Page 410 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

CATELYN
voltak, de egyre közelebb jöttek. Rengeteg ló patája, kardok, lándzsák és páncél csörgése, emberi
hangok mormogása, hol egy nevetés, hol meg egy káromkodás.
Mintha évmilliók teltek volna el. A hangok egyre tisztábban kivehetővé váltak. Még több neve-
tést hallott, majd parancs harsant és csobogás hallatszott, ahogy újra meg újra átgázoltak a kicsiny
patakon. Egy ló horkantott. Valaki szitkozódott. Azután pedig megpillantotta őt... csak egy pilla-
natra látta meg az ágak között, amikor lepillantott a völgybe, de így is tudta, hogy ő az. Ser Jaime
Lannistert még ilyen távolságból sem lehetett összetéveszteni senkivel. A holdfény ezüstfénybe
vonta a páncélját és aranyhaját, vörös palástját pedig feketévé változtatta. Nem viselt sisakot.
Ott volt, majd megint eltűnt, ezüstös páncélját megint elrejtették a fák. Mások is jöttek utána
hosszú oszlopokban: lovagok, felesküdött kardok és szabadlovasok, a Lannisterek lovasságának jó
háromnegyede.
- Ő nem az a fajta, aki egy sátorban üldögél, míg az emberei ostromtornyokat építenek - ígérte
Ser Brynden. - Már háromszor lovagolt ki a lovagjaival, hogy lecsapjon a portyázókra, vagy meg-
rohamozzon egy makacsabb erődítményt.
Robb bólintott. A térképet tanulmányozta, amit a nagybátyja rajzolt neki. Ned megtanította a
térképolvasásra is.
- Üss rajta itt! - mondta és egy pontra mutatott a térképen. - Néhány száz ember, nem több.
Tully lobogók alatt. Amikor utánad ered, várni fogjuk - az ujja egy hüvelyknyivel balra mozdult. -
Itt.
Itt most nesztelen éjszaka volt, holdfény és árnyékok, lehullott levelek vastag szőnyege, fával
sűrűn benőtt gerincek, amelyek szelíden lejtettek a patakmeder felé, az aljnövényzet pedig egyre
ritkult, ahogy a talaj vékonyodott.
Itt volt a fia a csődörén, utoljára visszatekintett rá és felemelte a kardját üdvözlésképpen.
Itt volt Maege Mormont harci kürtjének hangja, hosszú, mély szólam, amely keletről hömpöly-
gött végig a völgyön jelezve, hogy Jaime utolsó katonája is besétált a csapdába.
Szürke Szél pedig hátravetette a fejét és felvonyított.
A hang mintha egyenesen átdöfte volna Catelyn Starkot. Az asszony azon kapta magát, hogy
reszket. Rettenetes hang volt, ijesztő, de egyben dallamos is. Egy pillanatig valami szánalomfélét
érzett a Lannisterek iránt odalent. Ilyen hát a halál hangja, villant át az agyán.
HAArooooooooooooooooooooooooooooo, érkezett a válasz a szemközti gerincről, ahogy a
Hordó megfújta saját kürtjét. A Mallisterek és Freyek trombitái keletről és nyugatról bosszút üvöl-
töttek. Északon, ahol a völgy összeszűkült és kanyart vett, mint egy behajlított könyök, Lord
Karstark harci dudái is beléptek a sötét kórusba. Odalent emberek kiáltoztak, lovak ágaskodtak.
A suttogó erdő egyszerre adta ki visszafojtott lélegzetét, amikor az íjászok, akiket Robb a fák
ágai között rejtett el kiröpítették nyilaikat és az éjszaka emberek és lovak sikolyával telt meg.
Catelyn körül a lovasok felemelték a lándzsáikat, a rothadt levelek, amelyek eddig elrejtették a ke-
gyetlen, fényes hegyeket, most félreröpültek és alattuk megcsillant az éles acél.
- Deres! - hallotta Robb kiáltását. Megint nyílvesszők szisszentek. A fiú ügetésben indult meg
lefelé a hegyen, maga mögött vezetve az embereit, távolodva az asszonytól.
Catelyn mozdulatlanul ült a lován Hal Mollen és az őrei mellett. Várt, ahogy már annyiszor éle-
tében, Brandonra, Nedre és az apjára. Magasan a gerincen állt és a fák eltakarták a szeme elől az
események nagy részét. Egy szívverés, kettő, négy és hirtelen olyan volt, mintha ő és a testőrei
egyedül lennének az erdőben. A többiek elolvadtak a zöldben.
Amikor azonban átpillantott a völgy túlsó oldalára, a szemközti gerincre, látta, amint a Hordó
emberei kibukkannak a sötétségből a fák tövében. Hosszú sorban támadtak, végtelen sorban és
ahogy kitörtek az erdőből volt egy pillanat, a legrövidebb szempillantásnak is csak a töredéke,
amikor Catelyn nem látott mást, csak a lándzsák hegyén táncoló holdfényt, mintha apró, ezüstös
koszorúval övezett lidércek szálltak volna alá a gerincről.
Aztán pislogott és ismét csak emberek voltak ott, gyilkolásba vagy halálba rohanó emberek.
Később nem merte volna azt állítani, hogy látta a csatát. Hallani azonban hallotta, a völgy
visszhangzott a harc zajától. Kettétört lándzsa reccsenése, kardok csendülése, „Lannister", „Deres"

413