Page 425 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
Nem tudta volna felidézni, hogy jutott vissza Bolhavégre, de kimerülten kapkodta a levegőt, mi-
re elérte a keskeny, tekergős, kövezetlen utcácskákat a dombok között. A Bolhavégnek jellegzetes
bűze volt: disznóólak, istállók és tímárműhelyek szaga keveredett a bormérések és olcsó bordélyok
savanyú illatával. Arya lehangoltan lépkedett az útvesztőben. Csak amikor a kifőzde ajtaján kiára-
dó, fortyogó "barna" illata megcsapta az orrát, akkor vette észre, hogy a galambja eltűnt. Biztosan
kicsúszott az övéből futás közben vagy valaki ellopta, ő pedig nem vette észre. Egy pillanatig
megint szeretett volna sírva fakadni. Vissza kell gyalogolnia egészen a Liszt utcáig, hogy még egy
olyan kövéret találjon.
Messze a város felett megszólaltak a harangok.
Arya felemelte a fejét, hallgatózni kezdett és azon töprengett, ezúttal mit jelenthet a harangzú-
gás.
- Most meg mi van? - kérdezte egy kövér ember a kifőzdéből.
- Megint szólnak a harangok, az istenek irgalmazzanak! - jajveszékelt egy öregasszony.
A második emeleten kinyílott egy ablak és vörös hajú, vékony selyembe öltözött szajha jelent
meg benne.
- Most meg a kölyökkirály halt meg? - kiáltotta le, kihajolva az utcára. - Na tessék, ennyit ér egy
kisfiú, sose húzzák sokáig!
Miközben vihogott, egy meztelen férfi hátulról köréje fonta a karját, a nyakába harapott és mar-
kolászni kezdte az alsóing alatt szabadon lógó súlyos, fehér melleket.
- Ostoba ringyó! - kiabált fel neki a kövér ember. - A király nem halt meg, ezek hívó harangok.
Csak egy torony kongat. Ha a király meghal, a város összes harangját félreverik.
- Hé, hagyd abba a harapdálást, mert én is félreverem a te harangjaidat! - mondta az ablakban ál-
ló nő a mögötte álló férfinak és eltolta az egyik könyökével. - Akkor ki halt meg, ha nem a király?
- Ez csak hívás - ismételte a kövér férfi.
Két Arya korabeli fiú nyargalt el mellettük, sarat fröcskölve szerteszét, ahogy átgázoltak egy
pocsolyán. A vénasszony szitkokat szórt rájuk, de ők csak futottak tovább. Mások is megindultak
felfelé a dombon, hogy lássák, mit jelent a hangzavar. Arya a kisebbik fiúcska után rohant.
- Hová mentek? - kérdezte, amikor utolérte. - Mi történik?
Az nem is lassított, úgy fordult hátra.
- Az aranyköpönyegesek a szentélybe viszik.
- Kit? - kiáltotta Arya rohanás közben.
- A Segítőt! Buu azt mondja, fejét veszik!
Egy elhaladó szekér mély barázdát vájt az utcán. A fiú átugrotta, de Arya nem vette észre. Meg-
botlott és arccal előre felbukott. A térdét lehorzsolta egy kövön, az ujjait pedig megütötte, amikor a
keményre taposott talajnak ütközött. Tű beakadt a lábai közé. Szipogva feltérdelt. Bal kezének hü-
velykujja csupa vér volt. Amikor szopogatni kezdte, észrevette, hogy körmének a fele nincs meg,
leszakadt esés közben. A keze lüktetett a fájdalomtól és a térdét is vér borította.
- Utat! - kiabálta valaki a keresztutcából. - Utat Redwyne urainak!
Arya éppen, hogy csak félre tudott ugrani az útról, mielőtt eltapossák. Négy őr dübörgött el ha-
talmas lovakon. Kék és vöröseskék kockás köpönyeget viseltek. Mögöttük két nemes úrfi lovagolt
egymás mellett két gesztenyebarna kancán. Úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másik-
ra. Arya vagy százszor látta őket a hídon: a Redwyne-ikrek, Ser Horas és Ser Wayner, narancssárga
hajú és szögletes, szeplős képű, barátságos fiatalemberek, akiket Sansa és Jeyne Poole Ser Horror-
nak és Ser Vajfejnek csúfolt és vihogni kezdtek, valahányszor meglátták őket. Most egyáltalán nem
tűntek mulatságosnak.
Mindenki ugyanabba az irányba igyekezett, mindenki tudni akarta, mit jelent a harangzúgás. A
harangok most mintha hangosabbak, zengőbbek, hívogatóbbak lettek volna. Arya csatlakozott az
emberáradathoz. Annyira fájt az ujja, ahol a köröm leszakadt róla, hogy minden erejére szüksége
volt, nehogy elsírja magát. Az ajkába harapott és tovább sántikált, hallgatva a körülötte állók izga-
tott beszélgetését.
- ...a Király Segítőjét, Lord Starkot. Baelor Szentélyébe viszik.

428