Page 351 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.
P. 351
CATELYN
Túl messze volt ahhoz, hogy tisztán kivehesse a lobogókat, de még a gomolygó ködön át is lát-
ta, hogy fehérek, középen valami sötét folttal, amely csak a Starkok rémfarkasa lehetett, szürkén a
jeges mezőben. Amikor már a saját szemeivel is látta, Catelyn megállította a lovát és köszönetkép-
pen meghajtotta a fejét. Az istenek jók. Nem késett el.
- Várnak minket, úrnőm! - mondta Ser Wylis Manderly. - Ahogyan nemes atyám ígérte.
- Ne várassuk őket tovább, ser! - Ser Brynden Tully megsarkantyúzta a lovát és megindult a lo-
bogók felé. Catelyn felzárkózott mellé.
Ser Wylis és fivére, Ser Wendel követték őket a seregükkel, közel ezerötszáz emberrel: huszon-
egy-néhány lovag, ugyanennyi fegyverhordozó, kétszáz lovas lándzsás, kardforgató és szabadlo-
vas, s a többi dárdával, lándzsával és háromágú szigonnyal felfegyverzett gyalogos. Lord Wymant
maguk mögött hagyták, hogy gondoskodjon Fehér Öböl védelméről. Már majdnem hatvanéves volt
és túl testes, semhogy megülhetett volna egy lovat.
- Ha tudom, hogy még látok háborút az életem során, kevesebb angolnát ettem volna! - mondta
Catelynnek, amikor találkoztak a hajónál és mindkét kezével hatalmas hasára csapott. Az ujjai
olyan vastagok voltak, mint a kolbász. - A fiúk azonban biztonságban elkísérnek a fiadhoz, ne ag-
gódj!
A „fiúk" mindketten idősebbek voltak Catelynnél, s az asszony azt kívánta, bárcsak ne hasonlí-
tanának ennyire az apjukra. Ser Wylisnek már nem sok angolna hiányzott hozzá, hogy maga se le-
gyen képes lóra ülni. Az asszony sajnálta a szerencsétlen állatot. A fiatalabb fiú, Ser Wendel a leg-
kövérebb ember lett volna, akivel valaha találkozott, ha nem ismeri meg az apját és a bátyját. Wylis
halk szavú volt és kimért, Wendel hangos és szilaj. Mindkettőnek hivalkodó harcsabajusza és olyan
csupasz feje volt, mint egy csecsemő feneke. Úgy tűnt, egyiküknek sincsen egyetlen olyan ruhada-
rabja sem, amelyet ne pettyeznének ételfoltok. Mindezek ellenére az asszony elég jól kijött velük.
Elkísérték Robbhoz, ahogy az apjuk megfogadta, és semmi más nem számított.
Örömmel látta, hogy a fia felderítőket küldött előre, még kelet felé is. A Lannisterek délről ér-
keznek, ha jönnek, de jó jel, hogy Robb óvatos. A fiam háborúba vezet egy sereget, gondolta, s még
mindig képtelen volt elhinni. Rettenetesen aggódott érte és Deresért, de nem tagadhatta le, hogy bi-
zonyos fokú büszkeséget is érez. Egy éve még kisfiú volt. Vajon most mi? Nem tudta volna ponto-
san megmondani.
Az előreküldött lovasok észrevették a Manderlyk lobogóját, a kékeszöld tengerből kiemelkedő,
háromágú szigonyt tartó haltestű férfit és melegen köszöntötték őket. Egy magas részre vezették
őket, amely elég száraz volt a táborveréshez. Ott Ser Wylis megálljt vezényelt és hátramaradt az
embereivel, hogy meggyújtsák a tüzeket és ellássák a lovakat, öccse, Wendel pedig továbblovagolt
Catelynnél és a nagybátyjával, hogy tolmácsolja apjuk hódolatát hűbéruruknak.
A talaj puha és nedves volt a lovak patája alatt. Lassan elomlott alattuk, ahogy ellovagoltak a
sűrű füstöt eregető tőzegtüzek, a sorban álló lovak és a keménykenyérrel meg sózott marhahússal
megpakolt szekerek előtt. Egy köves dombon, amely a környék fölé emelkedett, elhaladtak egy fő-
úr vitorlavászonból készült sátra előtt. Catelyn felismerte a lobogót, a Szarvaserdő barna jávorszar-
vasbikáját a sötét narancssárga háttérben.
Mögötte a ködön át megpillantotta a Cailin-árok falait és tornyait... vagyis ami megmaradt belő-
lük. Roppant, fekete bazalttömbök hevertek szanaszét, félig a lágy, mocsaras talajba süppedve,
mint fa gyerekjátékok, pedig egyenként nagyobbak voltak, mint egy parasztkunyhó. Semmi sem
maradt a várfalból, amely valaha olyan magas volt, mint Deres. A favár teljesen eltűnt, elrothadt
vagy ezer éve, s már egy gerenda nem sok, annyi sem jelezte, hol is állt egykor. Az Elsők hatalmas
erődjéből mindössze három torony maradt... három, ahol pedig réges-régen húsz állt, ha a mese-
mondóknak hinni lehet.
A Kaputorony elég stabilnak látszott, sőt még néhány lábnyi álló fallal is büszkélkedhetett
mindkét oldalról. A Részeg Tornya, távolabb a mocsárban - ahol a déli és nyugati falak annak ide-
354
