Page 429 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

BRAN

A legidősebbek felnőtt férfiak voltak, tizenhét-tizennyolc évnyire névadójuk napjától. Egyikük
húsz felett járt. A legtöbbjük fiatalabb volt, tizenhat, vagy annál is kevesebb.
Bran Luwin mester tornyocskájának erkélyéről figyelte őket. Hallotta, ahogy nyögdécselnek,
erőlködnek és átkozódnak, miközben alabárdnyeleket és fakardokat suhogtatnak a levegőben. Az
udvar hangos volt a fának csapódó fa hangjától, s a túlságosan is gyakran hallatszott ki egy-egy
tompább zaj, és rögtön utána egy fájdalmas kiáltás, amikor a csapás bőrruhát vagy eleven húst ért.
Ser Rodrik a fiúk között lépdelt. Az arca egyre vörösebb lett a pofaszakáll alatt és dühödten morgo-
lódott valamelyikükkel vagy mindannyiukkal együttvéve. Bran még soha nem látta ilyen hevesnek
az öreg lovagot.
- Nem! - hajtogatta. - Nem! Nem! Nem!
- Nem harcolnak valami jól - jegyezte meg Bran kétkedőn. Szórakozottan vakargatta Nyárt a fü-
le mögött, miközben a rémfarkas egy húscafatot marcangolt. A fogai között csont ropogott.
- Bizony nem - helyeselt Luwin mester mély sóhajjal. A mester az óriási myri lencsés csőbe
bámult, árnyékokat méricskélt és a reggeli égbolt alján függő üstökös helyzetét jegyezgette. - Ám-
bátor idővel... Ser Rodriknak igaza van, emberek kellenek a falakra. Nemes atyád magával vitte az
őrség színe-javát Királyvárba, a többi pedig a bátyáddal ment el, beleértve az összes alkalmas le-
gényt több mérföldes körzetben. Sokan közülük nem fognak visszatérni hozzánk, és megfelelő em-
bereket kell találnunk, hogy elfoglalják a helyüket.
Bran bosszúsan nézett végig az alattuk izzadó fiúkon.
- Ha még mindig tudnám használni a lábaimat, mindegyiket legyőzném - eszébe jutott az utolsó
alkalom, hogy kardot fogott a kezébe. Akkor történt, amikor a király Deresbe látogatott. Igaz
ugyan, hogy csak fakard volt, de legalább százszor a földre küldte vele Tommen herceget. - Ser
Rodrik megtaníthatna az alabárd használatára. Ha lenne egy jó hosszú nyelű alabárdom, Hodor le-
hetne a lábam. Együtt kitennénk egy lovagot.
- Ezt... nem tartom lehetségesnek - mondta Luwin mester. - Bran, ha valaki harcol, a karjainak, a
lábainak és a gondolatainak eggyé kell válniuk.
Lent az udvaron Ser Rodrik felordított.
- Úgy küzdőtök, mint a libák! Ő megcsíp téged, te meg visszacsípsz erősebben. Védekezzetek!
Hárítsátok a csapást! A libák harcmodora nem lesz elég. Ha ezek valódi kardok lennének, az első
csípés leszakítaná a karotokat! - Az egyik fiú nevetni kezdett, mire az öreg lovag nekiesett. - Te
nevetsz? Te? Ezt a szemtelenséget. Te, aki úgy küzdesz, mint egy sündisznó...
- Volt egyszer egy lovag, aki nem látott - folytatta Bran makacsul, miközben Ser Rodrik tovább
üvöltözött odakent. - Öreg Nan mesélt nekem róla. Volt egy hosszú rúdja, amelynek mindkét végé-
re pengéket erősítettek. Ezt forgatta a kezében és egyszerre két ellenséget is le tudott vágni.
- Csillagszemű Symeon - szólalt meg Luwin és feljegyzett néhány számot egy könyvbe. - Ami-
kor elveszítette a szeme világát, zafírokat tett az üres szemgödrökbe, legalábbis az énekesek így
mondják. Bran, ez csak egy legenda. Mint Bolond Flórian története. Mítosz a Hősök Korából. - A
mester rosszallóan ingatta a fejét. - Túl kell lépned ezeken az álmokon, csak tönkreteszed magad.
Az álmok említése eszébe juttatott valamit.
- Az éjjel megint a varjúról álmodtam. Arról, amelyiknek három szeme van. Berepült a hálóter-
membe és azt mondta, hogy menjek vele, és én vele mentem. Lementünk a kriptába. Apa ott volt és
beszélgettünk. Szomorúnak látszott.
- Miért? - Luwin a csőbe kukucskált.
- Azt hiszem, Jonnal volt kapcsolatos. - Az álom mélyen felzaklatta, sokkal jobban, mint bár-
mely másik varjús álma. - Hodor nem hajlandó lemenni a kriptába.
Bran jól látta, hogy a mester csak fél füllel figyel. Pislogva vette el a szeme elől a csövet.
- Hodor nem...?
- ...hajlandó lemenni a kriptába. Amikor felébredtem, mondtam neki, vigyen le, hogy megnéz-

432