Page 433 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
A mester arcán könnyek csorogtak, de makacsul megrázta a fejét.
- A gyermekek... csak az álmokban léteznek. Most. Meghaltak és eltűntek. Elég, ennyi elég.
Most a kötést! Előbb a tömés, aztán tekerd körbe, de szorosan, mert vérezni fogok!
- Öreg Nan azt mondta, hogy a gyermekek ismerték a fák dalát, úgy repültek, mint a madarak,
úgy úsztak, mint a halak és tudtak az állatok nyelvén - mondta Bran. - Azt mesélte, hogy olyan
gyönyörű zenét játszottak, hogy aki csak meghallotta, sírva fakadt, mint egy csecsemő.
- Mindezt varázslattal érték el - tette hozzá Luwin mester szórakozottan. - Örülnék, ha most is itt
lennének! Egy varázsige kevesebb fájdalommal járna és megkérhetnék Borzaskutyát is, hogy ne
harapjon meg többet. - A szeme sarkából haragos pillantást vetett a nagy, fekete farkasra. - Tanuld
meg, Bran! Aki bízik a varázslatokban, üvegkarddal harcol. Ahogy a gyermekek is tették. Hadd
mutassak neked valamit! - Hirtelen felállt, végigment a szobán és egy zöld tégellyel tért vissza
egészséges kezében. - Nézd meg ezeket! - mondta. Levette a fedelét és egy marék fényes nyílhe-
gyet szórt ki az asztalra.
Bran felvett egyet.
- Üvegből van!
Rickon kíváncsian közelebb lopakodott és az asztalra bámult.
- Sárkányüveg - közölte Osha és leült Luwin mellé, hogy bekötözze a karját.
- Obszidián - helyesbített Luwin mester és kinyújtotta sérült karját. - Az istenek tüzében ková-
csolódott, mélyen a föld alatt. Az erdő gyermekei ezzel vadásztak sok-sok ezer évvel ezelőtt. A
gyermekek nem munkálták meg a fémet. Páncél helyett hosszú, levelekből font ingeket viseltek, a
lábukat pedig fakéreggel tekerték be, hogy beleolvadjanak az erdőbe. Kard helyett obszidián pen-
gét használtak.
- Azt használnak még mindig - Osha puha töméseket helyezett a mester alkarján tátongó hara-
pásnyomokra és hosszú vászoncsíkokkal szorosan megkötözte.
Bran közelebbről megvizsgálta a nyílhegyet. A fekete üveg csúszós és fényes volt. Gyönyörű-
nek tartotta.
- Megtarthatok egyet?
- Ahogy akarod - felelte a mester.
- Én is akarok egyet! - kiáltotta Rickon. - Négyet akarok, én négyéves vagyok!
Luwin kiszámoltatta vele.
- Óvatosan, még mindig élesek. Meg ne vágd magad!
- Mesélj a gyermekekről! - kérte Bran. Tudta, hogy ez fontos.
- Mit szeretnél tudni?
- Mindent.
Luwin mester megigazította a láncát, ahol az a nyakához dörzsölődött.
- A Hajnalkor népe voltak, az Elsők, a királyok és a királyságok előtt - kezdte. - Azokban a na-
pokban nem voltak kastélyok vagy erődök, sem városok. Egy fia kereskedővárost nem találtál vol-
na innen a Dorne-i tengerig. Egyáltalán nem voltak emberek. Csak az erdő gyermekei éltek azon a
földön, amit ma a Hét Királyságként ismerünk.
- Sötét és gyönyörű nép voltak, termetre kicsik, nem nagyobbak a gyermekeknél, még ha felnőt-
té értek sem. Az erdők mélyén éltek, barlangokban, cölöpfalvakban és titkos favárosokban. Kicsiny
termetűek lévén, a gyermekek gyorsak és kecsesek voltak. Férfiak és asszonyok együtt vadásztak
varsafa íjakkal és repülő hurkokkal. Az isteneik az erdő, a patak és a kő istenei voltak, a régi iste-
nek, akiknek a neve titkos. Bölcseiket zöldlátóknak nevezték és különös arcokat faragtak a fákba,
hogy vigyázzák az erdőt. Hogy meddig uralkodtak itt a gyermekek, vagy honnét jöttek, azt senki
ember fia nem tudja.
- Vagy tizenkétezer ével ezelőtt azonban keletről felbukkantak az Elsők. Átkeltek Dorne Törött
Karján, még mielőtt eltört volna. Bronzkardokkal és nagy bőrpajzsokkal érkeztek, lóháton. A kes-
keny tengernek ezen az oldalán még sohasem láttak lovat. Semmi kétség, a gyermekek ugyanúgy
megrémültek a lovaktól, mint az Elsők a fákba faragott arcoktól. Ahogy az Elsők kezdtek falvakat
és erődöket építeni, levágták az arcokat és elégették őket. A gyermekek megrettentek és háborút

436