Page 367 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
állt vörös arccal, megszégyenítve. Végül kivonta a kardját.
Sansa hallotta, hogy valaki felkiált. Ser Boros és Ser Meryn előrelépett, hogy útját állja, de Ser
Barristan egyetlen, megvetéstől izzó pillantása megtorpantotta őket.
- Ne féljetek, urak, a királyotok biztonságban van... de ez nem nektek köszönhető. Még most is
képes lennék olyan könnyedén keresztülvágni mind az ötötökön, mint kés a vajon. Ha hajlandóak
vagytok a Királyölő alatt szolgálni, egyikőtök sem méltó a fehér öltözékre! - A vastrónus lábához
hajította a kardját. - Nesze, kölyök! Olvaszd be és kovácsoltasd a többihez, ha akarod. Még úgy is
jobban szolgál majd, mint a többi kard ennek az ötnek a kezében. Lehet, hogy Lord Stannis vélet-
lenül bele talál ülni, amikor elfoglalja a trónodat.
Azzal kivonult a hosszú teremből. A meztelen kőfal visszaverte keményen döngő lépteinek za-
ját. Az urak és hölgyek félreálltak, hogy utat engedjenek neki. Sansa csak azután hallott megint
hangokat, hogy a szolgák becsukták mögötte a hatalmas, bronzpántos tölgyfaajtókat: halk beszéd,
kényelmetlen mocorgás, papírzörgés a tanácskozó asztal felől.
- Kölyöknek nevezett - duzzogott Joffrey. Fiatalabbnak tűnt az éveinél. - Stannis nagybátyámról
is beszélt.
- Üres beszéd - szólalt meg Varys, az eunuch. - Semmi jelentősége...
- Lehet, hogy szövetkezik a nagybátyáimmal. Azt akarom, hogy fogjátok el és kérdezzétek ki.
Senki sem mozdult. Joffrey felemelte a hangját.
- Azt mondtam, hogy fogjátok el!
Janos Slynt felállt a tanácsasztal mellől.
- Az aranyköpenyeseim majd gondoskodnak róla, felség.
- Jól van - bólintott Joffrey király. Lord Janos kivonult a teremből. Csúnya fiainak igencsak
szedniük kellett a lábukat, hogy lépést tartsanak vele, ahogy a Slynt ház címerét viselő hatalmas
pajzsokat cipelték.
- Felség - figyelmeztette a királyt Kisujj. - Ha megengeded, hogy folytassuk, meg kell jegyez-
nem, hogy a hétből csak hat maradt. Szükségünk lesz egy új kardra a Királyi testőrségbe.
Joffrey elmosolyodott.
- Mondd el nekik, Anya!
- A király és a tanács úgy határozott, hogy nincs a Hét Királyságban olyan férfi, aki alkalma-
sabb lenne őfelsége őrzésére és védelmére, mint felesküdött pajzsa, Sandor Clegane.
- Mit szólsz hozzá, kutya? - kérdezte Joffrey király.
A Véreb sebhelyes arcáról nehéz volt bármit is leolvasni. Egy hosszú pillanatig fontolgatta a
dolgot.
- Miért is ne? Nincsen földem vagy feleségem, akit el kellene hagynom, de kit érdekelne, ha
volna is? - Szája égett fele megrándult. - De figyelmeztetlek, nem teszek lovagi fogadalmakat!
- A Királyi Testőrség Felesküdött testvérei mindig lovagok voltak! - jelentette ki Ser Boros ha-
tározottan.
- Mostanáig - recsegte a Véreb és Ser Boros csendben maradt.
Amikor a király kikiáltója előrelépett, Sansa ráébredt, hogy a pillanat mindjárt elérkezik. Izga-
tottan kisimította a szoknyáját. A halott király iránt érzett tisztelet jeleként gyászt viselt, de azért
odafigyelt rá, hogy gyönyörű legyen. Köntöse az az elefántcsontszínű selyem volt, amit a királyné-
tól kapott, az, amelyiket Arya tönkretett, de ő feketére festette és így egyáltalán nem látszott a folt.
Órákig tépelődött az ékszerek felett, míg végül egy sima ezüstlánc elegáns egyszerűsége mellett
döntött.
A kikiáltó szava felcsendült.
- Ha bárkinek az itt jelenlévők közül van valami más ügye, amit őfelsége elé kíván terjeszteni,
beszéljen most, vagy menjen és maradjon csendben!
Sansa megrettent. Most, bíztatta magát, most kell megtennem! Az istenek adjanak bátorságot!
Tett egy lépést előre, majd még egyet. Az urak és lovagok csendben félreálltak, hogy előreenged-
jék, ő pedig magán érezte tekintetük súlyát. Olyan erősnek kell lennem, mint nagyságos anyámnak.
- Felség! - szólalt meg halk, remegő hangon.

370