Page 329 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
amúgy is félt a tisztektől, Ser Jaremy pedig egyáltalán nem a türelméről volt híres.
- Nem kérdeztem a véleményedet, fiú - mondta neki Rykker hűvösen.
- Hadd beszéljen, ser! - vágott közbe Jon.
Mormont tekintete Samről Jonra ugrott, majd vissza.
- Ha a fiúnak valami mondanivalója van, meghallgatom. Gyere közelebb, fiam! Nem látunk
ott a lovak mögött.
Sam elvánszorgott Jon és a lovak mellett. Ömlött róla a veríték.
- Uram, nem... nem lehet egy nap vagy... nézzétek... a vért...
- Igen? - mordult fel Mormont türelmetlenül. - Vér, na és?
- A látványától is összecsinálja magát! - kiáltotta Chett, a felderítők pedig nevettek.
Sam letörölte a verejtéket a homlokáról.
- Látjátok... látjátok, ahol Szellem... Jon rémfarkasa... látjátok, ahol letépte annak az embernek
a kezét, és mégis... a csonk nem vérzett, nézzétek... - arrafelé mutatott. - Az apám... Lord
Randyll, néha... néha végig kellett néznem, ahogy állatokat nyúz, amikor... miután... - Sam meg-
rázta a fejét. Kövér arca ide-oda rezgett. Most, hogy megnézte a halottakat, mintha nem tudott
volna másfelé nézni. - Egy friss tetem... a vér még mindig folyna, uraim. Később... később meg-
alvad, mint... a kocsonya, sűrű lesz és... és... - úgy nézett ki, mint aki menten elhányja magát. - Ez
az ember... nézzétek a csuklóját, az egész... mint a kéreg... száraz... mint...
Jon rögtön látta, mire céloz Sam. Látta az eltépett ereket a halott csuklójában, mintha vasfér-
gek lettek volna a sápadt húsban. A vére fekete por volt. Jaremy Rykkert azonban nem győzte
meg.
- Ha sokkal régebb óta lennének halottak, mint egy nap, már rothadnának, fiú. Még csak sza-
guk sincsen.
Dywen, a vén bütykös, aki szeretett azzal dicsekedni, hogy előre megérzi a közelgő hó szagát,
most közelebb sompolygott a holttestekhez és szimatolni kezdett.
- Hát, nem épp mimózaillatúak, de... az uramnak igaza van. Nincs hullaszag.
- Nem... nem rothadnak - mutatott rájuk Sam. Kövér ujja csak egy kicsit reszketett. - Nézzé-
tek, nincsenek... nincsenek bogarak vagy... vagy... férgek vagy bármi más... itt hevernek az erdő-
ben, de... de nem ették vagy rágták meg őket az állatok... csak Szellem... máskülönben...
- Érintetlenek - fejezte be Jon halkan. - Szellem pedig más. A kutyák és a lovak nem mernek
odamenni hozzájuk.
A felderítők összenéztek. Látták, hogy igaza van. Mindenki látta. Mormont összeráncolta a
szemöldökét és a tetemekről a kutyákra pillantott.
- Chett, hozd közelebb a vérebeket!
Chett próbálkozott, szidta őket, rángatta a pórázokat, az egyik állatba még bele is rúgott a
csizmájával. A legtöbb kutya csak nyüszített és megvetette a lábát. Megpróbálkozott eggyel. A
szuka ellenállt, morgott és vergődött, mintha meg akarna szabadulni a nyakörvétől. Végül neki-
ugrott a férfinak. Chett elejtette a pórázt és hanyatt esett. A kutya átugrott felette és elnyargalt a
fák közé.
- Ez... ez az egész nem jó így - magyarázta Sam Tarly buzgón. - A vér... vérfoltok a ruháikon
és... és a testükön, száraz és kemény, de... de a földön nincsen, sem... másutt. Azokkal... azok-
kal... azokkal a... - Sam nyelt egyet és mély levegőt vett. - Azokkal a sebekkel... szörnyű sebek-
kel... mindennek csupa vérnek kellene lennie, nem?
Dywen a fa fogait szívta.
- Talán nem itt haltak meg. Lehet, hogy valaki idehozta és itt hagyta őket nekünk. Figyelmez-
tetésnek, vagy ilyesmi. - A vén erdész gyanakodva bámult le a halottakra. - Lehet, hogy bolond
vagyok, de nem emlékszem, hogy Othornak valaha is kék szeme lett volna.
Ser Jaremy döbbentnek látszott.
- Virágosnak sem az volt - tört ki belőle és ő is a hullák felé fordult.
Csend ereszkedett az erdőre. Egy hosszú percig nem hallatszott más, csak Sam szaggatott lé-
legzetvétele és a nedves hang, ahogy Dywen a fogait szívogatta. Jon leguggolt Szellem mellé.

332