Page 426 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

ARYA
- Úgy tudtam, már halott.
- Nemsokára az is lesz, meglátod. Nesze, van rá egy ezüstszarvasom, hogy lecsapják a fejét!
- Legfőbb ideje, az árulója! - a férfi kiköpött.
Arya próbált valami hangot kicsikarni magából.
- Ő soha... - kezdte, de ő csak egy kisgyerek volt, azok pedig a feje felett beszélgettek.
- Bolond! Nem fogják lefejezni. Mióta végeznek ki árulókat a Nagy Szentély lépcsőjén?
- Hát, biztos, hogy nem lovaggá akarják felkenni. Úgy hallottam, Stark ölte meg az öreg Robert
királyt. Elvágta a torkát az erdőben, amikor pedig rátaláltak, nyugodtan ácsorgott ott és azt mondta,
hogy valami vadkan csinálta ki őfelségét.
- Ah, ez nem igaz, a saját öccse volt, az a Renly, az arany agancsaival!
- Fogd be a hazug pofádat, asszony! Nem tudod, mit beszélsz, őlordsága nagyszerű, becsületes
férfi!
Mire elérték a Nővérek Utcáját, már olyan tömeg volt, hogy az emberek egymáshoz préselőd-
tek. Arya hagyta, hogy az emberáradat magával sodorja, fel Visenya Hegyének tetejére. A fehér
márványtér zsúfolásig tömve volt emberekkel, mindenki izgatottan kiáltozott a másikra és próbált
közelebb jutni Baelor Nagy Szentélyéhez. A harangok zúgása itt nagyon hangos volt.
Arya átvergődött a tömegen, átbújt a lovak lábai között, és erősen markolta fakardját. A tömeg
közepéről csak karokat, lábakat, hasakat és a szentély tér fölé magasodó hét karcsú tornyát látta.
Megpillantott egy faszekeret és azt gondolta, felmászik a hátuljára, hogy jobban lásson, de ez az öt-
let másoknak is az eszébe jutott. A kocsis káromkodott és az ostorával lekergette őket.
Arya szinte őrjöngött. Amikor a tömeg elejére küzdötte magát, nekiszorították egy szobor kőta-
lapzatának. Felnézett Áldott Baelorra, a septonkirályra. A fakardot az övébe csúsztatta és mászni
kezdett. Sérült körme véres csíkokat hagyott a festett márványon, de feltornászta magát és elhe-
lyezkedett a király lábai között.
Ekkor látta meg az apját.
Lord Eddard a Fősepton emelvényén állt a szentély ajtaja előtt. Jobbról és balról egy-egy arany-
köpönyeges támogatta. Díszes, szürke bársonykabát volt rajta fehér, hímzett farkassal az elején és
bundás szélű, szürke gyapjúköpeny, de soványabb volt, mint amilyennek Arya valaha látta. Hosszú
arcát eltorzította a fájdalom. Nem állt, inkább tartották. A törött lábát fedő gipsz szürke volt és rot-
hadt.
Maga a Fősepton állt mellette. Zömök férfi volt, rettenetesen kövér és a haja már őszbe vegyült.
Hosszú, fehér palást volt rajta és óriási, arannyal és kristályokkal bevont korona a fején, amely szi-
várványként ragyogott fölötte, valahányszor megmozdult.
A szentély ajtaja mellett, szemben a márványemelvénnyel, lovagok és főurak csoportja állt.
Joffrey kirítt közülük. Selyem- és szaténöltözékét szökellő szarvasok és ordító oroszlánok díszítet-
ték mindenfelé, fején aranykorona. Felséges anyja vörös sújtásos, fekete gyászruhában állt mellette,
hajában fekete gyémántokkal kirakott fátyol. Arya felismerte a Vérebet, aki hófehér palástot vett
sötétszürke páncélja fölé. Körülötte a Királyi Testőrség négy tagja állt. A lány látta Varyst, az eu-
nuchot átsuhanni a lordok között puha papucsában és mintás damaszt köntösében. Az alacsony,
ezüst körgalléros férfi a hegyes szakállal nyilván az, aki valamikor párbajozott Anyáért.
Az egész gyülekezet közepén pedig ott állt Sansa égszínkék selyemruhában, hosszú, frissen mo-
sott és göndörített, gesztenyebarna hajával, a csuklóján ezüstkarperecekkel. Aryát elfogta a düh.
Mit keres ott a nővére, és miért látszik ilyen boldognak?
A tömeget aranyköpenyes lándzsások hosszú sora tartotta vissza. A parancsnokuk egy köpcös
férfi volt. Lakkozott páncélját bonyolult aranyminták borították. A köpenye a valódi aranyselyem
fémes árnyalatával csillogott.
Amikor a harang elhallgatott, lassan csend borult a hatalmas térre, az apja pedig felemelte a fejét
és beszélni kezdett. A hangja olyan halk és erőtlen volt, hogy a lány alig bírta kivenni, mit mond.
Az emberek kiáltozni kezdtek mögötte.
- Micsoda?
- Hangosabban!

429