Page 405 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
északi megcsúszott és elveszítette a talajt a lába alól. Hanyatt fekve elterült a földön a pajzsa alatt.
Tyrion így már nem érte el a fejszéjével, lekászálódni pedig túl bonyodalmas lett volna, tehát ott-
hagyta és egy másik ellenség után vetette magát. Nagy ívben lendítette meg a fejszét, hátulról kapta
el a fickót. A becsapódás ereje egy pillanatra elzsibbasztotta a karját. Pillanatnyi szünethez jutott.
Megfékezte a lovat és körülpillantott a folyó után kutatva. Ott volt, közvetlenül jobbra tőle. Vala-
hogy megfordult a küzdelem hevében.
Egy Megégetett húzott el mellette a lova nyakára borulva. Egy dárda behatolt a gyomrán és a
hátán jött ki. Tyrion már nem segíthetett rajta, amikor azonban meglátott egy északit, amint odaug-
rik és megpróbálja megragadni a gyeplőt, támadott.
Zsákmánya karddal a kezében fordult szembe vele. Magas volt és szikár, hosszú sodronyinget
és pikkelyes acélkesztyűt viselt, de a sisakját elveszítette és a szemébe vér csorgott a homlokán lé-
vő vágásból. Tyrion célba vette az arcát, de a magas férfi félrecsapta a fejszét.
- Törpe! - ordította. - Meghalsz!
Körbe fordult, ahogy Tyrion a vállai és a feje felé csapkodva megkerülte. Acél csattant acélon
és Tyrionnak hamarosan rá kellett jönnie, hogy a magas katona gyorsabb és erősebb nála. Hol a hét
pokolban van ilyenkor Bronn?
- Meghalsz! - mordult rá az ellenfele és vadul feléje sújtott a kardjával. Tyrionnak éppen hogy
csak sikerült időben felkapnia a pajzsát. A fa szinte szétrobbant az ütés ereje alatt. A szilánkok le-
hullottak a karjáról. - Meghalsz! - üvöltötte a férfi, közelebb nyomakodott és úgy vágta halántékon
Tyriont, hogy csengett tőle a feje. A pengéje ijesztő, csikorgó hangot adott, amikor visszahúzta az
acélon. A magas katona elvigyorodott... akkor azonban Tyrion csataménje odakapott, gyorsan, mint
egy kígyó. A harapás csontig hatolt. A férfi felüvöltött, Tyrion pedig lecsapott a fejére a csatabárd-
dal.
- Te halsz meg - mondta neki, és így is történt.
Amikor kiszabadította a fegyverét, kiáltást hallott.
- Eddard! - harsogta egy hang. - Eddardért és Deresért!
A lovag dübörögve rohant felé, a feje felett egy hajnalcsillag szegekkel kivert vasgolyóját lóbál-
ta. Mielőtt Tyrion akár kinyithatta volna a száját, hogy Bronnért kiáltson, a két harci mén iszonyú
erővel egymásnak vágódott. Jobb könyökébe rettenetes fájdalom nyilallt, ahogy a szegecsek átha-
toltak az izületet védő vékony fémen. A fejszéje egy szempillantás alatt eltűnt a kezéből. A kardja
után kapott, de a hajnalcsillag megint meglendült és ezúttal az arcát vette célba. Émelyítő reccsenés
és már zuhant is. Nem emlékezett arra, amikor a földnek csapódott, de amikor felpillantott, csak az
égboltot látta maga felett. Az oldalára fordult és megpróbált talpra állni, de a fájdalom átjárta a tes-
tét, és mintha az egész világ lüktetett volna körülötte. A lovag, aki leütötte, megállt fölötte.
- Tyrion, az Ördögfióka! - dörmögte. - Az enyém vagy. Megadod magad, Lannister?
Igen, gondolta Tyrion, de a szó elakadt a torkában. Rekedt hang szakadt fel belőle, miközben
térdre küzdötte magát és valami fegyver után kutatott. A kardja, a tőre, bármi után...
- Megadod magad? - a lovag fölébe tornyosult páncélozott csatalován. Mind a ló, mind az em-
ber óriásinak látszott. A szeges golyó lusta körökben himbálózott. Tyrion karjai lebénultak, a sze-
me előtt elhomályosult minden, a kardhüvelye üres volt. - Add meg magad vagy meghalsz! - közöl-
te a lovag. A cséphadaró egyre gyorsabban és gyorsabban keringett.
Tyrion felpattant és a ló gyomrába döfte sisakos fejét. Az állat rettenetes sikolyt hallatott és fel-
ágaskodott. Megpróbált kitérni a fájdalom elől. Tyrion arcába vér és belek ömlöttek, a ló pedig a
földre zuhant, mint egy lavina. A következő, amire emlékezett az volt, hogy a sisakrostélya tiszta
sár és valami összepréselte a lábát. Valahogy kiszabadította. A torka olyan száraz volt, hogy alig
bírt megszólalni.
- ...megadod... - sikerült kinyögnie.
- Igen - nyöszörögte egy fájdalomtól eltorzult hang.
Tyrion levakarta a sarat a sisakjáról, hogy megint lásson. A ló egyenesen a lovasára zuhant. A
lovag lába beszorult alá, a karja, amivel az esést akarta tompítani, groteszk szögben kicsavarodott.
- Add meg magad - ismételte. A másik ép kezével matatni kezdett az övénél, előhúzott egy kar-

408