Page 333 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
csontjaimban... - hosszú, éles pillantást vetett Jonra. - Remélem, nem akarsz semmi ostobaságot
elkövetni, fiú.
Az apám, akarta mondani Jon, de tudta, hogy Mormont erről hallani sem akar. A torka kiszá-
radt. Újabb korty bort erőltetett le rajta.
- A te kötelességed már ide szólít - emlékeztette a parancsnok. - A régi életed véget ért, ami-
kor feketét öltöttél. - A madár rekedten kontrázott: - Feketét! - Mormont nem vett róla tudomást.
- Bármit tegyenek is Királyvárban, az nem a mi dogunk. - Jon nem válaszolt, az öregember kiürí-
tette a kupáját és így szólt: - Elmehetsz. Ma már nem lesz rád szükségem. Holnap reggel segít-
hetsz megírni azt a levelet.
Jon nem emlékezett rá, hogy felállt vagy elhagyta volna a toronyszobát. A következő dolog,
amit vissza tudott idézni, az volt, hogy lefelé lépked a torony lépcsőjén és egyvalami jár a fejé-
ben: az apám, a húgaim, hogyne lenne az én dolgom?
Odakint az egyik őr ránézett és azt mondta:
- Légy erős, fiam! Az istenek kegyetlenek.
Tudják, döbbent rá Jon.
- Az apám nem áruló - vetette oda rekedten. Még a szavak is a torkán akadtak, mintha meg
akarnák fojtani. A szél erősödött és úgy érezte, hidegebb van az udvaron, mint mielőtt belépett
volna a toronyba. A szellemnyár a végéhez közeledett.
A délután hátralévő része úgy telt el, mint valami álom. Jon nem tudta volna megmondani,
merre járt, mit csinált, kivel beszélt. Szellem vele volt, ennyit tudott. A rémfarkas csendes jelen-
léte vigasztalóan hatott rá. A lányoknak még ez a vigasz sem maradt, jutott eszébe. A farkasaik
talán vigyázhattak volna rájuk, de Lady elpusztult, Nymeria pedig elveszett. Egyedül vannak.
Északi szél kezdett fújni, mire a nap leszállt. Jon hallotta, amint végigsüvít a Falon és a jeges
mellvédeken, amikor bement a közös helyiségbe az esti étkezésre. Hobb szarvaspörköltet főzött
sok árpával, hagymával és répával. Amikor külön adagot pakolt Jon tányérjára és nekiadta a ke-
nyér ropogós sarkát, a fiú megértette, hogy ez mit jelent. Tudja. Körülnézett a teremben. Gyorsan
elkapott fejeket és udvariasan félrefordított tekinteteket látott. Mindenki tudja.
A barátai köréje gyűltek.
- Megkértük a septont, hogy gyújtson meg egy gyertyát az apádért - mondta neki Matthar.
- Hazugság, mi mindannyian tudjuk, hogy hazugság, még Grenn is tudja, hogy az! - vetette
közbe Pyp. Grenn bólintott, Sam pedig megveregette Jon karját.
- Már a testvérem vagy, úgyhogy ő az én apám is - mondta a kövér fiú. - Ha ki akarsz menni a
varsafákhoz, hogy imádkozz a régi istenekhez, veled megyek.
A varsafák a Falon túl voltak, de Jon tudta, hogy Sam komolyan gondolja, amit mond. Ők a
testvéreim, gondolta. Annyira, mint Robb és Bran és Rickon...
Akkor meghallotta a nevetést. Éles volt és kíméletlen, mint egy korbács, és Ser Alliser Thome
hangján szólalt meg.
- Nem csak fattyú, de egy áruló fattya! - mondta a körülötte ülőknek.
Jon egy szempillantás alatt az asztalon termett, tőre a kezében. Pyp egy pillanatra elkapta, de a
fiú kiszabadította a lábát, máris végigrohant az asztalon és kirúgta a tálat Ser Alliser kezéből. A
pörkölt szerteszét repült és lefröcskölte a testvéreket. Thorne hátrahőkölt. Emberek kiáltoztak, de
Havas Jon nem hallotta őket. Ser Alliser képébe vetette magát a tőrrel és a hideg óniksz szemek
felé suhintott, de Sam közéjük vetette magát és mielőtt Jon kikerülhette volna, Pyp már a hátán
lógott, mint valami majom, Grenn megragadta a karját, Varangy pedig kicsavarta a markából a
tőrt.
Később, sokkal később, miután visszavitték a cellájába, Mormont, a hollóval a vállán, lejött
hozzá, hogy megnézze.
- Mondtam, hogy ne tégy semmi ostobaságot, fiú! - szólalt meg a Vén Medve. - Fiú! - ismétel-
te a madár. Mormont undorral rázta meg a fejét. - Ha belegondolok, hogy nagy reményeket táp-
láltam veled kapcsolatban!
Elvették a kését és a kardját, majd ráparancsoltak, hogy ne hagyja el a celláját, míg a főtisztek

336