Page 354 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN
Catelyn felsóhajtott.
- Azt kellene tennem. El sem lett volna szabad jönnöd onnét. Mégsem merem megtenni, most
legalábbis nem. Már túl messzire mentél. Egy napon ezek a lovagok a hűbérurukként fognak tisz-
telni téged. Ha most összecsomagollak és hazaküldelek, mint valami kisgyereket, akit büntetésből
vacsora nélkül zavarnak el aludni, emlékezni fognak rá és kinevetnek majd a boros kupák fölött.
Eljön majd a nap, amikor szükséged lesz a tiszteletükre, sőt arra is, hogy egy kicsit féljenek tőled.
A nevetés megmérgezi a félelmet. Nem fogom ezt tenni, bármennyire szeretnélek is biztonságban
tudni.
- Köszönöm, Anya - mondta a fiú nyilvánvaló megkönnyebbültséggel a hivatalos hangnem mö-
gött.
Az asszony átnyúlt az asztal fölött és megérintette a haját.
- Te vagy az elsőszülött gyermekem, Robb. Csak rád kell néznem, s eszembe jut a nap, amikor
vörös arccal visítva világra jöttél.
Robb felállt. Láthatóan kényelmetlenül érezte magát anyja érintésétől. A kandallóhoz sétált.
Szürke Szél a lábához dörgölte a fejét.
- Tudsz... Apáról?
- Igen.
A Robert váratlan haláláról és Ned bukásáról szóló hírek jobban megijesztették Catelynt, mint
azt el tudta volna mondani, de nem akarta, hogy a fia lássa rajta, hogy retteg. - Lord Manderly
mondta el, amikor kikötöttem Fehér Öbölnél. Kaptál valami hírt a húgaidról?
- Érkezett egy levél - mondta Robb a farkas nyakát vakargatva. - Neked is jött egy, de Deresbe
küldték az enyémmel együtt. - Az asztalhoz lépett, kotorászni kezdett a térképek és papírosok kö-
zött és egy gyűrött pergamennel tért vissza. - Ezt írta nekem, eszembe sem jutott, hogy a tiédet is
magammal hozzam.
Volt valami Robb hangjában, ami aggasztotta. Kisimította az írást és olvasni kezdett. A nyugta-
lanság hitetlenségnek, majd haragnak, végül félelemnek adta át a helyét.
- Ez Cersei levele, nem a húgodé - közölte, amikor a végére ért. - A valódi üzenet az, amit Sansa
nem mond el. Ez a sok ömlengés arról, hogy a Lannisterek milyen kedvesen és gyengéden bánnak
vele... felismerem a fenyegetést, még ha suttogják is. Sansa a túszuk és meg is akarják tartani.
- Nem említi Aryát - jegyezte meg Robb elkeseredetten.
- Nem - Catelyn nem akart azon rágódni, hogy ez mit jelenthet. Itt és most nem.
- Reméltem... ha az Ördögfióka még mindig a foglyod lenne, talán egy túszcsere... - elvette
Sansa levelét és apró gombóccá gyűrte. Az asszony látta a mozdulatból, hogy nem először teszi. -
Üzentek valamit a Sasfészekből? Írtam Lysa nénémnek és a segítségét kértem. Nem tudod, össze-
hívta Lord Arryn lobogóit? Csatlakoznak hozzánk a Völgy lovagjai?
- Csak egy - felelte Catelyn -, a legjobb közülük, a nagybátyám... de Fekete Hal Brynden leg-
először Tully volt. A húgom nem akar kimozdulni a Véres Kapun túlra.
Robbnak rosszul esett a dolog.
- Anya, mit fogunk tenni? Összeszedtem ezt a sereget, tizennyolcezer embert, de nem... nem va-
gyok biztos... - ránézett. A szeme csillogott, a büszke, ifjú lord egy pillanat alatt semmivé lett, s
megint gyermek volt, tizenöt éves kisfiú, aki az anyjához fordul válaszokért.
Ez nem járja.
- Mitől félsz ennyire, Robb? - kérdezte tőle szelíden.
- Én... - elfordult, hogy elrejtse az első könnycseppet. - Ha ellenük vonulunk... még ha győzünk
is... a Lannisterek fogva tartják Sansát és Apát. Megölik őket, ugye?
- Azt akarják, hogy ezt higgyük.
- Úgy érted, hogy hazudnak?
- Nem tudom, Robb. Csak azt tudom, hogy nincs más választásod. Ha elmész Királyvárba, hogy
hűséget fogadj, többé nem engednek el onnét. Ha hátat fordítasz és visszavonulsz Deresbe, a hűbé-
reseid minden tiszteletét elveszíted. Néhányan még a Lannisterekhez is átállnának. Akkor pedig a
királyné, akinek annyival kevesebb aggódni valója marad, azt tesz majd a foglyaival, amit akar. A

357