a törpe. - Már ré-
gen megtanultam, hogy udvariatlanságnak számít, ha az ember lehányja a fivérét. Megnézhetném a
farkasodat közelebbről is?
Jon habozott, majd lassan bólintott.
- Le tudsz mászni vagy hozzak egy létrát?
- Ó, a fene vigye! - felelte a kis ember. Elrugaszkodott a peremről a mélybe. Jon levegő után
kapott, aztán elbűvölten nézte, amint Tyrion Lannister labdaként megpördül a levegőben, könnye-
dén landol a kezein majd felugrik és lábra áll.
Szellem bizonytalanul hátrébb húzódott előle.
A gnóm leporolta magát és felnevetett.

39