Page 327 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON

- Othor - jelentette ki Ser Jaremy Rykker -, semmi kétség. Ez pedig Virágos Jafer volt.
A csizmájával megfordította a holttestet. A fehér, halott arc kék szemei a borult égre mered-
tek.
- Mind a ketten Ben Stark emberei voltak.
A nagybátyám emberei, gondolta Jon kábultan. Eszébe jutott, mennyire könyörgött, hogy ve-
lük mehessen. Istenek, milyen zöldfülű voltam! Ha magukkal visznek, lehet, hogy én is itt hever-
nék...
Jafer jobb csuklója tépett húsban és szilánkosra törött csontban végződött, ahol Szellem áll-
kapcsa elbánt vele. Jobb kézfeje ebben a pillanatban egy üveg ecetben lebegett Aemon mester
tornyában. A bal keze, amely még mindig a karja végét képezte, fekete volt, mint a köpönyege.
- Az istenek irgalmazzanak - mormolta a Vén Medve. Leugrott a lováról és a gyeplőt átadta
Jonnak. A reggel szokatlanul meleg volt. A parancsnok széles homlokán verejtékcseppek gyön-
gyöztek, mint harmatcseppek egy dinnyén. A lova nyugtalan volt, forgatta a szemét és igyekezett
olyan messzire hátrálni a halottól, amennyire csak vezetője engedte. Jon arrébb ment vele néhány
lépésnyit és próbálta visszatartani, nehogy nekiiramodjon. A lovak nem szerették ezt a helyet. Ha
már erről volt szó, Jon sem túlzottan.
A legkevésbé azonban a kutyáknak tetszett. Szellem vezette ide a társaságot, mert egy egész
falka vérebbel sem mentek volna semmire. Amikor Bass, a kutyák gondozója megpróbálta ráven-
ni őket, hogy szagot fogjanak a letépett kézről, megvadultak, szűkölni és ugatni kezdtek, majd
kétségbeesetten próbáltak menekülni. Még most is hol vicsorogtak, hol nyüszítettek és rángatták
a pórázaikat, Chett pedig hangosan átkozta őket felsértett tenyere miatt.
Csak egy erdő, mondta magának Jon, ezek pedig csak halott emberek. Már máskor is látott ha-
lott embereket...
Előző éjjel megint a deresi álmot látta. Az üres kastélyban bolyongott az apját keresve és le-
ereszkedett a kriptába. Ezúttal azonban az álom folytatódott. A sötétben kövön súrlódó kő hang-
ját hallotta. Amikor megfordult, látta, hogy a sírboltok kinyílnak, egyik a másik után. Ahogy a
halott királyok előbotorkáltak hideg sírjukból, Jon felriadt a koromsötét cellában. A szíve vadul
kalapált. Még akkor sem tudott megszabadulni a rettegés érzésétől, amikor Szellem felugrott az
ágyra és orrával megdöfködte az arcát. Nem mert ismét elaludni. Ehelyett felmászott a Falra és
nyugtalanul sétált fel-alá, míg meg nem pillantotta a hajnal fényét a keleti égbolt alján. Csak egy
álom volt. Az Éjjeli Őrség testvére vagyok, nem valami ijedt kisfiú.
Samwell Tarly a fák alatt kuporgott, félig elrejtőzve a lovak mögött. Kerek arca olyan színt öl-
tött, mint a savanyú tej. Eddig még nem menekült be az erdőbe hányni, de a halottakra sem vetett
egyetlen pillantást sem.
- Nem bírok odanézni - suttogta nyomorúságosan.
- Oda kell nézned - mondta neki Jon olyan halkan, hogy a többiek ne hallják meg. - Aemon
mester téged küldött, hogy légy a szeme, nem igaz? Mire jók a szemek, ha csukva vannak?
- Igen, de... én olyan gyáva vagyok, Jon!
Jon Sam vállára tette a kezét.
- Egy tucat felderítő van velünk és a kutyák, még Szellem is itt van. Senki sem fog bántani,
Sam. Menj oda és nézd meg őket! Csak először nehéz.
Sam félénken bólintott, és látszott, hogy próbálja összeszedni a bátorságát. Lassan arrafelé
fordította a fejét. A szemei elkerekedtek, de Jon fogta a karját, s így nem tudott félrefordulni.
- Ser Jaremy! - szólalt meg a Vén Medve komoran. - Ben Stark hat embert vitt magával, ami-
kor elhagyta a Falat. Hol vannak a többiek?
Ser Jaremy megrázta a fejét.
- Bárcsak tudnám!
Mormont szemmel láthatóan nem volt megelégedve ezzel a válasszal.

330