Page 38 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN

A Deres Nagy Tornyában található összes szoba közül Catelyn hálóterme volt a legmelegebb.
Ritkán kényszerült rá, hogy tüzet gyújtson. A kastély természetes meleg források fölé épült és a
forró víz úgy áramlott a falakban és a termekben, mint a vér az ember testében, elűzte a fagyot a
kőcsarnokokból, nedves meleggel töltötte meg az üvegkerteket és megakadályozta, hogy a föld
megfagyjon. Tucatnyi nyitott tavacska gőzölgött éjjel-nappal a kicsiny udvarokon. Nyáron mindez
jelentéktelen dolog volt, de télen a különbséget jelentette élet és halál között.
Catelyn fürdője mindig forró és gőzölgő volt, falai pedig érintésre melegek. A meleg Zúgóra
emlékeztette, azokra az időkre, amikor Lysával és Edmure-ral a napfényben sétáltak, de Ned soha-
sem tudta elviselni a hőséget. A Starkok a hidegre termettek, szokta mondani neki, ő pedig nevetett
ilyenkor és azt válaszolta, hogy ebben az esetben igen rossz helyre építették a kastélyukat.
Amikor végeztek, Ned lehengeredett róla és kimászott az ágyból, mint már ezerszer tette azelőtt.
Átment a szobán, félrehúzta a súlyos függönyöket, egyenként kinyitotta a hosszú, keskeny ablako-
kat és beengedte az éjszakai levegőt a terembe.
A szél körülrohanta, ahogy ott állt szemben a sötétséggel, mezítelenül és üres kézzel. Catelyn
felhúzta a bundát az arcáig és őt figyelte. Valahogy kisebbnek és sebezhetőbbnek tűnt így, mint az
az ifjú, akihez a zúgói szentélyben tizenöt hosszú esztendővel azelőtt hozzáment. Ágyéka még
mindig fájt a férfi türelmetlen szerelmétől, de ez kellemes fájdalom volt. Érezte magában a magját
és imádkozott, hogy kisarjadjon ott. Már három év telt el Rickon óta. Még nem volt túl öreg, még
megajándékozhatja egy fiúval.
- Vissza fogom utasítani - szólalt meg Ned, amikor visszafordult felé. Szemei hajszoltak voltak,
hangjából kihallatszott a kétség.
Catelyn felült az ágyban.
- Nem teheted. Nem szabad megtenned.
- Engem a kötelesség ide, északra szólít. Nem kívánok Robert Segítője lenni.
- Ő nem fogja megérteni ezt. Ő király, a királyok pedig nem olyanok, mint a többi ember. Ha
nem vagy hajlandó szolgálni őt, eltűnődik majd, hogy mi az oka és előbb-utóbb gyanakodni kezd,
hogy ellene vagy. Hát nem látod, milyen veszélynek tennél ki ezzel bennünket?
Ned megrázta a fejét. Nem akarta elhinni.
- Robert sohasem ártana nekem, vagy az enyémeknek. Közelebb álltunk egymáshoz, mint a
testvérek. Szeret engem. Ha visszautasítom, üvölteni, szitkozódni és tombolni fog, de egy hét múl-
va már együtt nevetünk majd az egészen. Ismerem őt!
- Ismerted az embert - mondta az asszony. - A király azonban idegen számodra. - Catelynnek
eszébe jutott a hóban fekvő rémfarkas és a torkából előmeredő törött agancs. Valahogy meg kellett
értetnie vele. - Egy királynak a büszkeség a mindene, uram. Robert megtette ezt a hosszú utat, hogy
láthasson, hogy elhozza neked ezt a tisztességet, és te nem vághatod vissza az arcába.
- Tisztességet? - nevetett fel Ned keserűen.
- Az ő szemében az - mondta Catelyn.
- És a te szemedben?
- Az én szememben is - lobbant fel, most már mérgesen. Miért nem értette? - A saját fiát ajánlja
fel férjül a lányunknak, ugyan mi másnak neveznéd? Sansából egy nap királyné lehet. A fiai ural-
kodhatnak a Faltól le egészen Dorne-ig. Mi olyan rossz ebben?
- Istenem, Catelyn, Sansa még csak tizenegy éves - mondta Ned. - Joffrey pedig... Joffrey...
Az asszony befejezte helyette.
- ... koronaherceg és a Vastrónus örököse. Én pedig csak tizenkét éves voltam, amikor apám a
fivérednek, Brandonnak ígért.
Ned szája keserűen összerándult ettől.
- Brandon. Igen, Brandon tudná, mit tegyen most. Ő mindig tudta. Mindent neki szántak. Téged,
Derest, mindent. Ő arra született, hogy a Király Segítője legyen és királynék apja. Én sohasem kér-

41