Page 332 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

JON
Mormont felemelte a tekintetét a levélből és Jonra bámult. A fiú sajnálatot érzett a szemében.
- Hallottad, mit mondtam.
Jon eltúlzott óvatossággal töltött. Homályosan volt csak tudatában, hogy igyekszik elnyújtani
a dolgot. Ha a kupák megtelnek, nem marad más választása, mint szembenézni a levél tartalmá-
val, bármi legyen is az. A kupák pedig nagyon hamar megteltek.
- Ülj le, fiú! - parancsolta neki Mormont. - Igyál!
Jon állva maradt.
- Az apámról van szó, ugye?
A Vén Medve megütögette a levelet az ujjával.
- Az apádról és a királyról. Nem fogok hazudni neked: fájdalmas hírek. Sohasem hittem vol-
na, hogy látok még új királyt az én koromban, hiszen Robert fele annyi idős volt, mint én és erős,
mint egy bika - belekortyolt a borba. - Azt mondják, imádott vadászni. Amit szeretünk, mindig
elpusztít bennünket, fiam. Ezt ne feledd! A fiam szerette azt az ifjú feleségét. Hiú asszony. Ha ő
nincs, soha nem jutott volna eszébe eladni azokat az orvvadászokat.
Jon nemigen tudta követni, amit az öreg mond.
- Uram, nem értem. Mi történt az apámmal?
- Azt mondtam, hogy ülj le - mordult fel Mormont.
- Ül! - rikácsolta a holló.
- Igyál is, a fene vigyen el! Ez parancs, Havas.
Jon leült és beleszürcsölt a kupába.
- Lord Eddardot bebörtönözték. Árulással vádolják. Azt mondják, összeesküvést szőtt Robert
fivéreivel, hogy megtagadják az örökséget Joffrey hercegtől.
- Nem - vágta rá Jon. - Ez nem lehet. Az apám sohasem árulná el a királyt!
- Legyen, ahogy lennie kell - mondta Mormont. - Nem én mondom meg. Nem is te.
- De ez hazugság! - bizonygatta Jon. Hogyan gondolhatják, hogy az apja áruló, hát mindnyá-
jan megőrültek? Lord Eddard Stark sohasem követne el ilyen becstelenséget... nem igaz?
Nemzett egy fattyút, suttogta egy vékony hang odabent. Abban hol volt a becsület? Az anyád,
vele mi van? Még a nevét sem ejti ki soha.
- Uram, mi fog történni vele? Meg fogják ölni?
- Ezzel kapcsolatban nem tudok mit mondani, fiam. Szeretnék írni egy levelet. Fiatalkorom-
ban ismertem a király néhány tanácsadóját. Az öreg Pycelle-t, Lord Stannist, Ser Barristant...
bármit tett, vagy nem tett is az apád, ő nagy úr. Meg kell engedniük neki, hogy feketét öltsön és
csatlakozzon hozzánk. Az istenek tudják, szükségünk is lenne olyan férfiakra, mint ő.
Jon tudta, hogy régen az árulással vádolt emberek megválthatták a becsületüket a Falon. Lord
Eddard miért ne tehetné? Az apja itt. Furcsa gondolat volt és furcsán kellemetlen. Szörnyű igaz-
ságtalanság volna, ha megfosztanák Derestől és arra kényszerítenék, hogy feketébe öltözzön, de
hát mégiscsak az életéről van szó...
Vajon Joffrey megengedné? Emlékezett a hercegre Deresből, ahogy gúnyolódott Robbal és
Ser Rodrikkal az udvaron. Magát Jont észre sem vette, a fattyúk még az ő megvetésének is alatta
álltak.
- Hallgatna rád a király, uram?
A Vén Medve megvonta a vállát.
- Egy kisfiú király... Gondolom, az anyjára hallgat. Kár, hogy a törpe nincsen velük. Ő a kö-
lyök nagybátyja, és látta a nyomorúságunkat, amikor meglátogatott bennünket. Nem volt helyes
dolog, hogy nemes anyád foglyul ejtette...
- Lady Stark nem az anyám - javította ki Jon élesen. Tyrion Lannister a barátja. Ha Lord
Eddardot megölik, az asszony legalább annyira hibás lesz, mint a királyné. - Uram, mi hír a húga-
imról? Arya és Sansa, ők is apámmal voltak, tudod, hogy...
- Pycelle nem említi őket, de minden bizonnyal gyengéden bánnak velük. Majd kérdezek felő-
lük, ha írok - Mormont megrázta a fejét. - Ez nem is történhetett volna rosszabbkor. Ha valamikor
szüksége volt a birodalomnak erős királyra... sötét napok és hideg éjszakák közelednek, érzem a

335