Page 422 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

ARYA

A meleg kenyér illata, amely a Liszt utca hosszában sorakozó boltokból áradt gyönyörűbb volt,
mint bármilyen parfüm, amit Arya valaha is ismert. Mélyet sóhajtott és közelebb lépett a galamb-
hoz. Kövér madár volt barna pettyekkel, és az utcakövek közé szorult kenyérhéjat csipegette, ami-
kor azonban Arya árnyéka rávetült, elrepült.
A fakard sivítva szelte a levegőt és két lábbal a talaj felett találta el a madarat. Az barna tollfelhő
közepette hullott a földre. A lány egy szempillantás alatt ott termett és elkapta az egyik szárnyát,
miközben a galamb csapkodott és vergődött. A madár belecsípett a kezébe. Arya elkapta a nyakát
és addig tekerte, míg meg nem érezte a csont roppanását.
A macskákkal összevetve, galambot fogni határozottan könnyű volt.
Egy arra haladó septon rosszalló pillantást vetett rá a szeme sarkából.
- Itt lehet a legjobban galambot fogni! - mondta neki Arya, miközben lesöpörte magáról a tolla-
kat és felvette eldobott fakardját. - A morzsákra jönnek.
A septon továbbsietett.
Az övére kötözte a galambot és elindult az utcán. Egy férfi gyümölcslepényekkel megrakott
kétkerekű kordét tolt. Az illatok áfonyáról, citromról és barackról árulkodtak. A gyomra mély,
morgó hangot adott.
- Kaphatnék egyet? - hallotta a saját hangját. - Egy citromosat, vagy... bármilyet.
A kordés ember végigmérte. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki.
- Három réz.
Arya a csizmája oldalához ütögette a fakardot.
- Adok érte egy kövér galambot - felelte.
- A Mások vigyék el a galambodat! - förmedt rá a kordés ember.
A lepények frissen érkeztek a kemencéből, még melegek voltak. Az illattól összefutott a nyál a
szájában, de nem volt három reze... egy reze sem volt. Eszébe jutott, mit tanított neki Syrio a látás-
ról és a kordés emberre pillantott. Alacsony férfi volt kis, gömbölyű pocakkal. Amikor ment, mint-
ha a bal lábát egy kicsit húzta volna. Éppen azon töprengett, hogy ha megragadna egy lepényt és
elszaladna vele, a fickó sohasem érné utol, amikor az megszólalt:
- Vigyázz a mocskos kezedre! Az aranyköpönyegesek tudják, hogyan kell bánni a lopkodós kis
csatornapatkányokkal, bizony ám!
Arya óvatosan hátrapillantott. Az egyik sikátor bejáratánál a Városi Őrség két tagja ácsorgott. A
köpenyük majdnem a földet súrolta, a súlyos gyapjú ruhadarabot aranyszínűre festették. A páncél-
juk, a csizmájuk és a kesztyűjük fekete volt. Egyikük kardot viselt az oldalán, a másik vasalt fur-
kósbotot. Arya még egy utolsó, sóvárgó pillantást vetett a lepényekre, elhátrált a kordétól és elsie-
tett. Az aranyköpönyegesek nem figyeltek oda rá különösebben, de már a puszta látványuktól is
görcsbe rándult a gyomra. Igyekezett olyan távol maradni a kastélytól, amennyire csak bírt, de még
innét is jól látta a magas, vörös falak tetején rothadó fejeket. Mindegyik fölött varjúcsapatok civa-
kodtak nagy ricsajjal, sűrűn, mint a legyek. A Bolhavégen azt beszélték, hogy az aranyköpönyege-
sek a Lannisterek oldalára álltak, a parancsnokuk főúri címet kapott és hozzá földeket a Három Fo-
lyón meg helyet a királyi tanácsban.
Más dolgokat is hallott, félelmetes dolgokat, amelyeknek semmi értelmét nem találta. Néhányan
azt mondták, hogy az apja meggyilkolta Robert királyt, és ezért Lord Renly végzett vele. Mások azt
bizonygatták, hogy maga Renly ölte meg a királyt a két fivér részeg veszekedése során. Mi más
miatt menekült volna el az éj leple alatt, mint valami közönséges tolvaj? Az egyik történet szerint a
király egy vadkan áldozatául esett vadászat közben, a másik azt állította, hogy a vadkan elfogyasz-
tásába halt bele, mert annyira teletömte magát, hogy egyszerűen szétrepedt az asztalnál. Nem, a ki-
rály valóban az asztalnál lelte halálát, hajtogatták megint mások, de azért, mert Varys, a Pók meg-
mérgezte. Nem, a királyné mérgezte meg. Nem, himlőben halt meg. Nem, megfulladt egy szálkától.
Egy dologban azonban minden történet megegyezett: Robert király halott. Baelor Nagy Szenté-

425